A magyar film gyönyörű pillanata

Publikálás dátuma
2016.01.11 19:42

Megszületett az első magyar Arany Glóbusz: Beverly Hillsben Helen Mirren adta át Nemes Jeles László rendezőnek az aranyozott gömböt a Saul fia című filmért, amely 1944-ben játszódik, Auschwitzban. A rendező a köszönetnyilvánításában azt mondta: a holokauszt az évek során absztrakcióvá vált, számomra azonban inkább egy arc, egy emberi arc. Ne feledjük el ezt az arcot.

Sokan az óriási felhajtás, mások a nagy bulik, megint mások az Oscarra kacsingatva tartják fontosnak a Hollywoodba akkreditált külföldi tudósítók szövetségének díjkiosztóját. Messze nincs akkora szakmai presztízse, mint az Oscarnak, de azt tény, hogy a világ szeme mégiscsak ott van a gálán. Ezért mindenképpen óriási dolog, hogy Nemes Jeles László első rendezése, a Saul fia ilyen messze jutott: eddig még nem nyert magyar film Golden Globe-ot. Utoljára majd 30 éve kapott magyar film jelölést az külföldi filmek kategóriájában, de Szabó István Hanussen című filmje 1989-ben nem nyerte meg.

Az is nagyon fontos, hogy a külföldi film legjobbjának rendezője olyan mondattal köszönte meg a díjat, amit a nagy nemzetközi lapok is idézhetnek. „A holokauszt az évek során absztrakcióvá vált, számomra azonban inkább egy arc, egy emberi arc. Ne feledjük el ezt az arcot.” Nemes Jeles László mondata nem csak megindító, hanem nagyon fontos.

És hogy mennyire időszerű felszólítás, és milyen veszélyes a feledés, azt a díj átvétele után az MTI-nek adott nyilatkozatában is kiemelte: "A holokauszt megmutatta, hogy meddig tud fajulni egy civilizált társadalomban a gonoszság, hogy az ember miként tud szörnyeteggé válni. A jövőben is bekövetkezhet, ha nem figyelünk oda. Elfelejtettük az arcot, az egyes embert, amikor a holokausztot ábrázoljuk. Arra akartam emlékeztetni a nézőket, hogy ez bárkivel megtörténhet, bárki kerülhet ilyen helyzetbe". Magáról a díjról elmondta, hogy a Golden Globe azért fontos, mert a világ figyelmét felhívja a filmre. Ez összecseng azzal, amit a kirobbanó cannes-i siker után itthon is többször elmondott – lapunknak is -, a legfontosabbnak tartja, hogy beszéljenek a filmről.

A díjkiosztó gálán, mint láthattuk, Nemes Jeles köszönetet mondott a stábjának, a producereknek, a filmet támogató Magyar Nemzeti Filmalapnak, és az amerikai forgalmazójának is. A Saul fiát az USA-ban december 18-án kezdték játszani, először négy moziban Los Angelesben, de a tervek szerint januárban országos forgalmazása indul, minden államban bemutatják.

A díj átvételét követően Sipos Gábor producer a mögöttük hagyott útról is beszélt. "Nagyon-nagyon vártuk ezt a pillanatot, meg vagyunk hatva, nehéz szavakba önteni. Hosszú hónapok várakozása, sok-sok díj után egyszer csak valóra vált" – mondta az MTI-nek. - "Úgy gondoljuk, hogy a díjjal a magyar filmművészet ismét a világ figyelmének középpontjába került. Nagyon boldogok vagyunk."

A Saul fia valóban egészen kivételes pályát futott be. Nem csak a nagy cannes-i sikerrel, s az utána következő díjesővel, hanem valami mással, ami teljesen új a magyar filmgyártásban. A Saul fia, amely a Magyar Nemzeti Filmalap 321 millió forintos támogatásával készült, összköltsége 450 millió forint volt, Cannes után a forgalmazási jogok eladásából már akkor visszahozta az árát, mielőtt a mozikban megjelent volna. Eladták Európában, Ázsiában, és forgalmazzák az USA-ban is. Ez rendkívüli dolog, tekintve hogy a magyar filmek – néhány kivételtől eltekintve – ritkán, de még inkább soha nem jelennek meg külföldi moziforgalmazásban. Ennek lehet oka a figyelmetlenség is, ezért van nagy jelentősége annak, hogy a Saul fia olyan díjat nyert, amire az egész világ felfigyel.

