Matolcsy György;MNB-botrány;

2016-04-30 19:39:00

"Orbán jobbkeze lebukott" - Matolcsy ellen tüntettek

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MN) elnökének lemondását követelő tiltakozást tartott azt MSZP szombaton a jegybank fővárosi székháza előtt.

Tóth Bertalan, a szocialisták frakcióvezető-helyettese a mintegy száz demonstráló előtt felszólalva úgy fogalmazott, "Orbán Viktor jobbkeze lebukott" , Matolcsy Györgyről ugyanis kiderült, hogy "enyves a keze". Emlékeztetett, egy éve elsőként fordult a jegybank alapítványaihoz annak kiderítésére, mire fordítják a nekik juttatott, összesen több mint 260 milliárd forint közpénzt. A Fidesz ezt követően törvénnyel akarta eltitkolni a költekezést, az Alkotmánybíróság viszont ezt nem engedte, így kerülhetett nyilvánosságra az alapítványok gazdálkodása - fejtette ki Tóth Bertalan.

Vagdalkozik a Fidesz
A Fidesz közleményében reagált Tóth Bertalan kijelentésére. Mint írták, a baloldal kormányzása alatt a jegybank idegen érdekeket szolgált, naponta szivárogtatott a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) magyar nemzeti érdekeket sértő üzleti adatokat, veszteségesen és törvénytelenül gazdálkodott, százmilliárdokkal pénzelte a bankokat, miközben az országot és "a magyar családokat devizahitelbe taszította".

A politikus követelte, hogy a szervezetek hozzák nyilvánosságra azt is, kik azok a magánszemélyek, akik sok százmillió forinthoz juthattak. Kiemelte, az adatok nyilvánosságra kerülése után megdöbbent, hogy az alapítványok "hogyan nyúlták le a pénzünket", miként finanszíroztak "rokonokat, haverokat, barátokat: Szemereyt, a Tiborcz-családot, Mészáros Lőrincet, Garancsi Istvánt".

Tóth Bertalan szerint Matolcsy Györgynek nincs más választása, mint a lemondás, mivel kuratóriumi elnökként is "asszisztált ehhez a disznósághoz".  A szocialista politikus közölte, amint teheti a következő napokban személyesen is átadja a jegybankelnöknek "búcsúajándékát", egy Monopoly-társasjátékot. "Matolcsy György, ezzel játsszál, ne a pénzünkkel!" - mondta, felmutatva a társasjátékot.     

Burány Sándor, az MSZP parlamenti képviselője beszédében aláhúzta, a kormány állításával szemben nem a jegybankot támadó ellenzék vagy az újságírók a felelősek a gyenge forintért, hanem Matolcsy György. Az ellenzéki politikus azt mondta, az MNB akkor lenne fair, ha visszaadná a költségvetésnek azt a pénzt, amelyet a forint gyengülésével keresett. Ezzel szemben a "történelem szégyenlapjaira" kívánkozik, hogy Matolcsy György "luxuscélokra" fordította a hazai fizetőeszköz gyengülésével szerzett pénzeket - fogalmazott Burány Sándor.     

A rendezvényen felszólalt Kálmán-Pikó István, a Queastor-károsultak egyik képviselője is, aki szintén lemondásra szólította fel a jegybankelnököt, és vele együtt az egész kormányt is. Hangsúlyozta, az MNB-nek drága ingatlanok és festmények helyett a bajba jutott hiteleseket és befektetőket kellett volna támogatnia nyereségéből.     

Az egyórás demonstráció nagyrészt idősekből álló részvevői a felszólalások alatti bekiabálásokkal és magasba emelt transzparensekkel fejezték ki a jegybankelnökkel szembeni ellenérzéseiket. 

FOTÓK: Molnár Ádám/Népszava

FOTÓK: Molnár Ádám/Népszava

Korábban írtuk: több mint kérdéses, hogy az MNB által létrehozott Pallas Athéné alapítványok az alaptörvénynek, valamint a nemzeti vagyon törvény rendelkezéseinek megfelelően használták fel a közpénzt, ezért az ügyben a KEHI-nek vizsgálatot kell indítania. Erre tegnap szólította fel a Transparency International Magyarország (TI), a K-Monitor és az atlatszo.hu. Gaál Szabolcs Barnát, a hivatal elnökét. Az átláthatóságért küzdő három civil szervezet levelében Gaált az Alkotmánybíróság határozatára emlékeztette, amelynek értelmében az MNB alapítványok közpénzzel gazdálkodnak és közfeladatot látnak el.

Ehhez képest százmilliós, sőt, akár milliárdos nagyságrendű összegeket adtak magánszemélyeknek, vállalkozásoknak és más szervezeteknek. Ráadásul közbeszerzések nélkül, ami önmagában is törvénysértő. Miután az alapítványok az MNB-től "elkülönült jogalanyok", így azokat vizsgálhatja a KEHI - figyelmeztettek a civilek, akik szerint a hivatal a norvég pénzek vizsgálatakor már jártasságot szerzett az effajta ügyekben, vétek lenne ezt a jártasságot nem kihasználni - fogalmaztak. A TI kedden a Közbeszerzési Hatóság elnökéhez fordult az ügyben, ám ha a hatóság nem lép, ezt Brüsszel megteheti.

Eközben az MNB felügyelőbizottsága megállapította, jogszerűek voltak az Értéktár program keretén belül végrehajtott vásárlások. Az fb a műtárgyvásárlási program végrehajtása során nem talált szabálytalanságot. Ehhez képest az index tegnap arról számolt be, hogy kétszáznyolcvanezer forintos négyzetméteráron gyártatott le szőnyegeket a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány. Az alapítvány ezt a lapnak egyebek között azzal indokolta, hogy a békésszentandrási szőnyegek megrendelésével a hazai kézműipart, illetve a kistérség foglalkoztatást támogatják. Arról viszont hallgattak, hogy hány 280 ezer forintos négyzetméteráron legyártott szőnyeget vásároltak és összesen mennyiért.

Matolcsynak mennie kell
Távozásra szólította fel tegnap Tóbiás József az MNB épülete előtt a jegybank elnökét. Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint ugyanis Matolcsy jelent valódi veszélyt a forintra és a monetáris politikára. A Quaestor-ügy, a devizahitelesek, valamint a jegybanki alapítványok ügye miatt pedig méltatlanná vált posztjára. Vagy magától lemond, vagy Orbán Viktor miniszterelnöknek, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek kell távozásra bírnia.
Tóbiás József és Tóth Bertalan FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

Tóbiás József és Tóth Bertalan FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

Az alapítványok ügyében a kormányfőt, a két minisztert, Papcsák Ferenc fideszes felügyelőbizottsági elnököt és az fb tagjait is felelősség terheli.Nincs betonfal a nemzeti bank és a kormány között. A nemzeti bank kizárólag a monetáris politikával kapcsolatban független, gazdálkodását tekintve nem az, Varga Mihály személyesen gyakorolja az állam tulajdonosi jogait az MNB felett - figyelmeztetett a szocialista Tóth Bertalan.