Rémtanárok

Álmukban sem gondolták volna, hogy egyszer azok fognak ellenük a leghevesebben lázadozni, akiktől erre a legkevésbé számítottak: a békés, türelmes pedagógusok. Álmukban sem gondolták volna, hogy azok, akiknek a száját a "rendszerváltás óta nem látott" béremeléssel, életpálya-modellel próbálták eddig többé-kevésbé sikeresen befogni, nem tűrik tovább, hogy már-már félfeudálissá züllesztett állapotok között, a helyi Klik-királyoktól befenyítve, silány egyentankönyveket használva arra legyenek kötelezve, hogy diákjaikból önálló gondolkodással nem bíró, de a nemzethez (magyarul: az Orbán-rezsimhez) hű alattvalókat neveljenek.

Nem hitték - sőt, talán még ma sem hiszik -, hogy lenne félnivalójuk a pedagógus szakszervezetektől, a kedves, "nagymamás" Galló Istvánnétól vagy a harciasabb, ám szerintük ártalmatlan Mendrey Lászlótól. Amelyik kutya ugat, az nem harap, gondolják, és ebben megerősíti őket az is, hogy az őket védő sztrájktörvényt is gond nélkül lenyomhatták mindenki torkán, a szakszervezetek pedig ma is az általuk diktált játékszabályok szerint játszanak. "Táncolni mindenkinek szabad" - hangoztatják a NER-társak, arról viszont nem beszélnek, hogy ezt csak gúzsba kötve lehet megtenni. A szakszervezetek pedig táncolnak is, nyaktól bokáig kötélben, melynek végét a hatalom urai rángatják.

Tehetnének mást? Tehetnének. Lerázhatnák magukról a köteleket és jól odacsaphatnának, ehhez viszont arra van szükség, hogy ha nem is az egész társadalom, de legalább a pedagógusok nagy többsége mögéjük álljon. Mögéjük áll? Nem. A szakszervezetek tagsága is csak a tanártársadalom néhány százalékát teszi ki. Az a példátlan összefogás, ami most az orbáni oktatáspolitika elleni tiltakozásokban kialakult, még mindig nem elég ahhoz, hogy a jelenlegi, "köznevelésinek" nevezett rendszer alapjainak teljes újraformázására kényszerítse a hatalmat. Arra viszont elég volt, hogy a kedves, sokat tűrő pedagógusok a kormány álomvilágában rémtanárokká változzanak.

Jól látszik, hogy elkezdtek félni azoktól a pedagógusoktól, akik bátran ki merik nyitni a szájukat. Félnek az őket támogató diákoktól, szülőktől is. Utóbbiak egy jelentős része - mint kiderült - Fidesz-szavazó, vagy legalábbis az volt még 2014-ben. Félnek attól is, hogy a tanártiltakozások lavinát indítanak el, és előbb-utóbb valóban bekapcsolódnak más ágazatok is.

Ezért példát kell statuálni: mire számíthat a dolgozó állampolgár, ha a pedagógusokhoz hasonlóan, a NER-társakkal szembemenve esetleg sztrájkolni támad kedve? Sztrájkoljon, de csak akkor, ha ez nem zavarja meg a munkában. Sztrájkoljon, de bért nem kap. Sztrájkoljon, de közben tartsa észben: ha megteszi, majd találnak módot arra, hogy megszabaduljanak tőle.

A PDSZ pénteki, kétórás figyelmeztető sztrájkja sokak szerint csendben lezajlott, az ország nem érzett meg belőle szinte semmit. A diákok nyugodtan mehettek iskolába, a tanárok is bent voltak, felügyeltek rájuk. Péntek délután még nem lehetett megmondani, mennyien vettek részt az akcióban, ám azt hallani lehetett, hogy többen visszahőköltek, mert egy "kiüresített" sztrájkban nem akartak részt venni, vagy mert féltek attól, hogy annak ellenére is számíthatnak következményekre, hogy a munkabeszüntetés teljesen jogszerű volt. Tankerületi vezetők, sőt polgármesterek is fenyegették az igazgatókat: beszéljék le tanáraikat a sztrájkról, különben nagy baj lesz.

Mindez persze túlmutat az oktatáson. Ez maga a NER. A megfélemlítés politikája zavartalanul és leplezetlenül működhet. A nép tűr és szolgál tovább.