Európai Unió;Törökország;Erdogan;

2016-05-08 10:13:00

Erdogan: Képmutató az EU

A Törökországot bíráló európai országok félretették a demokráciát és a szabadságjogokat, amikor területükön bombák kezdtek robbanni - mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton a részben kurdok lakta kelet-törökországi Malatya városban.

Beszédében az államfő az elmúlt fél év európai merényleteire, a párizsi és a brüsszeli terrortámadásokra utalt. Erdogan már pénteki beszédében is hangsúlyozta, hogy az Európai Unió túlzottan megengedően bánt a Törökországban terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szimpatizánsaival, amikor engedte, hogy azok a demokrácia nevében tiltakozva sátrat verjenek az Európai Parlament brüsszeli épületénél.

A török elnök szerint az unió képmutatóan viselkedik akkor, amikor arra kéri Ankarát, hogy a török állampolgárok schengeni vízummentessége érdekében enyhítsen terrorizmusellenes törvényén, amely szerintük túl tágan értelmezi a terrorista fogalmát.

Mint szombaton fogalmazott: először távolítsák el ők a terroristák sátrait az Európai Parlament elől. Erdogan már pénteken hangsúlyozta: nem változtatja meg a törvényt, hiszen országát terrorszervezetek fenyegetik. Kijelentette: "sajnálom, de akkor külön utakon járunk, mi a mienkén, az EU is a sajátján." 

A politikus arra is kitért, hogy a muzulmán államok felnéznek Törökországra, amiért az így dacol a világgal.

Az Európai Bizottság szerint Törökországnak az Ahmet Davutoglu török miniszterelnök által március 18-án aláírt, a menekültválság megoldását célzó szerződés 72 feltételéből még 5-öt teljesítenie kell ahhoz, hogy a török állampolgárok vízummentesen utazhassanak a schengeni övezet országaiba.

Erdogan korábban arra is figyelmeztette az EU-t, hogy Ankara elállhat a megállapodástól, ha az unió nem tartja be ígéreteit.

Davutoglu csütörtökön jelentette be, hogy távozik a kormányfői posztról. Megfigyelők szerint ezzel nő Erdogan hatalma, aki már korábban is éles kritikával illette Európát és sokkal keményebb tárgyalópartnernek ígérkezik, mivel kevésbé elkötelezett Törökországnak az Európai Unióhoz való csatlakozása ügyében.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szombaton a dél-törökországi Antalyában szólal fel. Rosszallását fejezte ki amiatt, hogy az Európai Unió országai közül többen, valamint az Európai Parlamentben is szeretnék eltávolítani a terrorszervezetek listájáról a PKK-t. Szintén kifogásolta, hogy schengeni vízummentességet élvez számos olyan ország, amely még csak nem is jelölt uniós tagságra. Cavusoglu kettős mércének nevezte az Európai Unió Törökországgal szemben mutatott viselkedését. A külügyminiszter szerint országának nincsenek elmaradásai, pont hogy túlteljesített.