Némán "balhéztak" a tanárok

Nem mosta el az eső a szombati Kossuth téri pedagógustüntetést, noha az új közoktatási államtitkár, Palkovics László fél órával annak kezdete előtt okafogyottnak nevezte a tanárok demonstrációját. A tüntetés végén ötperces némasággal "balhézó" pedagógusok a közoktatás teljes átalakítását követelik, elutasítva a kormány eddigi munkásságát és legújabb terveit. A kabinet elismeri ugyan, hogy szükség van némi "finomhangolásra", és egy furcsa összetételű oktatási kerekasztalt is összehozott, ám Orbán Viktor kormányfő a hétvégén is csupán azt szivárogtatta ki: 2018 után lehet csak érdemi reform.

A lázadó közép

Egyre többen szorulunk a metró kocsiban. A többség esernyőt szorongat, a sportosabbak vízhatlan dzsekijük kapucniját mutogatják, felkészültek az esőre. Sokan telefonálnak, szervezik, hol találkozzanak a társakkal. A válaszokból hallani, nehéz lesz megtalálni egymást, nagy a tömeg. A Kossuth téri megállóban mindkét irányból torlódnak a szerelvények, a két mozgólépcső nem bírja olyan ütemben felszínre vinni az érkezőket, hogy ne teljenek meg folyamatosan a peronok.

Senki nem tolakszik, mindenki egy helyre érkezett: tüntetni jött a hatalom ellen, elsősorban az oktatásért, de minden másért is, ami elromlott az országban. Idős házaspár fogja egymás kezét, nehogy elsodródjanak egymástól, közben azt találgatják, vajon mekkorát lesz képe hazudni az állami Híradónak. Mások is ezt vitatják. A legtöbben arra tippelnek, olyan kora délelőtti képeket mutogatnak majd, amikor még csak pár százan lézengtek a Parlament előtt. De már mindenki csak legyint rá. "Teljesen mindegy, mit hazudnak, úgyis nézhetetlen az egész" - jön az értékelés 4-5 méterenként valakitől, azzal folytatva: "van internet, ott nem tudják elhallgattatni az embereket".

Amíg a mozgólépcsőn "utazunk", kérdezem a házaspárt, mi hozta őket a tüntetésre ebben a pocsék időben. "Az unokáinkért jövünk" - pattan a felelet, egymás közt sokszor átbeszélhették. "Ha itt minden így marad, ahová Orbánék juttatták az országot, milyen élet vár rájuk" - néz körbe kérdésével a nagymama. Egyetértő szempárokra talál.

Fent a téren aztán mindenki meghökken kicsit: más dolog sok emberre számítani és megint más ebbe csöppenni. A régi Földművelésügyi Minisztérium előtt maradt egy ösvény, ahol még haladni lehet az embertengerben, ha valaki a tér másik felére tartana. Ezen a szűk sávon folyamatos a mozgás, de a téren, a villamossíneken, az úton, a járdán és végig a nagy sárga épület árkádjai alatt szorosan állnak az emberek. Az életkor nullától kilencvenig terjed. Az Alkotmány utcánál enni-innivalót árusítanak, a kitelepülők arra készültek, hogy a tüntetés szélén elszállingózók majd vesznek valamit, de mire körülnéztek, körbezárta őket a sok ezer ember. A Néprajzi Múzeum épülete előtt külföldi turisták kérdezgetik, mi történik itt. Tökéletes kiejtéssel kapják az angol válaszokat tucatnyi tüntetőtől: "elegünk van ebből a kormányból, változást akarunk az országban".
Amikor elkezdődnek a beszédek, előkerülnek a stadionokba való kellékek: dobok, kereplők, meg mellettük a mindenhonnan megszólaló biciklicsengők. Ezek üzenik Balog Zoltán miniszternek, hogy tényleg túltolták azt a bizonyost. Nincs egyszerű dolguk az embereknek, többségük egyik kezében esernyő, a másikkal kell megoldani a zászlók vagy táblák emelését, karjukon, ahogyan az esőkabátokon is folyik le a víz. Senkit nem zavar.

A több tízezer ember hallgatja a szónokokat, időről-időre végighömpölyög a téren az "Orbán takarodj!", a "Hazaárulók" kicsit talán meglepő rigmusa, de mégis legtöbbször a "Nem hagyjuk!" zakatol. Nem hagyják magukat tovább félrevezetni, félresöpörni, olyan játékfigurának tekinteni, akit a hatalom tologathat a saját kis társasjátékában. Elegük van, hogy éhbérért dolgozva attól rettegjenek, mikor teszi őket közmunkássá a kormány. Nem ezért tanultak, gürcölnek megfeszítve. Ezt mondják egymás közt a fiatalok, a nagy pocakjukat védő kismamák, vagy akik elhozták magukra kötve féléves babáikat, kisiskolás gyerekeiket és nagykamasz fiaikat. Ezt mondják a méregdrága csizmákban a tócsákban cuppogó szinglik, meg a fáradt arcú középkorúak is. Minden korosztály itt van. Akármilyen illúziónak látszik is, ez mégis egy középosztály, még ha anyagi értelemben kinyomta is ebből a kategóriából a hatalom. Február 13-án, az Országház előtti téren bizony a középosztály volt ott.

Másoknak sok az általános kormányellenesség, ők csak a közoktatás bajait akarják rendbe tenni. Társak sora győzködi őket, hogy együtt többre lehet menni. Abban megint majd mindenki egyetért, hogy azt az összefogást kell továbbvinni, ami a sokféle szakszervezetet és civil társaságot most egységbe mozdította. "Sokan vagyunk, de az eső sokakat otthon tartott" - hangzik mégis az értékelés az esernyők alól, azzal folytatva, hogy lesznek még akciók, ahová még többen jönnek majd. Lesznek, mert a pökhendi, lekezelő kormányzati kijelentések csak olajat öntenek a tűzre és már valóban fogy a türelem. Bármerre mentem, azt kérdezgették egymástól az átázott emberek: lesz-e valami március 15-én. "Ha igen, mindenki vigyen magával egy palack vizet és kendőt" - jött a tanács azonnal egy egészségügyistől, mert könnygáz ellen csak ez a megoldás. Pedig ők nem balhézni akarnak, tényleg nem. Csak felnőtt állampolgárok akarnak lenni a saját hazájukban.

Gulyás Erika