kiállítás;Magyar Nemzeti Galéria;orosz avantgárd;Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum;A művészet forradalma;

2016-02-01 06:50:00

A szép, új világ elmarad

Az orosz avantgárd képviselői irigylésre méltó módon hittek abban, hogy művészettel meg lehet változtatni a társadalmat, ha úgy tetszik, a világot. A Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum ilyen tematikájú gyűjteménye a legfontosabbak közé tartozik. Olyan tárlatot láthatunk A művészet forradalma címmel, például Malevics, Kandinszkij, Rodcsenko, Liszickij, Goncsarova, Larionov munkáiból, a Magyar Nemzeti Galériában, ami Oroszországon kívül még soha nem került a publikum elé.

Az orosz avantgárdban hihetetlen módon sűrűsödött össze, simult egymáshoz művészet és történelem. Valós forradalom esett egybe művészi forradalommal. Amikor sokan azt hitték, hogy holnapra megváltoztatják a világot, a művészek is bíztak abban, hogy ehhez jelentős mértékben hozzájárulhatnak az ő alkotásaik. Ezért is próbálták leemelni a művészetet a piedesztálról. Kevesek kiváltságából tömegekévé próbálták tenni. Nem véletlenül láthatunk például a Magyar Nemzeti Galéria A művészet forradalma című kiállításán, aminek anyaga a Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeumból érkezett, az első teremben egyszerű ikonképeket is.

Nem veretes, nagy műveket, hanem olyanokat, amelyek bármelyik kis vidéki templomban előfordulhatnának. Hiszen az olyan látványvilágot is felhasználták az orosz avantgárd művészei, amivel akár a falusi ember találkozott, egyszerű ikonok, népművészeti motívumok, a plakátok harsogó jelképrendszere ugyancsak beépült a munkáikba. Az 1910-es, '20-as esztendők alkotásaiból kapunk ütős ízelítőt. Ritka néhány év, amikor művészek politikai funkciót vállalva, beültek hivatalokba is, és ez egyáltalán nem volt kínos, mert hittek abban, hogy így segíthetik az alkotások elterjesztését.

Százötven kortárs művész háromezer avantgárd alkotását „szórták” szét az országban. Így jött létre Jekatyerinburgban is az ilyen tematikájú gyűjtemény. Az más kérdés, hogy persze a sztálini időben, a hivatalos művészeti ideológiának, stílusnak megtett szocialista realizmus idején, véletlenül sem lehetett volna kiállítani. De nem hordták szét az értékeket, raktárakban gondosan őrizték, hogy aztán a hatvanas évektől kezdve fokozatosan újra napvilágra kerülhessen sok minden, és az orosz avantgárd megint elfoglalhassa méltó helyét a világban.

Állok Natalja Goncsarova 1911-ben készült Kaszálók című képe előtt, és hosszasan nézem. Pedig olyan nagyon nem is tetszik, túl egyszerű, mondhatni neoprimitív, ami az egyik festészeti irányzat volt ekkoriban. Két férfit és egy fiatalembert ábrázol félprofilban, vállukra vetett kaszával, amint mennek egymás mellett. Arcuk kisimult, nem látszik rajta düh, harag, csak lépnek a terhük alatt, semlegesnek tűnő ábrázattal, és mégis feszültséget áraszt ez a kép. Rejtett indulat van benne. Olyan, mintha némiképp erődemonstráció lenne. Mintha a három alak elé, meg mögé is lehetne képzelni többeket, akik csak jönnek és jönnek, és ki tudja mi a céljuk ezzel a tömeges jövéssel.

És, ha rengetegen összegyűlnek, abból akár még égszakadás, földindulás is lehet. Egy másik festményen, Nyikolaj Goloscsapov Tájképén ez már ott is van. Nincsenek az ágakat rémisztően meghajlító vad szélben a fáknak, az erdőben rejtőző háznak, világos kontúrjai, szürreálisan álomszerű a vízió, de mégis valóságosnak tűnik a látvány, melynek közepén kis fekete foltként, alig észrevehetően egy ember kutyagol a lúdbőröztető időben.

Íme a forradalommal rokonítható vihar, ami elsöpörheti az addigi társadalmi berendezkedést, a nagy fantazmagória szerint megszüntetheti az egyenlőtlenségeket, akár a kortárs művészetet is mindenkié teheti. Tisztában vagyunk vele mi lett a végeredmény. De ha nem tudnánk, akkor a kiállításon van egy olyan folyosó, amelynek két oldalán korabeli filmeket, híradórészleteket vetítenek. Szinte körbekerítenek bennünket ezek a felvételek. Megnézhetjük például hogy fosztanak ki egy templomot, rombolják le a kupoláját, hurcolják kifelé a tárgyakat. És annak is tanúi lehetünk, hogyan írják ki a templomra ordítóan nagy betűkkel, hogy klub. A vallásos művészet trónfosztása. Egy szakrális hely ideologikus átfestése, kisemmizése. Történelmi kataklizma röpke jelenetbe sűrítve.

E kor orosz avantgárd festői, nyugati mintákat is felhasználva, tán azért is szedtek alkotóelemeire szét mindent, mint a kisgyermek, hogy aztán saját elképzeléseik szerint teremtsék újjá a világot, vásznon és a valóságban egyaránt. Ezért Kandinszkij képein az annyi egymásba olvadó szín és forma, ezért Nagyezsda Udalcova munkáján egy konyha felismerhető alkotóelemei szanaszét szedve, és új kompozíciós elv szerint összerakva, és ezért Malevics sajátos elrendezésű színes, vagy éppen fehér, fekete négyzetei, körei, vonalai. Egy lehetséges, nagyon vágyott, roppant tehetséggel elképzelt, hatalmas fantáziával, invencióval megálmodott, szép, új világ alkotóelemei.

Terror lett sajnos a végkifejlet, véres egyeduralom, fölülről előirányzott, sematikus, üresen tartalmatlan egyen művészet. A kiválóan rendezett kiállítás kurátora, Gergely Mariann, a tárlat utolsó képeként Mihail Kicsigin Gyümölcsszüret című festményét helyezte jó érzékkel a falra. Terméstől roskadozó fájával, túlzottan kiegyensúlyozott, harmonikus parasztasszonyával, de még vadul elementáris színeivel, átmenet ez a munka az orosz avantgárd és a szocialista realizmus között. Átmenet a teljesnek álmodott szabadság és a totális rabság között. Intő jel, sőt felkiáltójel!