A Saul fia győzelme azért is szép – és valójában a hollywoodi külföldi tudósítók dicséretére is válik, mondhatjuk: ezúttal a díj odaítélése minősíti őket-, mert az másik négy filmjelölt között ugyan nem volt művészi és kreatív alkotói szempontból ellenfele Nemes Jeles filmjének, de a franciák jelöltje, a Mustang jóval könnyebben befogadható, mondhatni szép film, egy sor közönségdíj besöprője. És mint ilyen, ahogy a The Guardian okos latolgatója megjegyezte még a gála előtt, jóval inkább csábítónak tűnhet a nézői reagálásokra is kacsintó Hollywoodba akkreditált külföldi újságíróknak. De szerencsére a behízelgő döntéstől határozottan félő The Guardiannek egyáltalán nem lett igaza, miszerint a Mustang fogja elvinni a díjat, noha a lap szerint feltétlenül a Saul fiának kell megnyernie.

A Golden Globe előtt a Saul fia sikere végigsöpört Észak-Amerikán. A díjátadó előtt Nemes Jeles László rendező Palm Springsben vette át az ottani fesztiválon a Variety elismerését, amelyet annak a tíz rendezőnek adtak át, akit nézni érdemes( 10 Directors to Watch). A Los Angeles-i kritikusok most először emeltek dicsőséglistájukra magyar filmet, s Röhrig Gézát pedig a színészlistájuk 2. helyére szavazták meg. A film New York, Boston, Washington, San Francisco, Dallas Chicago filmkritikusainak összesítésében a legjobb elsőfilmesként, vagy a legjobb külföldi filmesként szerepelt elsőként.

Rendkívüli a teljesítmény és rendkívüli a siker is: természetes, hogy azonnal ott sündörög a politika is, ahol pedig semmi keresnivalója. Márpedig a kultúrában, a független szellemű kultúrában semmi helye nincs úgy, ahogy a jogot nálunk Orbán Viktor magának vindikálja. A Facebook-oldalán gratulált a film alkotóinak és szereplőinek a Golden Globe-díjhoz. „Wow! Egyedülálló magyar siker. Őszintén gratulálok Nemes Jeles Lászlónak, valamit a Saul fia összes alkotójának és szereplőjének.” Ha ennyi lenne, rendben lenne, a nagyszerű filmes társaság megérdemli, mind egy szálig, hogy annak az országnak, amelynek most a világ előtt dicsőséget szereztek, a miniszterelnöke személyében büszke legyen erre a teljesítményre. A folytatás azonban kisstílű és leleplező, ez az alkalom is csak a saját kiszolgálóinak a fejsimogatására jó, mert azzal folytatódik: „Elismerésem Andy Vajnának is, aki olyan filmtámogatási rendszert alakított ki, amely utat nyit a tehetségnek.” Na persze, hisz kinek másnak?! Hogy miért így kell üzengetnie és osztályfőnöki dicséretet osztania egy kormányfőnek, nem érdemes részletezni. Mint ahogy több kommentelő reagálását sem. Ez túl méltatlan az alkalomhoz. Itt a tehetségről van szó, az udvaroncok helye másutt van.

Mert ez az alkalom a tehetségről szól nekünk. És arról, hogy a díjjal a Saul fia még közelebb került az Oscarhoz, éppen a nagy nyilvánossága révén. Tudjuk, a film ott van az Akadémiai Díj külföldi filmek kategóriájának szűkített 9-es listáján. Most csütörtökön, január 14-én dől el, ott lesz-e az Oscar-jelöltek végleges, 5-ös listáján a Saul fia. Ott kell lennie. Mese nincs.

