Bundabotrány - A vádlottak felmentését kérték a védők

Az első-, a másod- és a nyolcadrendű vádlott esetében is felmentést kértek a védői perbeszédekben a labdarúgó fogadási csalási ügy csütörtöki budapesti tárgyalásán. Délelőtt a harmadrendű vádlott ügyvédje indítványozta védence felmentését.

A Fővárosi Törvényszéken zajló elsőfokú büntetőper előző, múlt keddi tárgyalási napján a Központi Nyomozó Főügyészség képviselője perbeszédében lényegében fenntartotta a 2013 májusában ismertetett vádiratban foglaltakat a K. Zoltán és 22 társa ellen "gazdálkodó szervezet dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette" miatt indított úgynevezett labdarúgó bundaügyben. 

A vádirat szerint a két pontban érintett elsőrendű vádlott, K. Zoltán, valamint a három pontban érintett másodrendű vádlott, L. Mátyás a bűncselekmények megrendelőjeként, finanszírozójaként, "haszonlesőjeként" aktív vesztegető volt az ügyben. Esetükben letöltendő szabadságvesztést indítványozott az ügyész, a kiszabható - két hónaptól négy és fél évig terjedő időtartamú - szabadságvesztés középmértékét meghaladó időre. A nyomozati szakaszban egyikük sem tett vallomást, a bíróságon pedig mindketten tagadták a terhükre rótt cselekmények elkövetését.

Ügyvédjük, Zamecsnik Tamás perbeszédében azt mondta, hogy a vádirat feltételezéseket, hiányos tényállásokat tartalmaz, ezért az abban foglaltak egy részének törvényességével kapcsolatban alapvető jogi kételyek vetődnek fel. Arra emlékeztetett, hogy H. Gábor negyedrendű vádlott vallomásai ellentmondásban vannak a saját maga, illetve vádlott-társai által korábban elmondottakkal. Felidézte H. Gábor szavait, amelyek szerint - részben korábbi ügyvédjei tanácsára - a fantáziáját használva alaposan kiszínezte a történteket. Zamecsnik Tamás úgy fogalmazott, hogy a jelentős életvezetési problémákkal küzdő férfinak a fogva tartása alatt tett tizennyolc nyomozati vallomása nem tekinthető befolyásmentesnek.

H. Gábor az ügy bírósági szakaszának korábbi fázisában visszavonta, illetve módosította terhelő vallomásának bizonyos részeit, de az általa elmondottakat a vádhatóság képviselője múlt heti megszólalásában hitelesként, egységesként jellemezte, és közölte, hogy szavahihetőségét illetően semmiféle aggály nem vetődött fel.

Az ügyvéd kijelentette: a telefonlehallgatások korábban lejátszott felvételei érdemi bizonyítékként nem vehetők figyelembe, hiszen a beszélgetők "virágnyelvet" használtak, márpedig a kódfejtés nem lehetséges, ha nem áll rendelkezésre maga a kód. A külföldi tanúkihallgatásokról pedig azt mondta, hogy rögzítésükkor szabálytalanságok történtek.

Kétségbe vonta, hogy K. Zoltán és L. Mátyás esetében megállja a helyét a vádiratban szereplő minősítés, az üzletszerűség, hozzátéve, hogy a vádirati tényállást több pontban sem támasztották alá minden kétséget kizáróan. Zárásként az első- és a másodrendű vádlott felmentését indítványozta. A vádirat gazdasági társaság önálló intézkedésre jogosult tagjaként említi a nyolcadrendű vádlott A. Zoltánt, a Siófok és a Diósgyőr korábbi vezetőedzőjét, aki három vádpontban érintett. Az ügyész tíz év letöltendő szabadságvesztés kiszabását javasolta ellene.

A mindvégig tagadásban lévő tréner ügyvédje csütörtökön szintén védence ártatlanságát hangsúlyozta, és azt, hogy a vádhatóság több esetben sem tett eleget a - szerinte feltételezéseket tartalmazó - vádiratban foglaltak bizonyításának. Czeglédy Csaba ügyvéd az általuk korábban bemutatott adatokra utalva kijelentette: nem igaz, hogy A. Zoltán esetenként úgy állította össze a Siófok csapatát, hogy a bundázásban résztvevő játékosok pályára küldésével elősegítse a vereséget.

Felidézte, hogy a klub akkori vezetői tanúvallomásukban pozitívan nyilatkoztak az edzőről, a vádiratban szereplő kötelezettségszegést pedig nem bizonyították be. Cáfolta továbbá, hogy védence önálló intézkedésre lett volna jogosult és visszautasította az üzletszerűség vádját. Az ügyvéd nyomásgyakorlásnak minősítette a nyomozóhatóság egyes módszereit, például az őrizetbe vétel körülményeit - A. Zoltánt ugyanis 2011. november 30-án a Videoton-Haladás kupameccs után a Terrorelhárítási Központ felfegyverzett emberei tartóztatták le a székesfehérvári stadionban a játékosok, a vezetők és az újságírók szeme láttára.

