Európa;EU-csúcs;szolidaritás;

2016-02-18 21:42:00

EU-csúcs - Szolidáris Európára van szükség

A migrációs kérdésben az együttműködésre és a szolidaritásra kell helyezni a hangsúlyt - derül ki abból a beszédből, melyet az uniós állam- illetve kormányfőknek mondott el csütörtökön Brüsszelben Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.

A sajtónak is megküldött leirat szerint az uniós parlament elnöke úgy véli: Európa országainak felelőssége, hogy befogadja a szegénység, a háború és a terrorizmus elől menekülőket. Ahogy szolidárisnak kell lenni a menedékkérőkkel, úgy a tagországoknak egymással is - húzta alá Schulz. A német, szociáldemokrata politikus kiemelte az Ankarával való együttműködés fontosságát. Schulz úgy véli: Törökország megérdemli Európa segítségét, mert hatalmas nyomás nehezedik rá, területén több millió embernek biztosít menedéket. Az EP elnöke ugyanakkor megemlítette, hogy az EU-török cselekvési terv hatása egyelőre nem érzékelhető kielégítően a migráció csökkenésében.

A nem mérséklődő, Törökországon át érkező migráció hullámát fenntartható módon legális keretek közé kell terelni - hangsúlyozta Martin Schulz. Ennek egyik, a schengeni határok és vívmányok megvédése érdekében elengedhetetlen feltétele az, hogy az Európa külső határain felállított úgynevezett hot spotok, az uniós menedékkérő-regisztrációs központok jól működjenek. Emelettett fel kell gyorsítani a közös európai határ- és parti őrség létrehozását, amely biztosítaná a schengeni határok őrzését - vélekedett Schultz.

Az EP-elnök megjegyezte, hogy a görög regisztrációs központokban a tavaly szeptemberi 8 százalékról mára 78 százalékra emelkedett a regisztrált menedékkérők aránya. Ez még mindig nem elég - szögezte le Schultz, aki szerint mindenkinek át kell esnie a biztonsági átvilágításon is, amelyet a személyazonosításra alkalmas iratok gyakori hiánya indokol. Beszédében Martin Schultz kiemelte, hogy Európa jövője szempontjából a brit uniós tagságról tartandó népszavazás vált az egyik legfontosabb kérdéssé. Az Európai Parlament azt szeretné, hogy az Egyesült Királyság továbbra is az unió tagja maradjon - hangsúlyozta az elnök.

Nagy-Britannia mindenáron szeretné kiharcolni a magáról szóló uniós reformcsomagot a brüsszeli csúcstalálkozón - erről már az Euronews számolt be. David Cameron úgy érkezett, hogy függetlenítené a briteket a kényelmetlenebb uniós direktívák alól, de közben megkerülhetetlenné tenné az országát az uniós kormányzásában. Csak olyan alkuba megyek bele, ami a mi érdekeinket szolgálja és sokkal fontosabb, hogy ezt rendesen helyre tegyük. Nem érdemes sietni. Kemény munkával és jó szándékkal többet tudunk elérni - mondta a brit miniszterelnök a találkozó kezdetén. Cameron mindent egy lapra tesz fel az uniós vezetők szerint pedig teljesen kiszámíthatatlan, hogy végül milyen eredménnyel zárul a csúcstalálkozó. Ha lesz alku, az valószínűleg már csak pénteken születik meg.

lásd még: Orbán új határokat húz Brüsszelben