Fontosabb díjak
Legjobb film/dráma - Visszatérő
Legjobb film/vígjáték - Mentőexpedíció
Legjobb férfiszínész /dráma - Leonardo DiCaprio
Legjobb férfiszínész/vígjáték - Matt Damon
Legjobb színésznő/dráma - Brie Larson
Legjobb színésznő/vígjáték - Jennifer Lawrence
Legjobb férfi mellékszereplő - Sylvester Stallone
Legjobb nő mellékszereplő - Kate Winslet
Legjobb rendező - Alejandro G. Inarritu (Visszatérő)
Legjobb női alakítás/tévésorozat -
Lady Gaga (American Horror Story)
Cecil B. DeMille-életműdíj -  Denzel Washington

FOTÓGALÉRIA!

Egyenes út az Oscarig?

A köznapi felfogás szerint a Golden Globe-díj az Oscar-díj előfutára, de nem mindig esik egybe az elismeréseket odaítélő Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetségének (HFPA) véleménye az Oscart odaítélő amerikai filmakadémia hatezer fős, filmművészekből és szakemberekből álló tagságának ízlésével. Természetesen szó nincs arról, hogy a Golden Globe-okat ne szakmai teljesítmény alapján ítélnék oda, de bizonyos esetekben történtek már "érdekességek". 1982-ben az azóta is az ismeretlenség ködében maradt Pia Zadora amerikai színésznő kapta az év felfedezettje kategóriában a Golden Globe-ot a Butterfly című erősen kritizált filmért (amelynek egyetlen értékelhető eleme Ennio Morricone zenéje), majd ugyanezért az alakításért a legrosszabb női alakításnak járó Arany Málna-díjat ítélték neki.

Az anomália hátterében az állhatott, hogy a színésznő férje milliárdos üzletember volt, aki bizony vastagon benne volt a feleség díjazásáért lobbizó "kampányban": többek között néhány HFPA-tagnak kedveskedett "baráti" exkluzív kiruccanásokkal. 2011-ben a Díva (Burlesque) című musical kapta a legjobb betétdalért járó szobrot (megérdemelten), azonban azt sokan kritizálták, hogy a Cher és Christina Aguilera főszereplésével készült, kritikusok és nézők által is elmarasztalt filmet musical/vígjáték kategóriában a legjobb film elismerésére is jelölték. Az Independent brit lap írta meg: a filmet gyártó Sony stúdió meginvitálta a díjról döntő szervezet tagjait egy Las Vegas-i luxushotelbe, ahol többek között a Díva főszereplőjének, Chernek a koncertjét is meghallgathatták.

Az újságírók szervezete azonban így is sokat nyom a latban az Oscar-díj jelöltjeinek és nyerteseinek esetében, általában aki megkapja a Golden Globe-ot, az már magáénak érezheti az Oscart is. Csak a legjobb idegen nyelvű film kategóriáját nézve: tavaly az Ida című lengyel film, 2014-ben a Paolo Sorrentino rendezte A nagy szépség, 2013-ban pedig Haneke filmje, a Szerelem úgy kapta meg az Oscar-díjat, hogy egy hónappal előtte az Arany Glóbusz-gálán vehette át az ottani kategória elismerését.

A legutóbbi kivétel 2007-ben történt, akkor A mások élete című német film nem tudta Golden Globe-jelölését díjra váltani (a díjazott az amerikai Clint Eastwood háborús filmje, a Levelek Ivo Dzsimáról), azonban az Oscar-díjat megkapta. Szintén érdekes, hogy Ben Affleck amerikai színész-rendező az Argo-akció című filmjéért 2013-ban megkapta a legjobb rendező Golden Globe-díját, de az Oscar legjobb rendező mezőnyében még jelölt sem lett. (Ettől függetlenül a kémfilm begyűjtött három Oscart és Affleck a színpadra állhatott, mer a legjobb film aranyszobrocskáját ő vette át.)

