Szerintem;évforduló;alaptörvény;

2016-05-06 08:31:00

5 éves az Alaptörvény

2016. április 25-én az Országgyűlés felsőházi termében ünnepi kongresszust rendezett a kormány abból az alkalomból, hogy a jelenleg hatályban lévő és a társadalom teljes kizárásával megalkotott "betonszilárdságú" Alaptörvényt éppen 5 esztendővel ezelőtt fogadta el a t. Ház. A betonszilárdságú jelzőt azért tettem idézőjelbe, mert a létrejötte óta eltelt öt év során éppen ötször kellett módosítani és már előkészületben van a hatodik is. Ez már önmagában véve is csúcsteljesítmény, hiszen legjobb tudomásom szerint nincs még rajtunk kívül olyan állam, melynek alkotmányát ilyen rövid idő alatt ennyiszer módosították volna. Azt kívánom az önteltségében mértéket mostanában egyáltalán nem ismerő Fidesznek, hogy a hatalma legyen olyan szilárd, mint az általa elkészített és Magyarországra erőltetett Alaptörvénye. Csak úgy mellesleg: a beton egy idő után szétporlad és eloszlik a levegőben, mint a szélfútta enyhe permet.