Kezdődik a végjáték Venezuelában?

Publikálás dátuma
2016.05.31 07:34
Visszahívná az ellenzék Nicolás Madurót, az államfő puccsot emleget FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SPENCER PLATT
Venezuelában, a világ legnagyobb olajkincsével rendelkező, egykor virágzó dél-amerikai országban napjainkra tarthatatlanná vált a helyzet, gyakorlatilag olyan állapotok uralkodnak, mintha háború vagy súlyos természeti csapás pusztított volna. A néhai államfő, Hugo Chávez örökébe lépett köztársasági elnök, Nicolás Maduro egyre kevésbé képes megbirkózni a válsággal, így kétséges, képes lesz-e kitölteni elvileg 2018-ig szóló hivatali idejét. A nemzetközi közösség közvetíteni próbál, hogy sikerüljön elkerülni a robbanást Caracasban.

Népszavazással távolítaná el az egykori buszvezetőből lett köztársasági elnököt a venezuelai ellenzék. Közös választási tömörülésük tavaly decemberben a voksok 56 százalékát nyerte el, így január óta többségük van a törvényhozásban. Korántsem biztos azonban, hogy élni tudnak az alkotmány kínálta lehetőséggel, amelynek értelmében népszavazással visszahívhatnák az államfőt. Noha a szükségesnél jóval több, 1,8 millió aláírást nyújtottak be a parlamentben, a választási bizottság késlekedik az aláírások hitelesítésével. Nicolás Maduro puccsot emleget, Aristóbulo Istúriz alelnök pedig kerek perec azt közölte, „nem lesz semmiféle referendum” Venezuelában.

Az alkotmány 72. paragrafusa értelmében minden választott tisztségviselő visszahívható hivatali ideje második felében, s ez az államfőre is vonatkozik. Ha Maduro elnök jövő januárig a helyén marad, akkor jogában áll kijelölnie utódát, ha azonban az év vége előtt sikerül lemondatni, akkor előrehozott választásokat kell kiírni a dél-amerikai országban. A kormányzat így azon ügyeskedik, hogy kihúzzák 2017 januárjáig, mivel akkor el tudnák kerülni az előrehozott voksolást. Ha ugyanis engedélyeznék a népszavazás megtartását, biztosan veszítenének: a Datanalisis közvélemény-kutató cég legutóbbi felmérése szerint a megkérdezettek 64 százaléka támogatná Maduro menesztését.

Hugo Chávez idejében a magas olajárak miatt jól állt a gazdaság, futotta a baloldali, populista államfő szociális intézkedéseire, még más baloldali vezetésű latin-amerikai országok bőkezű támogatására is. A szerkezeti reformok azonban elmaradtak, az ország egyoldalúan az olajgazdagságra támaszkodott (bevételei 95 százaléka a kőolajeladásokból származik), az egykor világszínvonalú olajipar mindeközben lassacskán lepusztult. Míg azonban a karizmatikus Chávez a nehezedő helyzetben is meg tudta őrizni népszerűségét, a rákban elhunyt volt elnök utóda, Nicolás Maduro kezéből lassanként kicsúszik az ország irányítása, egyre jobban elszabadul a káosz.

Venezuela külföldi adóssága meghaladja a 120 milliárd dollárt, idén, az utolsó negyedévben legalább 7 milliárdot kellene törleszteni. Mindeközben a külföldi bevételek mintegy 40 százalékkal estek vissza, s a nemzetközi pénzpiacokon nem zárják ki, hogy Caracasban hamarosan bekövetkezik az összeomlás, akár még idén kénytelenek lesznek csődöt jelenteni. A kormányzat kénytelen volt piacra dobni az aranytartalékok egy részét: 1,37 millió uncia aranyat adtak el márciusban, s ezzel 7,4 millió unciára csökkent az ország nemesfém tartaléka.