Az ügyvéd szintén kitért a koronatanúként számon tartott H. Gábor szerepére, aki a szembesítés során előbb visszavonta azt, amit korábban az edzőre mondott, majd elsírta magát. Czeglédy Csaba végül kijelentette, hogy nem lehet a nyolcadrendű vádlott büntetőjogi felelősségét megállapítani, ezért elsődlegesen bűncselekmény, másodsorban pedig bizonyítottság hiányában a felmentését indítványozta.

A 2009-ben indult nyomozás eredményeként - ebben az ügyben - tizenkét vádpontot állított össze az ügyészség, mindegyiket egy "bundagyanús" labdarúgó-mérkőzéshez kapcsolódóan. A feltételezés szerint a vádlottak ezeknek a találkozóknak az eredményét manipulálták jogellenesen - vagy segédkeztek ebben -, és ezzel megsértették a büntető törvénykönyv, a munka törvénykönyve, a sporttörvény, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyszabályzatának és fegyelmi szabályzatának több pontját. A vád szerint a meccsekre az "aktív vesztegetők" változó nagyságrendű, 15 és 40 ezer euró közötti összegekben fogadtak, a játékosok pedig alkalmanként 1000 és 10 ezer euró közötti összeget kaptak, ha részt vettek a csalásban. A tárgyalás kedden további védőbeszédekkel folytatódik, az elsőfokú ítélet márciusra várható.

Szerző
2016.02.11 19:11

Az ember, aki több üveget tört be, mint a bombák

Publikálás dátuma
2018.09.25 16:30

Fotó: AFP/
Kaká 2007-es díjazása óta a nemzetközi szövetségnél az esztendő férfijátékosának hétfőn megválasztott Luka Modrić az első futballista, aki megtörte Messi és Ronaldo hegemóniáját.
A 33 éves, zentai születésű középpályás inspiráló élettörténetével az oroszországi világbajnokság idején ismerkedett meg a szélesebb közvélemény. A 2018 nyarára már temérdek egyéni és csapatszinten megszerzett trófeát magáénak tudó Modrić a döntőig menetelő horvát nemzeti csapat vezéreként került a figyelem középpontjába júliusban – akkor többen meglepődtek, milyen messziről is ért fel a csúcsra a vb legjobbjának választott játékos.
Amikor a horvát válogatott kapitánya a vb-döntő előtti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a délszláv háború máig hatással van az érintett területeken élő és nevelkedő emberekre, így természetesen a végül ezüstérmesként végző futballcsapatra is, nem csupán a levegőbe beszélt. A szegény sorsú nagyszülei által nevelt Modrić jócskán megtapasztalta az 1991-ben kirobbant horvát függetlenségi háború borzalmait: nagyapját szerb lázadók végezték ki, házukat felgyújtották. A történtek idején mindössze hat éves Luka családjával együtt menekülni kényszerült, évekig egy szerény szállodában laktak. Modrić ezekben az időkben kizárólag a játékban lelte örömét; a família átmeneti otthonául szolgáló hotel szóvivője a nyáron úgy nyilatkozott egy brit lapnak, hogy a ma már ünnepelt sztárjátékos gyerekként szinte éjjel-nappal futballozott, egymaga több ablaküveget tört be, mint a bombák.
Luka Modrić 11 évesen, 1996-ban már szülővárosa csapatának labdarúgója volt. Kezdetben az edzők féltették őt alacsony termete és félénk természete miatt, játéktudása alapján azonban 2002-től a horvát futball meghatározó klubjához, a Dinamo Zágrábhoz került. A fővárosi gárda kétszer is kölcsönadta Boszniába (Modrićot az évek alatt a bosnyák és a horvát liga legjobbjának, valamint az év horvát labdarúgójának is választottak), ám 2008-ban szintlépés következett: a Tottenham Hotspur 21 millió eurót fizetett érte. Az igazán nagy dobás azonban az angoloknál eltöltött négy év „jutalma”, a Real Madrid szerződése lett.
Modrić már Carlo Ancelotti edzősége idején is fontos tagja volt a 2013/2014-es idény végén – 2002 után először – Bajnokok Ligáját nyerő madridi gépezetnek, ám igazán Zinédine Zidane időszakában vált nélkülözhetetlenné: az elmúlt hat idényből négyszer beválasztották a BL álomcsapatába, kétszer volt a spanyol bajnokság legjobb középpályása és az európai szövetség által kihirdetett Év csapatában is ugyanennyiszer kapott helyet. Modrić a Zidane-érában még háromszor nyert BL-t, a 2014/2015-ös, sérülésekkel teli idényt leszámítva érkezése óta csapata egyik meghatározó tagjaként említik. Bár a nyáron az olasz Internazionale élénken érdeklődött iránta, szerződése 2020-ig Madridba köti.
Modrić kvalitásait eddig sem sokan vitatták, az egyébként kétgyermekes családapa a hétfői, londoni eredményhirdetés óta mégis sokak szemében több, mint egy kivételes klasszis: hivatalosan is ő lett az az ember, aki 2007 óta először orrozott el egy nívós egyéni elismerést a külön ligába sorolt Lionel Messi és Cristiano Ronaldo elől. 
Mivel 2016 óta ebben az évben is külön osztják ki a nemzetközi szövetség elismerését és a France Football által odaítélt Aranylabdát, decemberben is jó esély mutatkozik a trónfosztásra.

