Nyíregyházi Állatpark;óriáskenguru;

2016-04-19 22:08:00

Elhagyta az erszényt a kengurubaba

A Nyíregyházi Állatpark vörös óriáskenguru bébije a héten véglegesen elhagyta anyja erszényét s már mellette ugrándozik.

Valamennyi kenguru faj jellemzője, hogy utódaik roppant fejletlen állapotban születnek, szinte embrionális állapotúak, mindössze 0.75 grammosak. Hátsó végtagjaik és farkuk inkább csak kezdemény, szemük még nem nyílt ki és szőrtelenek. Születés után a fejletlen apróság, viszonylag erős mellső lábaival mászni kezd anyja szőrén a biztonságot nyújtó erszény felé. Ahogy eléri azt, a 4 csecsbimbó közül választ magának egyet, és azt bekapva állkapcsa közé szorítja. Az elkövetkező 70 napban úgy csüng rajta, mintha hozzánőtt volna.

150 naposan a kis kenguru már sokkal inkább hasonlít a felnőttekre s fejét kidugva ismerkedik a külvilággal. Ahogy a kölyök növekszik, egyre több időt tölt az erszényen kívül s 240 naposan végleg elhagyja azt, de még visszajár szopni még kb. 3-4 hónapig. Ez utóbbi a fejlődési stádiumban van jelenleg a Nyíregyházi Állatpark aprósága is, akinek vörös bundája-mely a hím állatokat jellemzi-elárulja ivarát is.

Az országban csak itt látható faj csapata immár 6 tagúvá vált a kölyökkel együtt.