A mindennapi életből szintén hosszan lehet sorolni a riasztó példákat. A szupermarketek polcai jobbára üresek, hiány van alapvető élelmiszerekből, tisztálkodó szerekből, gyógyszerekből, fogyasztási cikkekből, nincs mosópor, vécépapír. Az emberek idejük nagy részét sorállással töltik. A hiánygazdálkodás közepette virágzik a feketepiac. Jelentősen visszaesett a húsfogyasztás, de más élelmiszerekből is kevesebb fogy, ami nem is csoda, hisz a kormányzat pedig kénytelen volt feloldani a rögzített élelmiszerárakat.

Így eshetett meg, hogy a kukoricaliszt ára 900 százalékkal emelkedett, a csirkéé 13-szorosára ugrott. Egy kiló csirkét korábban 65 bolívarért lehetett vásárolni, ez hirtelen 850-re (körülbelül 24 ezer forintra) nőtt. Venezuelában a világon a legmagasabb az infláció, tavaly a hivatalos adatok szerint 180 százalékos volt, az idei évre pedig 700 százalékot jósolnak, jövőre akár az 1600 százalékot is elérheti a pénzromlás.

Maduro elnök nemrégiben gazdasági szükségállapotot hirdetett az egész országban. Az államfő azzal fenyegetett, hogy kisajátíttatja azokat a cégeket, amelyek szabotálják a termelést, szándékosan teremtve hiányt. Tavaly egy gyógyszercég vezetőit szabotázs vádjával vették őrizetbe, nemrégiben pedig az Empresas Polar SA, a legnagyobb venezuelai élelmiszeripari cég milliárdos vezetőjét, Lorenzo Mendozát vádolta meg összeesküvéssel Maduro.

A gazdasági bajokat súlyos aszály tetézte, az áramellátásban fontos szerepet játszó vízierőművek leálltak, s takarékoskodni kell a vízzel is. Rendszeressé váltak az áramkimaradások. Egyes kormányhivatalok mostanság hetente legfeljebb kétszer nyitnak ki, mások félmunkaidőben működnek. Számos multinacionális cég bezárja venezuelai üzemét, bejárt a világot a hír, hogy a Coca Cola mexikói leányvállalata cukorhiány miatt leállítja az üdítőitalok termelését.

Nemrégiben az egyik legnagyobb európai légitársaság, a Lufthansa jelentette be, hogy a kereslet csökkenése, s az ottani állapotok ellehetetlenülése miatt június közepétől felfüggeszti venezuelai szolgáltatását. A magas bűnözés miatt az emberek este nemigen merészkednek az utcára, Caracas valaha virágzó éjszakai életének szinte befellegzett a helyszíni jelentések szerint. Venezuela került tavaly a világ bűnözési toplistájának élére.

A nemzetközi közösség aggodalommal figyeli az egyre inkább elmérgesedő helyzetet. A dél-amerikai államok integrációs szervezetének, az UNASUR-nak a vezetője, Ernesto Samper igyekszik közvetíteni a venezuelai válságban. Múlt héten Ferenc pápánál járt a Vatikánban. Az argentin születésű katolikus egyházfő már számos alkalommal fejezte ki aggodalmát a venezuelai krízis miatt, s Maduro elnökhöz írt levélben is sürgette nemzeti párbeszéd beindítását. A pápa külügyminiszterét küldte volna Caracasba, de a venezuelai kormány váratlanul lemondta Paul Richard Gallagher tervbe vett látogatását.

Közvetítő tárgyalások folytak viszont a hétvégén a Dominikai Köztársaságban. José Luis Rodríguez Zapatero volt spanyol szocialista kormányfő, illetve két volt elnök, a panamai Martín Torrijos, a dominikai Leonel Fernández folytatott megbeszéléseket a venezuelai kormányzat és az ellenzék képviselőivel. A kormányzatot Delcy Rodríguez külügyminiszter, az ellenzéki szövetséget a MUD főtitkára, Jesús Torrealba képviselte. Zapatero és Torrijos múlt csütörtökön Maduro elnöknél járt a Miraflores elnöki palotában.

