New York;Hillary Clinton;Egyesült Államok;előválasztás;Trump;

2016-04-21 07:31:00

Lendületben az éllovasok

Hillary Clinton és Donald Trump is biztos győzelmet aratott New Yorkban a keddi előválasztáson, megerősítve ezzel éllovas pozíciójukat. A demokrata és a republikánus elnökaspiráns számára egyaránt kulcsfontosságú volt a győzelem, mivel az előző fordulókban mindketten botladoztak. Bár sem a demokratáknál, sem a republikánusoknál nem dőlt el a verseny, nagy valószínűséggel Clinton és Trump mérkőzik majd meg novemberben.

A demokrata elnökjelöltségért folyó harc a célegyenesbe érkezett, s látótávolságba került a győzelem – mondta beszédében Hillary Clinton, aki választott szűkebb pátriájában, ahol nyolc évig szenátor volt, a voksok 58 százalékát szerezte meg. Vetélytársa, Bernie Sanders számításai nem váltak be, a brooklyni születésű, vermonti szenátor, aki nagy tömegek előtt tartott kampánygyűléseket, a szavazatok 42 százalékát érte el, de nem tudott Clinton fölébe kerekedni. Mivel azonban a demokratáknál szavazatarányosan osztják el a delegátusokat, Sanders is növelni tudta küldötteinek számát, s várhatóan továbbra is versenyben marad. A szenátor annak ellenére sem tudta Clintont megelőzni, hogy jóval nagyobb összegeket költött New York államban kampányhirdetésekre. Sanders beszédében azt ismételgette, hogy Hillary Clintonnak minden oka megvan az idegességre, valójában azonban a Clinton-kampány már az őszi második menetre koncentrál. Clinton az exitpoll-felmérések alapján az afrikai-amerikai szavazatok 75 százalékát, a spanyol ajkú kisebbség voksainak 63 százalékát megszerezte, a 45 év feletti korcsoportban 65-35 arányban verte Sanderst, a 65 év feletti korosztálynak pedig 72 százaléka a volt First Ladyre szavazott. Sanders fölénye továbbra is elsöprő a 18-24 éves korosztályban, 82 százalékban rá szavaztak. Sajnálatos módon ez a korosztály csekély arányban megy el ténylegesen voksolni az elnökválasztáson.

Donald Trump a republikánus előválasztáson a voksok 60 százalékát söpörte be, s nagy valószínűséggel a New York államban elnyerhető 95 küldött döntő többségét sikerült megszereznie. John Kasich 25 százalékkal lett a második, Ted Cruz 14,5 százalékkal a harmadik. Egyiküknek sincs esélye, hogy Trumpot leelőzve a republikánus jelöltséghez elegendő küldöttet szerezzen. „Nincs itt már semmiféle verseny” – diadalmaskodott a botrányhős milliárdos, aki utalt a republikánus pártelit „mesterkedéseire”, hogy elvegyék tőle a jelöltséget. „Igazán szép, ha szavazatokkal nyerjük el a delegátusokat” – jegyezte meg, emlékeztetve arra, hogy Colorado államban nem is voksoltak, s a pártelit Ted Cruz szenátornak adományozta az elnökjelölő konvencióra vihető küldötteket.

A manhattani milliárdos számára biztatóak, de a republikánus pártvezetést aggaszthatják az exitpoll-felmérések. Ezek szerint a republikánus választók New Yorkban is 85 százalékban úgy vélik, olyasvalakit szeretnének elnökjelöltnek, aki nem tartozik a washingtoni establishmenthez. Nőgyűlölő híre ellenére Trumpra voksolt a nők 59 százaléka, a férfiak 63 százaléka a milliárdost támogatta. Az alacsonyabb végzettségűek 66 százalékának kedvence Trump, de az egyetemet végzettek 55 százaléka is mellé állt. New York állam republikánusainak 58 százaléka úgy vélte, Trumpnak a legjobbak az esélyei Clinton legyőzésére, John Kasichről csak 24 százalék, Ted Cruzról alig 12 százalék gondolta ezt. A szavazóhelyiségből kilépett republikánusok 70 százaléka vélte úgy, ha senki nem szed össze 1237 küldöttet, a legtöbb voksot szerzett elnökaspiránst illeti meg az elnökjelöltség. Ez pedig Trump lesz.

A következő előválasztásokat jórészt olyan államokban tartják, ahol a felmérések szerint szintén Trump vezet, Pennsylvaniában 46, Marylandben 41, majd az előválasztási szezon utolsó állomásán, Kaliforniában 40 százalékkal áll az élen. A milliárdos szeretné elkerülni, hogy az elnökjelölő konvención kelljen megküzdenie az elnökjelöltségért.