Felcsúti küldöttség Londonban

A Magyar Labdarúgó-szövetség első embere, Csányi Sándor a nemzetközi szövetség alelnökeként „hivatalból” jelen volt a hétfői FIFA-gálán, mellette az MLSZ képviseletében a FIFA vasárnapi konferenciáján is részt vevő Marco Rossi szövetségi kapitány és Róth Antal utánpótlás-szakágvezető is a helyszínen követte az eseményeket. A magyar vendégek sora a sportnapilap főszerkesztőjével, az idén 10. alkalommal odaítélt Puskás-díj létrehozásában nagy szerepet vállaló Szöllősi Györggyel folytatódott, mellette pedig a felcsúti Puskás Akadémia is külön küldöttséggel képviseltette magát: Mészáros Lőrinc klubelnök, Jakab János, a felügyelő bizottság elnöke, illetve Spandler Csaba, a csapat saját nevelésű játékosa is ott volt a Royal Festival Hallban. Orbán Viktor miniszterelnök - bár hívták - ezúttal nem lehetett ott.

2018.09.25 16:30
Frissítve: 2018.09.25 16:30

Nagy lehetőségek előtt áll az ifjabb Schumacher

Publikálás dátuma
2018.09.25 15:53

Fotó: DPA/ SVEN SIMON
Mick Schumacher kényelmes előnnyel vezeti a Forma 3-as bajnokságot, a Ferrari csapatfőnöke pedig máris azt mondta: bármikor szívesen látják a csapatukban
Az utóbbi hetekben remek formában vezet a Forma 3-as Európa-bajnokságban tavaly óta szereplő Mick Schumacher, aki az F1-ben 1994 és 2004 között hét világbajnoki címet nyerő, 2013-as síbalesete óta a külvilágtól elzártan élő Michael Schumacher 19 éves fia. Az ifjú versenyző a sorozat legutóbbi 13 futamából nyolcat megnyert – legutóbb kettőt a hétvégén Ausztriában, ahol orosz márkatársával domináltak – ezzel a korábbi középszerű teljesítményén jócskán javítva kényelmes előnnyel vezeti a pontversenyt a bajnokság október 13–14-én rendezendő hockenheimi idényzárója előtt.
„Az első kettőhöz viszonyítva ezen a rajtrácson senkinek sem volt esélye Ausztriában. Még a csapattársaik sem voltak sehol hozzájuk képest, pedig ők is jó versenyzők. Az érdekes szóval írnám le a tempójukat és biztos vagyok benne, hogy az F3-as ellenfelek közül sokan egyetértenének” – üzent a közösségi médiában sokat sejtetően Schumacher legfőbb riválisa, a Red Bull juniorprogramjában nevelkedő Dan Ticktum, aki hozzátette: eleve vesztes csatát vív, hiszen őt nem Schumachernek hívják.
A német látványos formajavulása nem jött jól az éppen F1-es versenyzőket kereső Toro Rossóval is hírbe hozott Ticktumnak, hiszen a szintén 19 esztendős brit kizárólag a bajnokság megnyerésével rendelkezne az F1-es bemutatkozáshoz elengedhetetlen számú szuperlicenc-ponttal. 
„Mindenki fejlődik a szezon során, mi sem állunk le a munkával és a tanulással. A belgiumi győzelmem óta sikerült kiegyensúlyozottá válnunk, főként az időmérőkön, így jó köridőket értünk el” – reagált Schumacher, aki sajtóhírek szerint szintén jelölt a Toro Rosso ülésére.
Habár nemrégiben a Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene is azt mondta, hogy az F3-as bajnokság esélyesévé előlépő Mick Schumachert bármikor szívesen látják a csapatukban, a pilóta menedzsmentje korábban kijelentette: pártfogoltjukkal szeretnék végigjárni az F1-ig vezető sorozatokat.
Szerző
2018.09.25 15:53