Spar;vasárnapi boltzár;

2016-03-07 06:25:00

Lassan egy éves a vasárnapi boltzár

Közeledik első éves évfordulójához a vasárnapi zárva tartás. A kereskedők ennek nem örülnek, de igyekeznek alkalmazkodni, a vásárlók nem különben, kényszerűségből. 

A Spar-nál például az Interspar áruházakban érezhető volt ugyan egy nagyon csekély visszaesés, összességében azonban ez nem vetette vissza a vállalat forgalmát, sőt a magyarországi kft.-nek tavaly 488,2 milliárd forint volt az árbevétele, ami 3 százalékkal több, mint 2014-ben. Az üzletlánc az elmúlt negyedszázadban az ország egyik legnagyobb foglalkoztatójává vált, már 13 ezer munkavállalót foglalkoztatnak. Az sem csekélység, hogy ez alatt a 25 év alatt egymilliárd eurót (több mint 300 milliárd forintot) ruháztak be hazánkban, ebből tavaly 32 millió eurót, idén ennek több, mint kétszeresét tervezik.