Népszerű a bunkerturizmus Albániában

Albánia feltalálta a bunkerturizmust. Az ország kormánya komoly lehetőséget lát abban, hogy a külföldiek módfelett érdeklődnek az ország sötét múltja iránt. S ennek az érának ma is közvetlenül megtapasztalható maradványai a nem éppen szépségükről ismer bunkerek.

Túlzás lenne azt állítani, hogy szárnyalna Albánia gazdasága. Az ország továbbra is Európa szegényháza, a világ teljes termelésének mindössze 0,03 százalékát állítja elő. A gazdaságot a kommunizmus 1991-es bukása óta sem sikerült teljesen új alapokra helyezni, amit az is bizonyít, hogy a mezőgazdaság még mindig az össztermelés 19,5 százalékát adja.

Egyvalamiben azonban ma is nagyon jól áll az ország, a bunkerek számában. Ezek az egykori kommunista vezető, Enver Hoxha (a magyar sajtóban Hodzsának írták a nevét) idején épült, nem éppen fenséges építmények mágnesként vonzzák a turistákat, ami persze nem is csoda, hiszen ilyen építészeti különlegesség a világ egyetlen más államában sem létezik.

Egykor 750 ezer bunker sorjázott Albániában. Minden család rendelkezett eggyel. Titokban kellett tartaniuk, hogy az övék hol található. A bunkereket 1967-től kezdték építeni, a hetvenes években azonban gomba módra szaporodtak ezek az apró, s nem éppen impozáns építmények. Enver Hoxha azért rendelte el a "bunkerizáció" programját, mert attól tartott, hogy hazáját megtámadja Jugoszlávia, a Szovjetunió vagy akár az Egyesült Államok. Elsősorban tengeri támadástól félt, mert a 2500 méteres hegyek felől nehezen lehetett volna megközelíteni az országot. Ezért a bunkerek jelentős részét a hegyekre építették.

Bár Albánia megtámadása esze ágában sem lett volna akár Titónak, akár Hruscsovnak, az országban rendszeres hadgyakorlatokat tartottak. Azt vizsgálták, hogy egy esetleges invázió esetén elég gyorsan bejutnak-e az emberek ezekbe az építményekbe. Nehéz azonban megérteni, miért várták az ország megmentését a bunkerektől. Miért ezekre, a hadi szempontból teljesen értelmetlen és jelentéktelen betonkupolákra költötték a pénzt, ahelyett hogy utakra fordították volna. Ráadásul a hetvenes évek végéig Albánia kizárólag kölcsönből tartotta fenn magát, a Kínával való szakítást követően rendelték csak el az önfenntartás politikáját.

A bunkerek mérete eltérő volt. Akadt olyan, amit meglehetősen kistermetű személyre szabhattak, mivel alig lehet beférni. De voltak tágasak is. magában az építményben nem volt víz, élelem, így egy-két napnál tovább aligha lehetett volna megmaradni benne. Tirana közelében azonban olyan bunkereket építettek, amelyeket föld alatti hálózat kötött össze. A pártvezetés és a titkosszolgálat embereit menekítették volna ide egy nukleáris támadás estén.

A bunkerek építését csak Enver Hoxha 1985-ös halála után állította le az új pártvezető, Ramiz Alia. Bármilyen hihetetlen is, valamiféle hasznuk volt a létesítményeknek, igaz csak bő egy évtizeddel a diktátor halála után. 1997-ben, amikor sokan elszegényedtek, mert minden megtakarított pénzüket az összeomlott piramisjátékokba fektették, lázadások törtek ki az országban. Sokan a bunkerekbe menekültek. Két évvel később, a koszovói háború idején, amikor a határszakasznál is harcok dúltak, sokan szintén a bunkerekben leltek menedékre.

Ma már azonban csak turistalátványosságnak számítanak ezek az építmények. A leleményes albánok azonban egyéb célra is felhasználják őket. Akad például, amelyet karámnak használnak, de estenként bárokat, éttermeket is nyitottak bunkerekben, vagy éppenséggel nyilvános vécéket. Akadt olyan s, amelyet lakássá varázsoltak át.

