Van más forgatókönyv?

Mi történik akkor, ha sikerül a tanárok mozgalmát kifárasztani, és a mostani tiltakozási hullám eredménytelenül, vagy egy-két látszateredménnyel zárul? Nem a tanárok lesznek az első számú vesztesek, hanem a szülők.

Amikor a jobboldalról kezdeményezett népszavazás megsemmisítette a szocialista-liberális kormány amúgy is eléggé erőtlen egészségügyi reformkísérletét, a „népakarat” győzelmét hangos ünneplés kísérte az egyik oldalról, másrészt néma csend a másik oldalról. Úgy tűnt, igazából nem volt támogatottsága a reformkezdeménynek, sem a páciensek, sem a gyógyító személyzet soraiban. Mintha alapvetően elégedettek lettek volna az érintettek a korábbi helyzettel. Mára már látszik, mennyire más volt a valódi helyzet.

Az az egészségügyi reformkísérlet volt az utolsó esély arra, hogy az ország a demokratikus politika eszközeivel próbáljon meg javítani az ágazat helyzetén. Azóta mintegy tízezer orvos hagyta el Magyarországot. Ezek az emberek nyilvánvalóan elégedetlenek voltak, talán csak a fizetésükkel, talán kiszolgáltatott, megalázó helyzetükkel is, amelyben a feudális magyar egészségügyben létezni kényszerültek. Szólni nem mertek. Ha olyan módszerekkel fojtjuk el a korszerűsítési próbálkozásokat, mint amilyen az egészségügyi reform ellen bevetett "gyilkosozó" kampány volt, eredményül az érintett szakértők menekülését és az egészségügy összeomlását kapjuk. Az az abszurd és tragikus helyzet, ami most jellemzi a magyarországi kórházakat, és amire mindenki vég nélkül tudja sorolni a példákat, alapvetően onnan eredeztethető, hogy a népszavazás sokkhatásával elriasztották az embereket a demokratikus, politikai megoldásoktól.

Pontosan ez várható az oktatásügyben is. A kormányzat ellenállása megtörheti a civil mozgalmakat. A lakosság támogatása nem egyértelmű, mert igaz ugyan, hogy a Fidesz-kormánynak ilyen fontos, ilyen lényegi, ilyen tömeges kritikával, mint amivel most a tanári szervezetek illették, még nem kellett szembenéznie, de a triumfáló államtitkárnak is igaza volt, amikor arra hivatkozott, hogy a pedagógusoknak csak a 25 százaléka sztrájkolt. Ez az ő szempontjából valóban győzelem, mert a 25 százalék csakugyan nem tudja megváltoztatni a helyzetet, de a valóságban azt jelenti, hogy minden negyedik pedagógus kockázatot vállalt azért, hogy kiharcolja a korszerű tanítás feltételeit. Ez óriási szám, ha a szakmai súlyát nézzük.

Ha kormányunk nem hajlandó a minden szakértő által bírált, nemzet- és ifjúságellenes oktatáspolitikáján érdemben változtatni, akkor örülhet, mert győzni fog. A győzelem utáni forgatókönyv nyilván másolja majd az egészségügyi reformerek fölött aratott győzelem forgatókönyvét. A tanárok ugyanis rendkívül nagyvonalúak voltak, hogy most a polgári demokrácia eszközeit vették igénybe, hogy a kormány által elrontott iskolarendszert a tanítványaik érdekében rendbe hozzák. Van más lehetőségük is: nem kényszerülnek arra, hogy kilátástalan politikai harcba bonyolódjanak. Ezt a lehetőséget jól szemléltetik a tanári fizetésekre vonatkozó adatok. Mennyi egy kezdő tanár fizetése külföldön? Szlovákiában 1538 euró. Görögországban 1710. Csehországban 780. Olaszországban 1906. Ausztriában 2235. Spanyolországban 2448. Hollandiában 2687. Írországban 2714. Magyarországon 464 eurónak megfelelő forint.

Bármelyik tanár elmehet dolgozni az Európai Unió bármelyik országába. Ha csak pedagógiai asszisztensként helyezkedik el, akkor is sokkal többet keres, mint itthon. A nyelvi nehézséget nyilván nem könnyű legyőzni, de ilyen óriási jövedelemkülönbségért rengetegen megtanulnak majd a szükséges szinten a megfelelő nyelven.

Most a tanárok - és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni - , nem fizetésemelésért sztrájkoltak, hanem azért, hogy a múltba néző, a modern pedagógiai kihívások eredményes vállalását lehetetlenné tevő oktatási szabályozást megváltoztassák. Felelősségteljes, hivatásukhoz méltó fellépésükért nem köszönetet kaptak, hanem leckéztetést, helyenként kigúnyolást és megfélemlítést. Szűk látókörű, kicsinyes és a tanulóifjúság érdekeivel - következésképp a nemzet érdekeivel - ellentétes a kormányzat győzelmi reakciója. Ha egyszer a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről beszélnek, akkor ennek éppen az volna a lényege, hogy ne erőből oldják meg a konfliktusokat, hanem a többség próbáljon meg együttműködni a kisebbségben levőkkel, egyrészt mert előfordulhat, hogy a kisebbségnek van igaza, másrészt mert itthon kell tartanunk a szakembereket, akik - akár igazuk van, akár nincs -, ha lehetetlen helyzetbe kényszerítik őket, élni fognak az Európai Unió adta lehetőségekkel és elmennek.

De hát igazuk van.

Nem érthető a kormányzat rugalmatlansága, hiszen nem politikai, hanem szakmai kérdésekről van szó. De ez a kormányzat problémája. A lakosságé, a szülőké, nagyszülőké, diákoké és a képzett munkaerőt foglalkoztatni akaró vállalkozóké ennél sokkal fontosabb. Gondoljunk arra, mi történt az egészségüggyel azután, hogy közös akarattal sikeresen megakadályoztuk a korszerűsítést. Gondoljunk arra, hogy ma már többen halnak meg kórházi fertőzés, tehát műhiba következtében, mint autóbalesetben. Egészségügyünk a tönkremenés és az összeomlás szélén áll.

Az oktatásügyre várhat más jövő?