Van más forgatókönyv?

Mi történik akkor, ha sikerül a tanárok mozgalmát kifárasztani, és a mostani tiltakozási hullám eredménytelenül, vagy egy-két látszateredménnyel zárul? Nem a tanárok lesznek az első számú vesztesek, hanem a szülők.

Amikor a jobboldalról kezdeményezett népszavazás megsemmisítette a szocialista-liberális kormány amúgy is eléggé erőtlen egészségügyi reformkísérletét, a „népakarat” győzelmét hangos ünneplés kísérte az egyik oldalról, másrészt néma csend a másik oldalról. Úgy tűnt, igazából nem volt támogatottsága a reformkezdeménynek, sem a páciensek, sem a gyógyító személyzet soraiban. Mintha alapvetően elégedettek lettek volna az érintettek a korábbi helyzettel. Mára már látszik, mennyire más volt a valódi helyzet.

Az az egészségügyi reformkísérlet volt az utolsó esély arra, hogy az ország a demokratikus politika eszközeivel próbáljon meg javítani az ágazat helyzetén. Azóta mintegy tízezer orvos hagyta el Magyarországot. Ezek az emberek nyilvánvalóan elégedetlenek voltak, talán csak a fizetésükkel, talán kiszolgáltatott, megalázó helyzetükkel is, amelyben a feudális magyar egészségügyben létezni kényszerültek. Szólni nem mertek. Ha olyan módszerekkel fojtjuk el a korszerűsítési próbálkozásokat, mint amilyen az egészségügyi reform ellen bevetett "gyilkosozó" kampány volt, eredményül az érintett szakértők menekülését és az egészségügy összeomlását kapjuk. Az az abszurd és tragikus helyzet, ami most jellemzi a magyarországi kórházakat, és amire mindenki vég nélkül tudja sorolni a példákat, alapvetően onnan eredeztethető, hogy a népszavazás sokkhatásával elriasztották az embereket a demokratikus, politikai megoldásoktól.

Pontosan ez várható az oktatásügyben is. A kormányzat ellenállása megtörheti a civil mozgalmakat. A lakosság támogatása nem egyértelmű, mert igaz ugyan, hogy a Fidesz-kormánynak ilyen fontos, ilyen lényegi, ilyen tömeges kritikával, mint amivel most a tanári szervezetek illették, még nem kellett szembenéznie, de a triumfáló államtitkárnak is igaza volt, amikor arra hivatkozott, hogy a pedagógusoknak csak a 25 százaléka sztrájkolt. Ez az ő szempontjából valóban győzelem, mert a 25 százalék csakugyan nem tudja megváltoztatni a helyzetet, de a valóságban azt jelenti, hogy minden negyedik pedagógus kockázatot vállalt azért, hogy kiharcolja a korszerű tanítás feltételeit. Ez óriási szám, ha a szakmai súlyát nézzük.

Ha kormányunk nem hajlandó a minden szakértő által bírált, nemzet- és ifjúságellenes oktatáspolitikáján érdemben változtatni, akkor örülhet, mert győzni fog. A győzelem utáni forgatókönyv nyilván másolja majd az egészségügyi reformerek fölött aratott győzelem forgatókönyvét. A tanárok ugyanis rendkívül nagyvonalúak voltak, hogy most a polgári demokrácia eszközeit vették igénybe, hogy a kormány által elrontott iskolarendszert a tanítványaik érdekében rendbe hozzák. Van más lehetőségük is: nem kényszerülnek arra, hogy kilátástalan politikai harcba bonyolódjanak. Ezt a lehetőséget jól szemléltetik a tanári fizetésekre vonatkozó adatok. Mennyi egy kezdő tanár fizetése külföldön? Szlovákiában 1538 euró. Görögországban 1710. Csehországban 780. Olaszországban 1906. Ausztriában 2235. Spanyolországban 2448. Hollandiában 2687. Írországban 2714. Magyarországon 464 eurónak megfelelő forint.

