Orbán nem törődik a határon túli magyarokkal

Április elsején, szinte titokban ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, a KMKF. Nem előzte meg hírverés, a közmédiában is elsikkadt a nemzetpolitika egyik legfontosabb fórumának tartott intézmény ülése. Ez a kérdés már politikai fegyverként is kicsorbult, nem hoz új szavazatokat idehaza, sőt határon túl sem. Az új magyar állampolgárok száma ugyan szép lassan növekszik, de az sem magától. A nemzet miniszterelnöke már sem időt, sem szót nem pazarol rájuk.

Az 1998-as választási kampányban vetette be először a Fidesz a határon túli magyarok állampolgárságának kérdését, ezt követően pedig több mint tíz éven át állandóan napirenden tartotta azt. Igazán profi propagandával elfogadtatta mind a magyarországi, mind a külhoni magyar társadalomban azt, hogy a Fidesz egységes nemzetben gondolkodik, hogy egyedül Orbán Viktor és pártja „szereti” a határon túli magyarokat. És ezt politikai fegyverként mindannyiszor felhasználta, amikor a baloldali erők nemzetietlen voltát kellett bizonyítani. S tette ezt olyan sikerrel, hogy még az olyan időközi bakikat is tudta feledtetni, mint Mikola István híres „húsz évre bebetonozhatjuk magunkat” elszólása a határon túliak állampolgársága és szavazati joga kapcsán.

Az első Orbán-kormány a státustörvénnyel hátrált ki kampánybeli állampolgárság ígéretéből, 2010-ben a második Orbán-kormány viszont azonnal neki is látott a Mikola jóslat beteljesítéséhez. Megszületett az állampolgársági törvény, jött a szavazati jog és szimbolikus lépések sorozata – nemzeti összetartozás napja a Trianoni döntés, azaz a nemzet szétdarabolásának napján, lett Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Nemzetpolitikai Kutatóintézet, és évről-évre nőtt a külhoni magyarok támogatására szánt anyagi keret is. De hogy ezeket a pénzeket pontosan mire fordítják, nem egyértelmű, mert ember legyen a talpán, aki a Bethlen Gábor Alap honlapján ezt megtalálja és összesíteni tudja, miután a korábban működtetett egységes és nyilvános támogatási nyilvántartási rendszert megszüntették.

Gyakorlatias nemzetpolitika

Viszont egyre inkább „gyakorlatiassá” válik a nemzetpolitika, az idei már a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve lesz. Van már határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos is, tavaly kormánydöntés született egy nagyszabású délvidéki gazdaságfejlesztési programról, amelyre összességében 50 milliárd forintot különít el a magyar kormány, de valamiért csak öt milliárd forint pályáztatásáról van szó a szerbiai magyarok körében. Hogy kik, mikor, milyen célra fogják felhasználni a többit, majd kiderül, de máris van ígéret hasonló alapra a kárpátaljaiak számára is. Nyilván az otthontartáshoz, ami külhoni magyarok esetében a magyar nemzeti közösség fennmaradását, a többségi lakossághoz viszonyított számarányának legalább szinten tartását is jelenti, kell a megélhetés biztonsága is, azt viszont a magyar kormány saját programokkal, a többségi kormányzattal való együttműködés nélkül megoldani nem tudja.

Nem véletlen, hogy a határon túli közösségekkel ugyancsak rendelkező egyetlen környező ország sem gazdaságfejlesztési programokkal segíti külhoni nemzettársait, hanem oktatási-kulturális, identitásmegőrző támogatásokkal. Mert ha valami nem működik nemzetiségi alapon, akkor az a gazdaság. Még korábban sem ment ez, a globalizáció korában viszont még inkább vitézkötéses-árvalányhajas múltba révedéssé vált. Az autarchikus gazdaságok kora régen lejárt, maga Magyarország sem önellátó, hogyan lehetne működőképes és hatékony egy nemzetiségi alapon elszigetelődő kisebbségi társadalom gazdasága multikulturális, többségi közegben? Ez még németeknek is túl nagy falat lenne. De vélhetően nem is erről van szó. Jó esetben pótcselekvés, rosszabb esetben majd meg kell nézni, kik lesznek a haszonélvezői a programoknak, kik lesznek a kivitelezői a támogatott határon túli magyar gazdaságfejlesztési projekteknek.

Van ennek egy járható útja is, a határon átnyúló gazdasági fejlesztések, amelyeket az Európai Unió is támogat, a kétoldalú államközi kapcsolatokban is adott a lehetőség, csakhogy azokat a szomszédokkal közösen kellene végrehajtani. Szomszédságpolitikában azonban nem jeleskedik Budapest, a legnagyobb magyar kisebbségi közösséggel rendelkező Románia kormányával ma már alig-alig vagyunk beszélőviszonyban, pedig van már Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosunk is.

