Jobbik-Konzervatívok;Vona Gábor;

2016-04-30 07:04:00

Vona velük képzeli el a Jobbik jövőjét

Janiczak Dávidot, Ózd, Fülöp Eriket, Tiszavasvári és Toroczkai Lászlót, Ásotthalom polgármesterét nevezte meg Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt megüresedő alelnöki posztjaira saját jelöltjeként. Az ellenzéki pártvezető az internetes N1 televízió pénteki műsorában közölte döntését a másfél hónap múlva esedékes tisztújítással kapcsolatban. 

Volner János, Z. Kárpát Dániel és Sneider Tamás jelenlegi alelnökök munkájára továbbra is számít az elnökségben. Jelöltjeiről szólva azt mondta: a "győztesek elnökségét" szeretné létrehozni. A Népszava is beszámolt róla, hogy Toroczkai kétszer is nemet mondott a felkérésre, végül harmadjára sikerült meggyőzni.

Közben Apáti István Facebook-bejegyzésében közölte, mégsem indul alelnökjelöltként. A kiebrudalásra ítéltek közül nem ő az első, aki elfogadja Vona Gábor pártelnök döntését, Apáti előtt Szávay István jelentette be, hogy nem indul, Novák Előd viszont továbbra is újrázni szeretne. A Jobbik alelnöki posztja a párt körüli balhék ellenére csábító, hiszen Bana Tibor országgyűlési képviselő, a Jobbik Vas megyei szervezetének elnöke szintén tegnap jelentette be: indul a tisztségért. Vona Gábor megjegyezte, tudja, hogy a tagság körében nemtetszést váltott ki, a vétója, ugyanakkor döntését átgondolta, és mind a kongresszuson, mind 2018-ban vállalja érte a felelősséget. A tisztújítást bizalmi kérdésnek minősítette, kifejtve: amikor róla szavaz a tagság, ezzel a „csomaggal” kell számolnia. Megismételte, nem akar mindenáron elnök lenni.