Szerintem;pedagógussztrájk;

2016-04-30 08:25:00

Ez nem politika?

Dr. Szőke Kálmán hosszasan magyarázgatja "A pedagógussztrájk nem politika" című levelében, hogy mi az és mi nem. Álláspontja benne van a címben. Nekem ennek nyomán Juhász Gyula száz év előtti aforizmája ugrott be a Szakállszárító című gyűjteményből: „– Ez nem politika, – hangoztatják gyakran a hatalmon levők, akik legjobban tudják, hogy minden politika.” A szerzőnek is bizonyára oka van, hogy a fentiek szerint érveljen. Én úgy gondolom, hogy egy olyan kormány ellen fellépni, amely öt éve rongálja a magyar közoktatást, mind inkább lehetetlenné téve a nagyobb tömegek felemelkedését, akár az utcán tüntetni, akár az épületen belül sztrájkolni, akár petíciót írni és követeléseket fogalmazni, akár sajtótájékoztatót tartani vagy interjút adni – az mindenképpen politika. Az iskola nem gyár, nem vállalat, az a nemzet előrehaladásának – esetleg helyben topogásának, legrosszabb esetben (mint jelenleg) a lebutításának – műhelye. Ha egy kormány oktatáspolitikája az utóbbit célozza, az ellen kötelességünk szót emelni – és ez maga a politika.