A közvetítő tárgyalásokat Washington is figyelemmel kíséri, John Kerry amerikai külügyminiszter telefonon konzultált Zapateróval a tárgyalások állásáról, a volt spanyol kormányfő pedig szorgalmazná az Egyesült Államok bekapcsolódását a közvetítésbe. A közvetítő politikusok szerint a „nemzeti párbeszéd” keretében érinteni kellene a politikai foglyok helyzetét (az Amnesty International szerint Venezuelában több embert tartanak fogva politikai okból, mint Kubában), a rendkívüli állapot kihirdetését, a kolumbiai határ múlt év óta tartó lezárását, s az ellenzék népszavazási kezdeményezését egyaránt.

A hétvégi, dominikai tárgyalásokon sokra egyelőre nem jutottak, a megbeszéléseket „előkészítő jellegűnek” minősítették. A tapogatózó tárgyalások után annyit közöltek, hogy mindkét fél kinyilvánította a szándékát a párbeszéd megindítására, s keresik a módját, hogy a közeljövőben új kapcsolatfelvételre kerüljön sor.

Koszovó önálló utakon

Publikálás dátuma
2019.03.25 21:15

Fotó: AFP/ ANDREJ ISAKOVIC
Hétvégén békésen zajlott a szerb ellenzék belgrádi felvonulása. Az Aleksandar Vucic elnök lemondását követelő tüntetők ezúttal a NATO húsz évvel ezelőtti bombázására emlékeztek. Az észak-atlanti szövetség azután kezdte meg légicsapásait Slobodan Milosevic akkori jugoszláv elnök rezsimjével szemben, hogy a belgrádi vezetés népirtást hajtott végre a koszovói albánok ellen, tömegesen kiszorítva őket lakóhelyükről. összesen 78 napig lőtték az országot, a Human Rights Watch szerint 500 polgári személy vesztette életét, a szerb hatóságok több ezer személyről tettek említést. Még ma, két évtizeddel a bombázások után is láthatóak egyes helyeken az akkori beavatkozás nyomai. Olyan mértékű kárt okoztak a NATO gépei Szerbiának, hogy az ország szinte mindent elvesztett. Koszovóról le kellett mondania, infrastruktúrája egy része megsemmisült. Másfél évvel később Milosevic megbukott, kiadták a hágai Nemzetközi Törvényszéknek (ICTY), az intézmény scheveningeni börtönében halt meg 2006-ban infarktusban. Koszovó 2008. február 17-én függetlenné vált, s ebben óriási segítségére volt az Egyesült Államok. Pristina mindmáig Washington egyik legfontosabb szövetségese. Bár az ország gazdasága romokban hever, a világ népeinek elégedettségét vizsgáló, múlt héten közzétett felmérésben Koszovó a 46. helyet érte el, kettővel maradt csak el az egykori Jugoszlávia éllovasától, Szlovéniától. Szerbia ezen a listán a 70., Montenegró a 73., Horvátország a 75., Bosznia-Hercegovina a 78., Észak Macedónia pedig a 84. helyet foglalja el. A bolgárok még komorabbak, mindössze 97. helyen állnak, a legelégedetlenebbek pedig Albánia lakosai: a 107. helyet foglalják el. A koszovóiak víg kedélyűek ugyan, ám Pristina nemzetközi helyzete nem éppen rózsás. Bár Koszovó