Az anyaország védelmi képessége megingott

Az „anyaország” szerepe a külhoni közösségek tekintetében valóban nem elhanyagolható, míg Magyarországnak volt nemzetközi, európai tekintélye, ezt a határon túli közösségek is érezték. Manapság viszont a nemrég még a legjobb helyzetben lévő romániai magyarság is állandó magyarellenes bukaresti intézkedésekre panaszkodik, s nem alaptalanul, hiszen a „magyar kártya” ismét előkerült a politikai életben. De mit tehet ma Budapest ennek megfékezéséért? Európában csak a visegrádi négyek részéről várhat bármiféle politikai támogatást, de azt is kizárólag „migránsügyben”, minden bizonnyal nem Robert Fico lesz az, aki támogatná Orbán Viktor bármiféle indítványát európai fórumokon a magyar közösséget nemzetiségi alapon érő jogfosztás kapcsán. Bukarest eközben az Egyesült Államok stratégiai partnere, Brüsszellel sincs állandó vitában. A Fidesszel kiegyező RMDSZ pedig mindenféle támasz nélkül maradt, miután, talán részben budapesti sugallatra, kilépett a szocialista Victor Ponta koalíciós kormányából. Pontát ugyan sikerült megbuktatni, de az új, technokrata kormány sem bizonyult különösebben magyarpártinak, s a jobboldalról hatalomra készülő Nemzeti Liberális Párt és annak államfője, a német származása miatt az elnökválasztáson az erdélyi magyarok voksait is elnyerő Klaus Johannis egyáltalán nem mutatkozik hálásnak sem a voksokért, sem Ponta megbuktatásáért.

Romániában visszalépés történt a kisebbségi jogbiztonság tekintetében, Szlovákiában maradt a nyelvtörvény és jogfosztó állampolgársági törvény, s ha a kisiskolák kérdése rendeződik is (felszámolásuk óriási csapást jelentene a kisebbségi oktatásra), akkor az a magyar érdekvédelmi szervezetként el nem ismert Híd-Most kormányra lépésének köszönhető. (Erre ígéretet is kapott Bugár Béla pártja.) Ukrajnában továbbra sincs a magyar parlamenti képviseletet biztosító úgynevezett magyar szavazókörzet, s a kijevi hatalom az oroszokkal való torzsalkodásban rendre kisebbségbarátnak épp nem mondható lépéseket tesz, amelynek célpontja ugyan nem a magyar kisebbség, de minden más ukrajnai nemzetiséggel együtt elszenvedője az oroszellenes intézkedéseknek. Az orosz és Putyin-barátságáról elhíresült magyar miniszterelnök és diplomácia aligha tud ennek gátat vetni. De különösebben nem is akar, nem ismertek olyan irányú európai megnyilvánulások a magyar kormányzat részéről, amelyekben például Ukrajna feltétlen támogatását a kisebbségi jogok tiszteletben tartásához kötné Budapest.

Házhoz jön az állampolgárság

Az április elsején ülésező Kárpát-medencei Képviselők Fóruma (KMKF) is azt bizonyította, hogy a nemzetpolitika már elveszítette egykori helyét és szerepét. A fórumról még a közmédiában is alig-alig jelent meg valami híradás, néhány elszórt hír, hogy épp mit mondott Kövér László házelnök vagy Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. A szerkesztőségek zöme úgy értesült arról, hogy egyáltalán megrendezték, hogy a délutáni órákban kapott egy többoldalas dokumentumot a kormányzati sajtóosztályról, amely a KMKF zárónyilatkozata volt. Orbán Viktor miniszterelnök már nem ért rá, hogy legalább köszöntse a kárpát-medencei magyar politikusokat, épp a washingtoni nukleáris csúcson tartózkodott (ahol, mint kiderült leginkább családi programokat bonyolított). A washingtoni csúcs nyilván fontos és halaszthatatlan esemény volt, a KMKF összehívása épp erre a napra viszont nem volt kötelező, ugyanis semmiféle aktualitása nem volt, témaként az állampolgárság és a magyar munkaerő megtartásának kérdése szerepelt napirenden. Eredménye pedig egy többoldalas dokumentum, amelyet akár április elseji viccnek is tekinthetünk.

