Bulvár;Törőcsik Mari;

2016-04-06 11:30:00

Törőcsik Mari titkos szerelméről vallott

Ki más nyithatta volna meg Budapest legújabb művészmoziját, ha nem Törőcsik Mari? Ott mondta el, kivel szerették egymást - írja a Bors. 

Az aprócska színésznő a legnagyobb csibész. Ez volt a mozimegnyitó tanulsága. Egy pillanat alatt az ujja köré csavart mindenkit, csak rá lehetett figyelni.

Engem agyonvágni sem le­het – mondta mosolyogva. – Pe­dig nagyon rosszul vagyok. Az agyamnak az a kis halott része reagál a frontokra – lepett meg mindenkit a diagnózissal, majd fürgén bevonult a moziterembe, hogy átadja a fogyatékosságbarát Premier Kultcaféban megnyíló Örökmozgó Filmmúzeum mozitermét. A díszbemutatón két filmjével tisztelegtek a művésznő előtt, aki saját élményeit és emlékeit felidézve mutatta be a férje, Maár Gyula rendezte Déryné hol van? és Fábri Zoltán Körhinta című alkotását. 

– Isten a tenyerén hordozott és a Körhintába tett – utalt arra, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskola operettszakának elsőéves hallgatójaként, 1956-ban megkapta az egyik legszebb szerelmes film főszerepét, mely meghozta számára az ismertséget.

– Soós Imrével kicsit egymásba is szerettünk – vallotta be. – Fábri akkor azt mondta: sose felejtse el, maga nem parasztszínész, hanem intellektuális. Ezt Soós Imrének nem mondta el. Pedig akkor talán nem lett volna öngyilkos. Imrét parasztszínészként skatulyázták be, pedig ő herceg volt. Attól omlott össze, hogy nem arra használták, amire való.

A teljes cikket itt olvashatja.