Jó, ha tudjuk, miről beszélünk

Ritkán bírálom levelezőtársaim írásait, de most kénytelen vagyok Tóth Antal „Önmérsékletet ajánlók” című írását kritikával illetni. A pedagógus-tüntetés kapcsán írja: „nem vagyok érdekelt, nem ismerem a követelésük szakmai fontosságát, ezért nem fűzök hozzá véleményt.” Majd így folytatja: „Az viszont eszembe jut, hogy mit érezhetnek azok a gyermeket nevelő szülők, akik évek óta munkát keresnek, eredménytelenül.” Továbbá megemlíti a bérminimumon dolgozókat, a közmunkásokat és megállapítja, hogy ők is, és mások is hasznos munkát végeznek, nem csak a pedagógusok, tehát nekik is szükségük lenne nagyobb jogvédelemre és jobb munkakörülményekre. Végül „hab a tortán” amikor arról értekezik, hogy ha megszokunk egy életszínvonalat, akkor mindig többre vágyunk.

Nem mondja ki, de szerinte a pedagógusok egy megfelelő életszínvonal jobbításáért tüntetnek, holott ugye náluk rosszabb helyzetben vannak a munkanélküliek, a közmunkások és még ki tudja hányan. Ez valóban így van, tehát önmérsékletre szólítja a tanárokat. Végül hozzáteszi: „tudomásul kell venni, hogy a lehetőségek különböző gazdasági hatások miatt korlátozottak”. Nem olvastam levelezőtársamnak olyan írását, amelyben például a stadion építések esetében önmérsékletre szólította volna fel a kormányt, a munkanélküliek vagy a közmunkások nevében. Azt gondolom, hogy jó lett volna megismernie a pedagógusok tüntetéseinek szakmai fontosságát, mielőtt levelét megírta, annak ellenére, hogy a témában nem érdekelt.