Bármelyik tanár elmehet dolgozni az Európai Unió bármelyik országába. Ha csak pedagógiai asszisztensként helyezkedik el, akkor is sokkal többet keres, mint itthon. A nyelvi nehézséget nyilván nem könnyű legyőzni, de ilyen óriási jövedelemkülönbségért rengetegen megtanulnak majd a szükséges szinten a megfelelő nyelven.

Most a tanárok - és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni - , nem fizetésemelésért sztrájkoltak, hanem azért, hogy a múltba néző, a modern pedagógiai kihívások eredményes vállalását lehetetlenné tevő oktatási szabályozást megváltoztassák. Felelősségteljes, hivatásukhoz méltó fellépésükért nem köszönetet kaptak, hanem leckéztetést, helyenként kigúnyolást és megfélemlítést. Szűk látókörű, kicsinyes és a tanulóifjúság érdekeivel - következésképp a nemzet érdekeivel - ellentétes a kormányzat győzelmi reakciója. Ha egyszer a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről beszélnek, akkor ennek éppen az volna a lényege, hogy ne erőből oldják meg a konfliktusokat, hanem a többség próbáljon meg együttműködni a kisebbségben levőkkel, egyrészt mert előfordulhat, hogy a kisebbségnek van igaza, másrészt mert itthon kell tartanunk a szakembereket, akik - akár igazuk van, akár nincs -, ha lehetetlen helyzetbe kényszerítik őket, élni fognak az Európai Unió adta lehetőségekkel és elmennek.

De hát igazuk van.

Nem érthető a kormányzat rugalmatlansága, hiszen nem politikai, hanem szakmai kérdésekről van szó. De ez a kormányzat problémája. A lakosságé, a szülőké, nagyszülőké, diákoké és a képzett munkaerőt foglalkoztatni akaró vállalkozóké ennél sokkal fontosabb. Gondoljunk arra, mi történt az egészségüggyel azután, hogy közös akarattal sikeresen megakadályoztuk a korszerűsítést. Gondoljunk arra, hogy ma már többen halnak meg kórházi fertőzés, tehát műhiba következtében, mint autóbalesetben. Egészségügyünk a tönkremenés és az összeomlás szélén áll.

Az oktatásügyre várhat más jövő?

2016.04.26 08:10

Kockajáték

A dél-karolinai kisváros, Charleston gettójában nyáresténként tereferélnek az asszonyok a Harcsa utcában, a férfiak kockajátékot űznek. A szerencsejátékosok hiszik, egy nagy dobással mindent megnyerhetnek, de akadnak olyanok is, akiknek álca a játék, inkább Sporting Life-ot, a kábítószerdílert várják. George Gershwin 1935-ös operája, a Porgy és Bess eredetileg ezzel az eleven képpel indul, és aztán egy olyan történetet mesél el slágerekben, hogy mű a XX. század egyik legjobb operájaként a Carmen magasságába emelkedik.
Gershwin darabja 1970-ben érkezett Budapestre, játszották az Erkelben és a Szegedi Szabadtéri Játékokon is, mindenütt nagy sikerrel. Majd 1983-ban a darab bemutatását ahhoz a kitételhez kötötték a szövegíró, Ira Gershwin végakarata szerint, hogy a szerepeket afroamerikaiak énekeljék. Az elvárás nem előzmény nélküli: George Gershwin sem rajongott az ötletért, hogy az egyik első hangosfilm, Az éneklő bolond sztárja, Al Jolson, aki feketére festett arccal játszott afroamerikait az 1920-as évek végén, bekerülhessen a darabba.
A Porgy és Bess tavaly négy előadás erejéig újra az Erkelben volt látható. A bemutató több szempontból is nagy dobásnak bizonyult, és nem hiányzott a fekete arcfesték Almási-Tóth András rendezéséből. A sikert beárnyékolta, hogy a magyar intézmény kitétel nélküli szerződést kötött az amerikai jogkezelővel, így mindenütt jeleznie kellett: az előadás ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel. 
A tervek szerint két hét múlva újra bemutatnák itt a darabot, ám egyelőre játszási engedély nincs. Hasonló helyzet nyilván nem példa nélküli, ám egy kiemelt nemzeti intézmény szempontjából ez hazárdjátéknak tűnik. Főként, hogy az Operaház főigazgatója a vitatható „all black cast” szabályt rasszistának titulálta, nem érezvén a szavak súlyát.
2019.03.23 09:22
Frissítve: 2019.03.23 16:11

