Szerintem;tanártüntetés;

2016-02-22 07:31:00

Perspektívák

Lezajlott a nagy tüntetés, amelyet a kormány jó előre okafogyottnak, továbbá balhénak minősített, s megkezdte a tiltakozók megosztását is. A pedagógusok elmondták a Kossuth-téren, mennyire tűrhetetlen az oktatás állapota, s a Fidesz-rendszer számos más gyalázatáról is szó esett. Ez volt az utóbbi évek legreménytkeltőbb politikai megmozdulása, jelentős tömeg jött össze, a társadalom egyes sértett rétegei összefogtak, s keményen kiálltak követeléseik mellett, amelyek nem kevesebbet, mint a köznevelési rendszer teljes átszervezését célozták meg. A miniszterelnök hamar reagált: a KLIK átalakításáról csak a 18-as (megnyert) választások után lehet szó. (Zárójelben: kétlem, hogy ezt a rendszert választás útján el lehetne küldeni. Ha kell, az utolsó pillanatban is megváltoztatják a szabályokat.) Mivel Orbán nem hajlandó engedni – ez egyértelműen rendszere csődjét jelentené – a pedagógusok pedig eltökéltek, így patthelyzet állt elő. Ezen egy esetleges sztrájk sem fog segíteni, ha ugyan megvalósul. Szerintem a következő várható: a.) a tiltakozók meghátrálnak, néhány látszatintézkedés történik, de minden marad a régiben, a szervezőket kirakják az iskolákból. Néhány hónapnyi nyugalom után – az oktatásban vagy másutt – a Fidesz újabb botrányos nyomulásának hatására új tüntetéssorozat indul s minden kezdődik elölről. b.) a harc eszkalálódik, a sztrájkok, demonstrációk több ágazatban is állandósulnak, majd valahol robbanás következik be és lerombolják a Bastille-t. c.) a Fideszen belül puccs tör ki, eltávolítják Orbánt, az új vezetés tényleges tárgyalásokat kezd a civil szervezetekkel és ellenzéki pártokkal, nemcsak az oktatásról, de valamennyi NER-es ügyről. Ez egy új, nemzeti kiegyezés kezdetét jelentené. Nagy kérdés, akad-e elegendő számú olyan ember a mai kormánypártban, aki képes lenne tiszta fővel, pártja ellenében, de a haza érdekében cselekedni.