A színészi kategóriák sem bebiztosítottak: az elmúlt tíz évben hiába kapta meg az adott évben a legnagyobb favoritnak tartott Julie Christie (Egyre távolabb), Mickey Rourke (A pankrátor), Jessica Chastain (Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajsza) vagy Michael Keaton (Birdman) a Golden Globe-díjat, végül nem került hozzájuk az Oscar-díj. Igaz, közülük Christie nem bánkódhatott, mert ő négy évtizeddel korábban már megkapta az Oscar-díjat.

Egy tenor is elég

Publikálás dátuma
2019.04.20 13:05

Fotó: AFP/ ROBIN UTRECHT
Ha van olyan szép hangja és tud úgy énekelni, mint Joseph Calleja, ugyan miért volna szükség háromra. Mert egyedül jött, énekelt, és győzött, bár nem vitt mindent a máltai sztártenor Joseph Calleja. Dolce, szól egy olasz zenei utasítás, gyakran látható kottákban, Böhm László Zenei műszótára szerint ilyenkor lágyan, gyöngéden kell játszani, énekelni. Eléggé ilyen volt, ahogyan Calleja megjelent és énekelni kezdte a herceg első áriáját a Rigolettóból. Nagyon szépen, ugyanakkor megfelelő erővel, teljes terjedelmében testesen szólt hangja, mindazonáltal egyfajta édesség (az olasz kifejezés eredetei jelentése) is jellemzője volt, hiányzott belőle minden bántó élesség. A következő szám Macduff jelenete volt, szintén Verditől, a Macbethből. Drámaian, keményebb hangon jelenítette meg a figurát, hallhatóan tudatosan építette fel a két karakter és a helyzetek közötti különbséget. Nota bene, amikor a herceg megjelenik, a történések elkövetkezendő sötét fordulatairól még nem kell tudnunk, a tenor azt próbálhatta érzékeltetni, itt még akár kedves csirkefogónak is vélhetnénk. Zavaró azonban egy ilyen apró mozaikokból felépülő est, olyan, mintha az énekesek portfóliójukat mutogatnák egy impresszáriónak: én mindezekre képes vagyok. Tudjuk persze, nem egyszerű egy ilyen kaliberű művészt akár csak egy teljes opera előadására is szerződtetni, marad az ária- és dalválogatás, bevett szokás ez. Jöttek tehát a tragikus olasz operai hősök, Cavaradossi természetesen, és egy francia is Werther Massenet-tól. És továbbra is minden elég erővel, a magasban is testesen szólt. Azt mindenesetre megállapíthattuk, Calleja akárhogyan is viszonyul a nagy elődökhöz való hasonlítgatásokhoz – lásd vele készült riportunkat –, valóban nem az új Pavarotti, legalább is, ami hangszínét illeti, biztosan nem az: az övé jóval puhábbnak tűnik, a nagy előd éles tenorját mindig is zavarónak éreztem. A második részben dalok jöttek, de nem a legkönnyedebb fajtából, még Tosti, Donaudy is meglehetős színvonalat képviselt, érdekes volt a máltai Vella huszadik századibb hangvétele, kicsit nyersebb harmóniái üdítőleg hatottak, a szépségesen szép hangok özönében. A siker meglehetős volt, de nem átütően nagy, ez azért is lehetett, mert énekesünk kerülte a bravúroskodást, és az énekkelt művekkel sem ment egy bizonyos színvonal alá. Valószínűleg Calleja egy teljes operában, jellemek felépítése során képes megmutatni, mit tud igazán, ha úgy érzi, megértett rá, és egyszer elénekli Otellót – erről is beszélt nekünk –, az minden figyelmet megérdemlő teljesítmény lehet tőle.

Joseph Calleja áriakoncertje

Verdi, Puccini, Massenet, Mascagni, Leoncavallo áriák és zenekari operarészletek, Csajkovszkij, Tosti, Donaudy, Vella, Leoncavallo zenekarkíséretes dalai Joseph Calleja tenor Magyar Állami Operaház Zenekara, karmester Pier Giorgio Morandi Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. április 19.