önállóságának kihirdetése óta már több mint tizenegy év telt el, továbbra is mintegy 80 ország nem ismerte el függetlenségét, köztük öt uniós tagállam. A helyieket dühíti, hogy még mindig csak vízummal utazhatnak a schengeni övezetbe. A pristinai vezetők azonban egyre öntudatosabban lépnek fel. Ennek azonban komoly, s a köztársaságra nézve nem éppen pozitív következményei lehetnek. Mind hűvösebbé válhat ugyanis a viszonya legfontosabb szövetségesével, az Egyesült Államokkal, továbbá az Európai Unióval, azonbelül Németországgal. A Nyugatot elsősorban az bőszíti fel, hogy Koszovó nem hajlandó normalizálni a kapcsolatait Belgráddal. A két ország között az Európai Unió égisze alatt zajló brüsszeli párbeszéd megrekedt, s ez távolról sem csak Szerbián múlik. A napokban ezért Belgrádba és Pristinába látogatott David Hale, az amerikai külügyminisztérium politikai államtitkára, hogy a két államot figyelmeztesse arra: nem lesz jó vége annak, ha egyetlen lépést sem hajlandóak tenni egymás felé. Hale látogatása azért is volt jelentős, mert Angela Merkel német kancellár két tanácsadója, Jan Hecker és Matthias Luttenberg is elkísérték őt, akik az EU aggodalmát tolmácsolták. Az Európai Uniónál már az is kiverte a biztosítékot, hogy Ramush Haradinaj koszovói kormányfő adminisztrációja néhány hónappal ezelőtt száz százalékos vámot vetett ki a szerbiai termékekre, hogy így csikarja ki Szerbia elismerését. Csakhogy ez a lépés nemcsak Brüsszelben, Washingtonban is meglehetősen negatív visszhangra talált. Hogy azonban Pristina mind nagyobb távolságot kíván tartani az Egyesült Államoktól, jelzi: Haradinajt hidegen hagyták a bírálatok. „Ez a koszovói kormány szuverén döntése volt” – hangoztatta. Koszovóban egyre többen vallják: a köztársaság nem Washington gyarmata, így jogot formálhat arra, hogy adott esetben bosszút álljon Szerbián. A védővámok bevezetésének eredeti oka az volt, hogy Belgrád megakadályozta Koszovó felvételét az Interpolba. A kormányfő úgy véli, hazájának meg kell tanulnia megvédeni magát. „Nem volt más választásunk, Szerbia mind agresszívebben lépett fel” – állította Haradinaj. Bár Donald Trump amerikai elnök levélben fejezte ki reményét arra, hogy történelmi megállapodást írhat alá a két ország vezetője Washingtonban, erre semmi esély sincs. A Pristinához való közeledést Aleksandar Vucic szerb elnök sem merné megengedni magának, hiszen az ellenzék tüntetéssorozata miatt mind nagyobb nyomás nehezedik rá. Trump egyébként azt is támogatná, hogy Koszovó és Szerbia területcserét hajtsanak végre, ez a téma azonban egyelőre lekerült az napirendről. Ez ugyanis veszélyes precedenst teremtene a Balkánon, például Észak Macedóniában, ahol jelentős albán kisebbség él. Így egyelőre marad az ellenségeskedés, remény nincs az enyhülésre.

