oktatás;Emmi;Klik;

2016-05-18 07:07:00

Úgy megy a Klik, hogy közben jön

Az állam lesz a közoktatási intézmények működtetője és fenntartója az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslat értelmében. Sipos Imre a köznevelési kerekasztal keddi budapesti ülése után közölte: egyértelmű felelősségi viszonyokat kell biztosítani, ezt szolgálják a változtatások. A köznevelési helyettes államtitkár hangsúlyozta: ahogy korábban, most is konszenzus volt a kerekasztal ülésén arról, hogy a vegyes fenntartás nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, kiegyensúlyozott működést kell biztosítani az iskoláknak.

Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetője kérdésre elmondta, hogy jelenleg az önkormányzatok működtetik az intézmények 55 százalékát, és az állam a működtető közel 45 százalékuknál. Az állami működtetéshez szükséges források tervezése zajlik, ez a jövő évi költségvetésben külön soron jelenik majd meg. A várható változásokat részletezve közölte: az új intézményfenntartó három szintre oszlik a jövőben: lesz egy központ - nevének az Klebelsberg Központot javasolják -, lesz 56 tankerületi központ, és harmadik szintként az intézmények. Kikerül a megyei szint, ami eddig lassíthatta a döntéshozatalt, illetve zavart okozhatott; az irányítás egycsatornássá válik.

A fenntartói jogosultság szintén három részből áll, a minisztérium, a központ és a tankerületi központok között oszlik meg. A tankerületi központok július 1-től alakulhatnak meg. A központnak stratégiaalkotó, irányító feladata van, költségvetési, gazdálkodási és szakmai tervezést végez, ezen kívül ellenőrzi a tankerületi központokat, amelyek olyan költségvetési szervek lesznek, amelyek a fenntartás operatív feladatát látják el.

Az iskolák bizonyos kiadások felett gazdálkodnak, kismértékű beszerzéseket végezhetnek, és részleges munkáltatói jogkörrel bírnak majd. Saját bevételeiknél azt kérik, azt az iskola fejlesztésére fordítsák. Az iskolaigazgatóknak - a javaslattételi jog helyett - egyetértési joguk lesz a pedagógusok alkalmazásánál. Az igazgatókat nem a miniszter, hanem a központ vezetője nevezi ki, míg a tankerületi vezetőket a szakminiszter.

Mint ismert, a kormány Köznevelési Kerekasztalát a pedagógusok civil és szakmai szervezetei nem ismerik legitimnek, s mint korábban jelenték újabb demonstrációkra készülnek.