Semjén Zsolt beszámolt arról, hogy eddig 825 ezren kaptak állampolgárságot, 762 ezren tettek állampolgársági esküt, és a kormány célkitűzéseinek megfelelően a ciklus végéig tarthatónak látja az egymillió új magyar állampolgárt. A határon túli helyzet ismeretében azonban elmondható, hogy nem annyira sétagalopp már ez sem. Az egymillió új állampolgár, mint cél kezdettől megjelent, soha senki nem mondta, hogy ezt több kormányzati ciklusra gondolják. Az elkövetkező két évben még valóban megvalósítható, leginkább Romániában és nyugaton szerezhetők új állampolgárok, hiszen Ukrajnában és Szlovákiában tiltott a kettős állampolgárság. Erdélyben, amióta 2015-től az RMDSZ-t is bevonták a honosítási eljárásba már nem csak a Tőkés László mögött kiépített infrastrukturális háttér segíti a folyamatot, hanem az RMDSZ országos apparátusa is. A verseny e téren is jót tett, a végtelenségig leegyszerűsödött a folyamat, tulajdonképpen ma már házhoz jön az állampolgárság. Az aktivisták járják a településeket, begyűjtik a kérelmeket, ha kell, meggyőzik a potenciális igénylőket, nekik csak alá kell írni, és már az állampolgársági esküt is szinte helyben, valamely közeli városban le lehet tenni az e célra szervezett kihelyezett konzulátusi napokon.

Hogy lesz-e ennek az anyagi vonzatokban sem szűkölködő nemzetpolitikai erőfeszítésnek voksokban is mérhető eredménye az azonban kérdéses. 2014-ben a szavazati jogukkal élni kívánó külhoniak száma nem érte el a 100 ezret.

Csak így tovább?

A 23 oldalas KMKF nyilatkozat a tanácskozás eredménye. De hogy ez milyen mértékben fogja és tudja elősegíteni a nemzeti kisebbségek védelmét, azt talán aláírói sem tudják. A dokumentumot nem hozták nyilvánosságra, nem küldik el nemzetközi fórumokra, sem a szomszédos országok kormányainak. Jobb is így, ugyanis olyan gyöngyszemeket tartalmaz, mint például az alábbi: „A KMKF szorgalmazza, hogy a térség országainak eddig leginkább gazdasági alapon fejlődő együttműködése tovább erősödjön, keresve a lehetőségeket a magyar-magyar vállalkozások támogatására és minél nagyobb mértékben támaszkodjon kulturális örökségünk közös elemeire is, amelyek között meghatározó a nyelvi és kulturális sokszínűség értéke, valamint a szülőföldhöz való ragaszkodás”. Hogy mit fed a „szorgalmazza” kifejezés, amely a dokumentum egyik alapfogalma, valószínűleg nemzetpolitikai rejtély marad.

Nyilván nem maradhatott ki a migráció kérdése sem, bár eléggé körmönfont megfogalmazásban, de a határon túli magyar politikusok kiálltak Orbánék kvótaellenes álláspontja mellett. „A KMKF hangsúlyozza: az EU-keretekben is napirenden szereplő betelepítési döntések előkészítésekor, meghozatalakor nem hagyhatók figyelmen kívül a népcsoportok védelméről alkotott nemzetközi kötelezettségek, nemzetközi jogforrások, így az Európa Tanács Keretegyezménye a Nemzeti Kisebbségek Védelméről, tiltják a nemzeti kisebbség lakta terület lakossági arányai megváltoztatását. A KMKF támogatja az érintett régiók és települések migrációval kapcsolatos, sajátos regionális identitásuk védelmét célzó, demokratikus önkormányzati döntéseit…”, olvasható a dokumentumban.

Az utóbbi idők magyar nemzetpolitikai hatékonyságát és irányát legbeszédesebben azonban a március végi szlovákiai választásról szóló passzus jelzi. A kormányzat által támogatott MKP sorozatban harmadik választáson maradt a parlamenti küszöb alatt, a Híd-Most újra bekerült és ezúttal kormányzati erővé is lett. A KMKF azonban megállapította „Különösen értékes, noha önmagában nem elégséges eredmény, hogy a felvidéki tömbmagyarság területein, több járásban is, a fiatalabb generáció nagyobb – és tovább erősítendő – szerepvállalásával az MKP bizonyult az első számú politikai erőnek, míg a magyar választópolgárokat is megcélzó vegyespárt népszerűsége csökkent a magyarság körében.”

Csak így tovább? A következő választásra hátha a szomszéd kecskéje is megdöglik? Ám ha igen, akkor majd ki védi meg a felvidéki magyar kisiskolákat?

Kövér László a tanácskozáson azt mondta, a nemzetpolitika érdekérvényesítő ereje azon múlik, hogy a magyar törekvéseket meg tudják-e védeni a nagyvilágban. Igaza van, ám az Európával harcoló magyar kormány aligha képes erre, s a jelenlegi Budapestről sugallt úton haladva, a határon túli pártok is félő, hogy az MKP sorsára jutnak.