Merkel;szigorítás;menekültek;

2016-01-11 06:39:00

Merkel kész szigorítani

A kereszténydemokraták szigorítanának a menekültpolitikájukon, és erélyesebben lépnének el a törvényszegők ellen. A migránsokat már kisebb súlyú bűncselekmények után is haza lehetne küldeni – áll a mainzi deklarációban, amelyet a CDU mainzi vezetőségi ülésén fogadtak el. Kölnben hétvégén a rendőrség feloszlatta a szélsőséges, bevándorlás-ellenes Pegida tüntetését. Ellentüntetést is tartottak a nők védelmében, a rasszizmus ellen.

A CDU-ra a nők elleni kölni erőszakcselekmények nyomán egyre nagyobb nyomás nehezedik a tagság részéről, hogy változtasson a bevándorlási politikán. A kereszténydemokraták vezetése a szombati ülésen egyhangúan elfogadta a mainzi deklarációt, s úgy vélik, a szigorításokról a koalíciós partner SPD-vel is meg tudnak egyezni.

A mainzi deklaráció a többi között sürgeti a Németországba érkező menekültek számának korlátozását (felső határt nem említettek), az elutasított menedékkérők hazaküldésének felgyorsítását, a bűncselekményt elkövetők menedékjogtól való megfosztását és az ellenőrzés megszigorítását, a rendőrök elleni erőszak keményebb megtorlását. A jelenlegi szabályozás szerint csak azokat a menekülteket lehet visszaküldeni hazájukba, akiket három évnél hosszabb börtönbüntetésre ítéltek, s életük nem lesz veszélyben, ha hazatoloncolják őket. A módosítás nyomán a felfüggesztett börtönbüntetés is elegendő lesz ahhoz, hogy kiutasítsák a menedékkérőket. Az ezzel kapcsolatos törvények még nem készültek el, a német parlamentnek kell jóváhagynia azokat. Merkel kancellár a mainzi tanácskozás után újságíróknak nyilatkozva kijelentette, ha valaki bűncselekményt követ el, annak következménye kell, hogy legyen. „A szilveszter éjjel történt visszataszító bűncselekmények határozott választ követelnek. A szigorításokat a német polgárok, s a menekültek többsége érdekében szükséges meghozni” - hangsúlyozta. A Spiegel szerint az eredetileg tervezettnél keményebb határozatot fogadtak el.

A CDU/CSU és az SPD jóideje vitázik egy második menekültügyi csomag részleteiről, a kölni támadások nyomán a szociáldemokraták álláspontja is keményedni látszik. Sigmar Gabriel, az SPD elnöke, kancellárhelyettes még pénteken úgy nyilatkozott, hogy a bűnelkövetők, szexuális támadások elkövetői esetében zéró toleranciára van szükség.

Heiko Maas német szövetségi igazságügyi miniszter (SPD) a Bild am Sontag című lapnak adott interjúban arra a következtetésre jutott, hogy a nők elleni kölni támadások szervezettek lehettek. „Ha ekkora horda gyűlik össze bűncselekmény elkövetésére, az valamilyen formában szervezetten történhetett. Senki ne mondja nekem, hogy ez nem volt megszervezve és előkészítve” – mondta a tárcavezető. Szerinte alaposan ki kell vizsgálni, hogy történhetett, de a gyanú szerint összehangoltan választották ki az időpontot, és több városban azokat a helyeket, ahol nagy tömeg gyűlik össze. A belügyminiszter ugyanakkor óvott az általánosítástól, hangsúlyozva, hogy e visszataszító tettek elkövetői bűnözők, a felmérések nem igazolják, hogy a migránsok körében magasabb lenne a bűncselekményt elkövetők aránya, mint a német lakosság körében. Sürgette a rendőrség létszámának növelését, a térfigyelő kamerák fokozott használatát.

A Spiegel rendőrségi forrásokból úgy értesült, hogy száznál többen lehettek azok a főleg észak-afrikai menedékkérők, akik a közösségi médián egyeztették terveiket, hogy a kölni főpályaudvar előtt gyűlnek össze szilveszter este. A hatóságok szerint más országokból is érkeztek emberek a kölni rendezvényre. Más német városokból, köztük Frankfurtból is jelentettek hasonló eseteket. Ausztriában, Svájcban, Svédországban és Finnországban is történtek nők elleni erőszakcselekmények, rablások.

A kölni rendőrséghez a Reuters által közzétett adatok szerint már 379 feljelentés érkezett, ezek 40 százaléka szexuális bűncselekménnyel kapcsolatos. Két esetben tettek feljelentést nemi erőszak miatt. Több mint száz fős nyomozócsoport foglalkozik Kölnben az ügy felderítésével. Már történtek letartóztatások, s a továbbiakban is lesznek őrizetbe vételek, közölte a kölni rendőrség szóvivője.

Több mint másfél ezren vettek részt szombaton Kölnben a bevándorlás-ellenes, szélsőjobboldali Pegida mozgalom által szervezett demonstráción a szilveszteri erőszakhullám ellen. A résztvevők Merkel távozását és a menekültek kitoloncolását követelték. Petárdákkal és üvegekkel támadtak a rendőrökre, a hatóságok könnygáz és vízágyú segítségével oszlatták szét a tüntetőket. Legalább ezren vettek részt az ellendemonstráción, ahol a nők jogainak védelméért és a rasszizmus ellen tiltakoztak.