A felfüggesztés hete

Azt állította Gulyás Gergely miniszter (az Európai Néppárt ülése előtti nyilatkozatában az MTI-nek), hogy a Fidesz csak akkor tud a Néppártban maradni, ha nem csupán a párt kizárására, hanem a felfüggesztésére sem kerül sor.
Ezzel szemben a tény az, hogy a Fidesz tagságát felfüggesztették, mégis maradt. A Néppárt honlapján ez a cím olvasható: Fidesz membership suspended after EPP Political Assembly (Felfüggesztették a Fidesz tagságát az Európai Néppárt Politikai Gyűlése után). A többi süket duma süketeknek és vakoknak.
Azt állította Orbán Viktor (Brüsszelben, az Európai Néppárt döntése után), hogy "a magunk részéről… egyoldalúan mi felfüggesztjük jogaink gyakorlását.”
Ezzel szemben a tény az, hogy ilyen nincs és nem is volt. Ha lett volna, akkor a Fidesz egyoldalúan fogja magát, és egyoldalúan kivonul a Néppárt gyűléséről, mondván, hogy felfüggesztettem a tagságomat, viszontlátásra. Ehelyett megegyezett a felfüggesztésben és a vele járó szankciókban a néppárti elnökséggel, majd hozzájárult ahhoz, hogy a tagok ezt megszavazzák. Az eredmény: 190-3. Egyoldalúnak egyébként tényleg egyoldalú.
Azt állította Varga Judit, uniós kapcsolatokért felelős államtitkár (a kormánypárti Mandiner hírportálnak, arra válaszolva, miért is jön majd a néppárti bölcsek tanácsa Budapestre), hogy „évek óta dobálóznak kritikusaink azzal, hogy Magyarországon milyen problémák vannak az európai értékekkel, a bíróságok függetlenségével, az Alkotmánybírósággal, de senki sem jött el hozzánk, hogy valóban meggyőződhessen arról, mi is a helyzet pontosan.”
Ezzel szemben a tény az, hogy például a Velencei Bizottság szakértői rendszeresen jártak ide, és legutóbb például a közigazgatási bíróságok felállításával kapcsolatban adtak ki bíráló állásfoglalást. Az Európai Parlament pedig (több itteni helyzetfelmérés után) többször is határozatban ítélte el – legutóbb a néppárti képviselők többségének a szavazatával – a magyar kormányt a jogállami normák megsértése miatt. Szóval a Néppártnak már a könyökén jön ki Orbán. De még mindig nem megy ki.
Azt állította Orbán Viktor (brüsszeli sajtóértekezletén), hogy „jogállamiság tekintetében se Belgium, se Svédország, se Finnország, se Németország egy fikarcnyival sincs jobb helyzetben, mint Magyarország.”
Ezzel szemben a tény az, hogy egyik nevezett országban sincs a teljes hatalom néhány régi haver kezében, nincs gyakorlatilag leválthatatlan legfőbb ügyész, nem függ a bírósági kinevezések, előmenetelek rendje egyetlen kinevezett baráttól, nem került az Alkotmánybíróság teljes kormányzati fennhatóság alá, nincs totális kormányuralom az állami média fölött, és nem szerezte meg a kormány a magántulajdonban lévő média nagy részét is, nem jutnak a közbeszerzési megbízások Mészárosokhoz és Garancsikhoz, vagyis a kormányfő barátaihoz, nem fejezik le a tudományos életet és az ország egyik legjobb egyetemét, nem éheztetik a menedékkérőket, és nem fenyegetik az állampolgári jogok mellett kiálló civil szervezeteket. Csak úgy, egy szuszra. De volna még két-három szuszra való is.
2019.03.23 09:21
Frissítve: 2019.03.23 09:27