Angela Merkel;Erdogan;

2016-04-18 12:38:00

Kifigurázott államfő - Nem értenek egyet Merkellel

A németek nagy része nem ért egyet Angela Merkel kancellár azon döntésével, amely szerint eljárást kell indítani a komikus, Jan Böhmermann ellen egy idegen állam képviselőjének vagy szervének megsértése vádjával. Törökország kérvényezte a humoristával szembeni eljárást, aki egy programban Recep Tayyip Erdogan török elnököt figurázta ki, s a német jogrendben még él az a törvény, amely lehetővé teszi az eljárást külföldi személy megsértése esetén. 

Sokan még a parlamentben sem voltak tisztában azzal, hogy létezik ez a jogszabály. Múlt héten aztán a kancellár maga jelentette be az eljárás megindítását, ezt azonban sokan súlyos hibaként rótták fel neki, azzal vádolva, hogy meghunyászkodik Törökország előtt. Az ügy meglehetősen kínos, hiszen Berlin számára most különösen fontos partner Ankara a menekültválság megoldásában, miközben a török kormány vissza is él ezzel a helyzettel.

A németek túlnyomó többsége nem osztja a kormány hozzáállását. Az Infratest ügynökségnek az ARD által közölt felmérése szerint a megkérdezettek 65 százaléka nem tartja helyesnek a kormány irányvonalát. Csak 28 százalék szerint jó a döntés. A felmérés szerint az uniópártok választói nagyobb mértékben támogatják a kabinetet. A megkérdezettek 46 százaléka szerint támogatható az eljárás Böhmermann ellen, s ugyanennyien ellenzik azt. Ugyanakkor minden másik párt szimpatizánsainál (a szociáldemokratákról, a Zöldekről, a Balpártról, az FDP-ről, s az Alternatíváról van szó) ellenérzéseket, értetlenséget váltott ki Angela Merkel bejelentése.

Hasonlóképpen vélekednek a németek a humorista esetleges megbüntetéséről. A polgárok kétharmada ellenzi, hogy Böhmermann ironikus versének bármiféle jogi következménye legyen. Mindössze két százalék tartaná jó döntésnek, ha elítélnék a férfit. A közvéleménykutatók szerint a legtöbb megkérdezett úgy vélte: a humoristák számára lehetővé kell tenni, hogy ne kelljen  a büntetőjogi felelősségre vonástól.

A Böhmermann­-ügy ártott Angela Merkel megítélésének. Miközben ugyanis még múlt hét elején is olyan felmérések láttak napvilágot, amelyek szerint folyamatosan nő a népszerűsége, ezúttal sak 45 százalék fejtette ki elégedettségét a munkájával. Ez a legalacsonyabb érték ebben a törvénykezési periódusban. Még a hónap elején is 56 százalék támogatta őt.

Ettől függetlenül a többség nem hiszi azt, hogy a Böhmermann-ügy feszültségekhez, válsághoz vezethet a kormánykoalícióban. Bár az SPD is úgy foglalt állást, nem szabad felelősségre vonni a komikust, a megkérdezettek 67 százalékának meggyőződése, hogy a nagykoalíció kitart a 2017 őszén esedékes parlamenti választásig.

Merkel részéről komoly stratégiai hiba lehet az, hogy „beleállt” a török követelésbe, s támogatja a komikus elleni fellépést, mert ezzel kiváltja a humoristák haragját. Az itthon is ismert német komikus, Dieter Hallervorden, aki a Didi-sorozataival vált ismertté Magyarországon, már közzé is tette a kancellárról szóló szatirikus versét, „Merkel – mindenre kész” címmel. „Egykor pionírként szalutált, majd nagy taktikusként gazsulált, aztán Szűz Máriát is elhozta, mígnem a saríát gondozta” – hangzik a költemény, amelyet a Facebookon tett közzé.

A Die Welt értékelése szerint az EU vezetői közül korábban senki sem bírálta annyira hevesen Erdogant a demokratikus alapjogok megsértéséért, mint a német kancellár. Azzal azonban, hogy a török elnök belement a megállapodásba az EU-val, „megmentette kancellári tisztségét”. Mint a lap írja, a Böhmermann-ügy mutatja meg, milyen nagy árat kell fizetnie ezért.