A bunkerek közül is külön csemegének számít Enver Hoxha 2014 novemberében a nyilvánosság előtt megnyitott atombunkere. Ez 1972 és 1978 között (más források szerint a nyolcvanas évek elején) épült, Tiranától mintegy három kilométerre keletre egy hegy gyomrában. A 2680 négyzetméteren fekvő biztonsági építmény állítólag alkalmas lett volna arra, hogy egy esetleges atomtámadás esetén a teljes albán kormánynak és parlamentnek fedezéket nyújtson. Az atombunker létezéséről sokáig semmiféle információ sem látott napvilágot, 29 évvel Hoxha 1985-ös halála után azonban történelmi kiállítást nyitottak benne. Az ötemeletes bunkerben 400 személyes mozi, 106 szoba, több konferenciaterem és játékterem is található. Az 1000 négyzetméteres bunker roppant vastag falakkal rendelkezik. Gépeket is elhelyeztek itt, amelyek azt mérték, hogy az atomtámadás után bejutott-e radioaktív szennyeződés az épületbe. Generátorok termeltek áramot, a vízellátásról pedig egy patak gondoskodott. A régi, keletnémet gyártású klímaberendezés még ma is működőképes.

Az irodák egyben hálószobaként is szolgáltak. Vasból készült asztalokkal és ágyakkal rendezték be őket. A miniszterek munkáját egy titkárnő segítette volna, de saját fürdőszobájuk is volt, s persze forródróttal is rendelkeztek, melynek köszönhetően azon nyomban tárcsázhatták a pártvezetést.

Hoxha hálószobája és dolgozószobája eredeti állapotában volt megtekinthető. Azért a múlt idő, mert a pénzhiány miatt a bunkert roppant rövid idő után be kellett zárni. Váratóan azonban nyáron újfent megnyitja majd kapuit.

A jövőben még akár más bunkerek megnyitása is várható. A kormányzat ugyanis úgy véli, a külföldi turisták szívesen tesznek némi időutazást a világtól évtizedeken át teljesen elzárt balkáni államban. S ha a bunkerek érdeklik őket, ám legyen. A közeli jövőben válik mindenki számára elérhetővé egy szigeten lévő egykori erődítmény.

A szocialista kormány ebbéli törekvéseit azonban nem minden albán támogatja egyöntetű lelkesedéssel. A konzervatív ellenzék azzal vádolja a kabinetet, hogy dicsőségesnek próbálja meg beállítani a sötét múltat. Auron Tare, az állami turisztikai hatóság illetékese szerint azonban alaptalanok a vádak. Enver Hoxha bunkerének múzeummá való átalakítása például csak azt célt szolgálja, hogy képet adjanak a később születetteknek is arról, egykor mi zajlott a kommunizmus ezen rejtelmes bástyájában. „Negyed századdal a kommunizmus bukása után a fiatalabb generációknak fogalmuk sincs arról, milyen is volt az a rezsim. Az a kollektív emlékezet a kommunizmusra, amely oly nagy hatást gyakorolt a mindennapi életre az országban, nemsokára teljességgel a múlté lesz” – fejtette ki.

Az ellenzék azonban nem éri be ezzel a magyarázattal. A Demokrata Párt tavaly tüntetést is szervezett a belügyminisztérium épülete elé, ahol tumultuózus jelenetek zajlottak le. A tüntetők megpróbálták tönkretenni Hoxha bunkerének valósághű másolatát.

Artan Shkreli, aki a múzeummá való átalakítás egyik fontos alakja, úgy véli, a bírálatok teljesen abszurdak. Annak azonban örült, hogy az újraépített bunker állta a tüntetők rohamát. „Sok százezer a kommunista rezsim által épített bunkert sosem vetettek alá semmiféle tesztnek. Ez az álbunker azonban kiállta a próbát” – mondta a Die Weltnek.

Tito bunkere is múzeum lett

A bosznia-hercegovinai Konjic városában 2011 óta rendezik meg a D-O ARK Underground képzőművészeti biennálét, méghozzá Joszip Broz Tito egykoi bunkerében, amelyet több mint hatvan évvel ezelőtt, 1953-ban, a lehető legnagyobb titoktartás közepette kezdtek el építeni. Világpolitikai szempontból az ország egyre kényesebb helyzetbe került. Joszip Broz Tito ugyanis 1948-tól mindinkább kezdett elhatárolódni a Szovjetuniótól és a keleti blokk államaitól, mígnem be is következett a szakítás.

Ezért is tartotta fontosnak, hogy megépítsék a szuperbiztonságosnak aposztrofált bunkert, amely egy atomháborútól is megóvta volna. A kis dél-boszniai települést, Konjicot hosszas vizsgálódások után választották ki a nagy tervek véghezvitelére. Azért is látszott jó döntésnek, mert a környező hegyek eleve jó védelmet jelentettek, ráadásul nem volt messze a Neretva-folyótól. A földi erőd feletti 60-250 méteres gránitréteg pedig önmagában is komoly védelmet nyújtott. Ma már turisták ezrei látogatják a betonkolosszust.