6.oldal;hulladék;Schiffer András;blognéző;

2016-06-06 08:21:00

Idealista ajánlat baloldali pártvezetőknek

Schiffer András távozásával alig lesz változás az ellenzéki térfél ideológiai baloldalán. Pedig lehetne, és nem azért, mert Schiffer távozásával lényegesen változni fog az LMP politikája, hanem azért, mert bár biztosan minden résztvevő átgondolta már az LMP 2013-as pártszakadását, de az átgondolás utáni politikai cselekvésnek akadálya volt az, hogy Schiffer személye szimbóluma lett ennek a történetnek, és ezért mindaddig, ameddig ő vezette az LMP-t, minimális esélye se volt a másképp cselekvésnek. (...) Az LMP 2012-2013-as pártszakadása helyénvaló és jó döntés volt. Ténylegesen két út látszott akkor a párt előtt, melyek két különböző politikához való mentalitásban, és Schiffer András személyében is kettéosztották a pártot. Rengeteg sérelem halmozódott fel az elmúlt évek politikai harcaiban, és a pártpolitika akkori kétosztatúságának vonzásszabálya is a szakítás felé vitte a pártot. Lényegében a 2008-as alapítás óta megvoltak azok a törésvonalak, amelyekre egyre több valós politikai gondolat, és egyre több sérelem rakodott. Ami tehát megtörtént, szükségszerű volt, és nem visszacsinálható. (...)