kormány;közlekedés;főváros;Tarlós István;agglomeráció;Seszták Miklós;

2016-01-26 06:11:00

Tarlós még ütközhet a kormánnyal

Megnyugodhatnak az ingázók, a főváros határán kívüli is zavartalanul közlekednek az agglomerációs járatok - legalábbis a hivatalos közlés szerint. Seszták Miklós, a nemzeti fejlesztési tárca vezetője a szombati egyeztetésen Tarlós István főpolgármesternek azt ígérte, az elővárosi közlekedés költségeit január elsejétől kész viselni a kormány. A tárgyalásról kiadott közlemény szerint az egyeztetések hamarosan folytatódnak.

A Főváros Közgyűlésnek ugyanakkor holnap kellene rábólintania a megállapodásra, ám az agglomerációs személyszállítási közszolgáltatásokkal kapcsolatos egyes kérdések kezeléséről szóló előterjesztést tegnap még nem kapták meg a képviselők. Forrásaink szerint ebben Tarlósék azt javasolják majd, hogy az agglomerációs járatok működtetéséről szóló vitát február 17-ig zárják le és ezt legfeljebb március végéig finanszírozza a főváros.

Megírtuk: Tarlós január 8-án jelentette be, visszaadják a kormánynak az elővárosi közösségi közlekedés üzemeltetését, a járatok azonban február 17-ig, a főváros költségvetésének elfogadásáig biztosan közlekednek. A főpolgármester akkor arra is emlékeztetett, hogy az Orbán Viktorral folytatott decemberi egyeztetésen ígéretet kapott az agglomerációs járatok visszavételére, a finanszírozás ugyanis az állam feladata, Budapestnek erre már nincs pénze. A BKV finanszírozása, illetve a decemberben elfogadott "salátatörvény" kapcsán Tarlóst elgondolkodtatta, hogy ott volt a Fidesz kongresszusán, együttműködő beszédet mondott és tudták, hogy másnap külföldre utazik, mégsem szólt neki senki, hogy két nap múlva "a hátába fogják vágni a kést". Kiderült ugyanis, az állam 2015-ben egy fillért sem utalt át a fővárosnak az agglomerációs közlekedés finanszírozására, ezért a BKK felszólító levelet küldött a fejlesztési minisztériumnak, amiben a szolgáltatás lehetséges rendkívüli felmondásáról is írtak. Lázár János ezután jelentette be, hogy a kormány átveszik az agglomerációs közlekedést, melyet a MÁV, illetve a Volán fog üzemeltetni. Bár Tarlós akkor még abban bízott, hogy a BKV hosszú távú finanszírozásáról a miniszterelnökkel egyeztethet, a kancelláriaminiszter tudatta, hogy a főpolgármesternek Sesztákkal kell tárgyaló asztalhoz ülnie.

Tarlós - aki legutóbb épp Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert cáfolta tételesen a tárgyalások ügyében - azt szeretné, ha a buszok közlekedését továbbra is a BKK bonyolítaná, a szolgáltatási díjat viszont az üzemeltető Volánnak fizetné az állam. A fővárosi bérleteknek várhatóan két változata lesz, az egyikkel a HÉV-en is lehet majd utazni, és ennek nyilván más lesz a díjszabása. A főpolgármester a legutóbbi Budapestinfón arról is beszélt, hogy a BKV-nál 200 fős létszámleépítésben gondolkodnak. A társaság tegnap be is jelentette, 96 embertől megválnak, de 2016-ban további költség-racionalizálások várhatók.