Frissítve: 2019.04.20 14:07

Elmosott határok - orosz képzőművészet a Mikve Galériában

Publikálás dátuma
2019.04.20 12:30
Katrin Nenasheva: 300. A művész munkáiban saját testét használja
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Az orosz és magyar képzőművészet határátlépései, mindannyiunkat érintő provokatív kérdésfelvetései állnak a Mikve Galéria kiállításának középpontjában.
Szokatlan, meghökkentő és elgondolkodtató munkákat egyaránt láthatunk a Mikve Galéria időszaki kiállításán. A Nyomotokban - Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben című kiállításon huszonkilenc művész, művészcsoport és művészeti szervezet mutatkozik be maradandó nyomokat hagyva a nézők emlékezetében. A Budapest Art Week keretében megnyílt tárlat egyúttal a Budapesti Tavaszi Fesztivál központi tematikájához is kapcsolódik, az orosz művészetet fókuszába állítva. Teszi ezt olyan könnyed módon, párhuzamot képezve a magyar alkotók munkáival, hogy a tárlatot szemlélve nem kizárólag egy budapesti, hanem egy minden pontján európai kiállítótérben találjuk magunkat. Világszerte ismert alkotók munkásságába is betekintést nyerhetünk, mint Andrei Monastyrsky, Anatoly Osmolovsky, vagy az ő műveik által is inspirált AES+F, a ChtoDelat, Oleg Kulik és a Blue Noses Group. Hozzájuk hasonlóan kiemelkedő magyar művészek alkotásai szerepelnek a tárlaton, mint Szűcs Attila, Szabó Dezső, vagy a nemrég elhunyt, páratlan életművet maga után hagyó Birkás Ákos, akiknek szemléletmódja szintén nagy hatást gyakorolt a következő generációkra. Galambos Áron, Tranker Kata, Kis Varsó, Mátyási Péter vagy Szabó Ádám alkotásai önmagukban is sajátos utakat és jelentéseket nyitnak meg a rendkívül izgalmas, labirintusszerű helyszínen.  
Míg időnként egyértelmű a kapcsolódás egyes alkotók között, máskor nekünk kell felfejtenünk az egyes művek között átívelő szálakat: Mátyási Péter miniatűr Rengetegétől az AES+F művészcsoport hősiességet tematizáló képeiig, a provokatív performanszairól elhíresült Blue Noses fotósorozatától Birkás Ákos Sérült képéig, vagy a Chto Delat (Mi a teendő?) művészcsoport politikai aktivizmust és művészetet összefogó projektjeitől az olyan hazai kezdeményezésekig, mint a Műtő vagy a Bartók-negyed. A provokáció, a társadalmi feszültségek és problémák megjelenítése, az állandó megkérdőjelezés, a dolgok sarkaiból való kifordítása szinte minden alkotásban jelen van, helyenként válaszlehetőségekkel, máskor a nézőnek szegezett kérdésekkel dolgozva. Egy-egy kép erejéig olyan egyéni és kollektív helyzetek villannak fel, amelyek nem ritkán a mindennapossá vált erőszakot, ambivalenciát és ellentmondásokat domborítják ki, elmosva valóság és művészet közti határokat. Egyes művek előtt állva könnyedén jöhetünk zavarba, esetleg érezhetjük magunkat egyre feszültebb, kényelmetlen helyzetben – ezek az érzetek azonban kivétel nélkül szükséges folyamatokat indíthatnak el bennünk. Olyan művészetkoncepció valósul meg a Mikve Galéria kiállításán, amely a kortárs alkotók munkái mentén nagyon aktuális létszemléletet tükröz. Nevezetesen azt, hogy valami nincs így rendben. Kérdés, hogy mit kezdünk ezzel.

Infó

Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben, látogatható április 23-ig a Mikve Galériában. A kiállítás a Budapest Art Week és a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseménysorozatának része. Kurátor: Vékony Délia 

Frissítve: 2019.04.20 12:30