földrengés;Japán;Ecuador;

2016-04-19 07:38:00

Túlélők után kutatnak

Már legalább 272-re emelkedett a szombati ecuadori földrengés halálos áldozatainak száma, több mint 2500-an megsebesültek. Japánban tízezrek még hétfőn is áram nélkül voltak, számos nagyvállalat telepeit le kellett állítani. Utórengésekre akár hónapokig is számítani lehet az érintett térségekben.

Versenyt futottak az idővel Japánban és Ecuadorban a hétvégi nagy földrengéseket követően, kutattak a romok alatt rekedt túlélők után. Ennek esélye azonban 72 óra elteltével már minimálisra csökken.

A japán hatóságok bejelentették, 43 halálos áldozata volt a távol-keleti ország legdélibb szigetét, Kjusut ért földrengéssorozatnak, a 6,5-ös pénteki rengéseket szombatra virradóra 7,3-as erősségű földmozgás követte. Ez volt a legerősebb rengés a 2011. március 11-i, 9-es erősségű súlyos természeti csapás óta. Kumamoto prefekturában volt a rengés epicentruma, 201 ember súlyosan megsérült, 838-an könnyebb sérüléseket szenvedtek, a helyi válságkezelő stáb a Bloomberget arról tájékoztatta, hogy több mint 110 ezer embert kellett ideiglenes szálláson elhelyezni. A szomszédos Oita prefektúrából is jelentettek károkat. A japán kormány az önvédelmi erők 25 ezer katonáját küldte a helyszínre, hogy segítsenek a mentésben, s élelmet, ivóvizet, takarókat juttassanak el a rászorulókhoz. Kumamotoban tízezrek még hétfőn is áram nélkül voltak, számos nagyvállalat, a Toyota, a Nissan, a Fujifilm, a Nippon Steel helyi telepeit le kellett állítani. Több autópálya megrongálódott, leálltak a sinkanzen vonatok is, Kumamoto repülőterén kedden indulhat újra a forgalom.

 Segítség megy
Az Európai Bizottság hétfőn egymillió euró humanitárius segélyt tett hozzáférhetővé, mellyel az ecuadori katasztrófa áldozatainak nyújtanak segítséget. Az ecuadori hatóságok és az ENSZ városi kutató- és mentőcsapatokat, speciális világító berendezéseket és szakértőket kértek az uniós polgári védelmi mechanizmus keretében.

Már legalább 272-re emelkedett a szombati ecuadori földrengés halálos áldozatainak száma, több mint 2500-an megsebesültek. A 7,8-es erősségű, hatalmas rengés a dél-amerikai ország északi, tengerparti részét érte, az epicentruma Muisne várostól 27 kilométerre dél-keletre volt. Az ecuadori kormány 10 ezer katonát és 4600 rendőrt vetett be a mentési munkálatok segítésére, mentőkutyák is részt vettek a romok alatt rekedt emberek utáni kutatásban. A katonák ideiglenes szállásokat, mobilkórházakat állítottak fel. Hat tengerparti tartományban hirdettek szükségállapotot. A US Geological Survey szakértője, Paul Caruso a CNN-nek úgy nyilatkozott, valószínűleg nincs összefüggés a távol-keleti és a dél-amerikai rengés között. "Véletlen egybeesés", hogy rövid időn belül két ilyen erős földrengés ilyen súlyosan érintett lakott területeket - fogalmazott a Magyar Tudományos Akadémia szeizmológusa. Tóth László az M1 műsorfolyamában megjegyezte, hogy Japán és Ecuador térségében egyébként is gyakoriak a földrengések: Ecuador környékén 1900 óta már hét legalább 7-es erősségű földrengés volt. Tóth László elmondta, hogy utórengésekre akár hónapokig is számítani lehet az érintett térségekben.

Az ecuadori magyar nagykövetség jelenlegi információi szerint nem sérültek meg magyarok. László György, az ecuadori magyar nagykövetség tanácsosa az M1 aktuális csatornán azt mondta: nagyjából 40-45 emberből álló magyar kolóniáról tudnak. A nagykövetség munkatársai és családtagjaik jól vannak, és további 20-25 magyarral még állandó kapcsolatban vannak.

Hóviharok tombolnak Amerikában
Erős hóviharok tombolnak az Egyesült Államok középső részén fekvő szövetségi államokban, és vasárnapra hó borította be a Sziklás-hegység egyes részeit is. Lassan mozgó, fokozatosan erősödő viharzóna közeledtére figyelmeztette a Colorado és Utah államokban lakó amerikaiakat az országos meteorológiai szolgálat. A hétvégén, vasárnap estig harminc-harmincegy centiméteres hó hullott a coloradói Denverre és környékére, a hegyvidéken egyméteres hótakaróba burkolódzott a vidék. A denveri repülőteret vasárnap lezárták, a járatokat törölték. Az erős havazás következtében a város környékén leszakadtak az áramvezetékek, és megszűnt az áramszolgáltatás is. Oklahomában, Nebraskában, Kansasben és Dél-Dakotában özönvízszerű esőzések és viharok várhatóak.