Se bizonyíték, se felmentés, csak értelmezési viták

Publikálás dátuma
2019.03.25 21:03
Donald Trump amerikai elnök átöleli az amerikai zászlót felszólalása előtt a 46. Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC)
Fotó: AFP/ NICHOLAS KAMM
Nem mutatható ki a Trump-kampánycsapat és az oroszok összejátszása, de hogy az elnök akadályozta-e az igazságszolgáltatást, nem egyértelmű.
Az amerikai fővárosban vasárnap este óta egy jelentésről szóló jelentésről dúl a vita. Az ellenzéki demokraták nem elégednek meg azzal, hogy az igazságügyi tárca vezetője – egy töprengéssel és mérlegeléssel töltött hétvége legvégén - csupán négy oldalas összefoglalóban adott tájékoztatást az elnök és emberei ellen 22 hónapon át folytatott nyomozás megállapításairól. Meg akarják ismeri az egész dosszié tartalmát. Robert Mueller különleges ügyész a pénteki hivatali idő végeztével juttatta el William Barr igazságügyi miniszterhez azt a terjedelmes dokumentumot, amelyben összegzi a vizsgálat eredményeit és az azokból általa levont következtetéseket. Mueller megbízatása annak tisztázására irányult, hogy a republikánus elnökjelölt kampánystábja 2016-ban összejátszott-e az elnökválasztás kimenetelét befolyásolni igyekvő Moszkvával, illetve hogy az elnökké választott Donald Trump akadályozta-e az igazságszolgáltatást. Az első kérdést illetően Barr ismertetése szerint arra jutott a különleges ügyész, hogy az oroszok ugyan igazolhatóan kísérletet tettek - megtévesztő hírek terjesztésével, valamint számítógépes rendszerekbe történt illegális behatolással is - az elnökválasztás befolyásolására, és Hillary Clinton demokrata párti jelölttel szemben a republikánus színekben küzdő Donald Trump győzelmét igyekeztek elősegíteni, arra nézve nincs bizonyíték, hogy Trump kampánycsapata összeesküdött volna vagy összehangolta volna a saját tevékenységét Oroszországgal.  Más a konklúzió az igazságszolgáltatás menetének obstruálása kérdésében. Miként Barr összegzi Mueller jelentésének erre vonatkozó részét, a különleges ügyész mind az igenlő, mind a nemleges válasz mellett talált bizonyítékokat. A Mueller-jelentés eszerint „nem jut arra a következtetésre, hogy az elnök bűncselekményt követett el, de nem is menti fel ez alól”. William Barr, akit Trump tavaly decemberben jelölt a miniszteri posztra, és az elnök bizalmi emberének számít, miniszterhelyettesként egyelőre azt a Rod Rosensteint tudhatja maga mellett, aki még a korábbi adminisztráció kinevezettje, és aki 2017 májusában a különleges ügyészi megbízást adta Robert Muellernek, mégpedig annak nyomán, hogy a republikánus kampánystáb homályos orosz kapcsolatainak ügyében a nyomozást eredetileg elindító James Comey FBI-igazgatót Trump menesztette. Rosenstein tehát a legkevésbé sem vádolható Trump melletti elfogultsággal – hírlik is, hogy kifelé áll a szekere rúdja. Egyelőre azonban hivatalban van, és William Barr most a négy oldalas összefoglalóban azt írja, hogy ő és Rosenstein közösen arra a következtetésre jutottak: Muellernek azon érvei, amelyek amellett szólnak, hogy az elnök igenis elkövette az igazságszolgáltatás akadályozásának a bűncselekményét – ha mással nem, például Comey kirúgásával -, nem elég meggyőzőek ahhoz, hogy azokat a bíróság bizonyítékként elfogadná.  A demokraták most azt hangoztatják, hogy ők nem Barr értelmezésében, hanem a saját szemükkel, eredetiben szeretnék látni, mivel gondolta alátámaszthatónak Mueller az elnök felróhatóságát. Comey eltávolítása mellett ilyen elemként szóba jöhet például, hogy Trump, mielőtt megvonta volna a bizalmát az FBI-igazgatótól, arra próbálta rávenni őt, hogy szüntesse be a nyomozást Michael Flynn volt nemzetbiztonsági tanácsadó ellen. De ledorongolta Trump a korábbi igazságügyi minisztert, Jeff Sessionst is. Ugyancsak obstrukciógyanús magatartás volt, amikor Trump hiányosan számolt be legidősebb fiának egy orosz jogásszal létrejött találkozójáról. A különleges ügyész hivatala a nyomozás során 2800 idézést bocsátott ki, közel ötszáz alkalommal kapott házkutatási engedélyt, és nagyjából ugyanennyi tanút hallgatott meg. Magát Trumpot személyesen nem kérdezte ki Mueller, csupán néhány kérdést tett fel neki írásban, és azokra az elnök ugyancsak írásban válaszolt.  A Barr-tájékoztatás vasárnap esti közzététele nyomán Donald Trump, aki mindig is tagadta az oroszokkal való összejátszás gyanúját, és boszorkányüldözésnek minősítette Mueller vizsgálódását, örömujjongásban tört ki, és hozzátette: szégyennek tartja az országra nézve, hogy elnökként ilyesmiken kellett keresztülmennie. 
Témák
USA