Elhúzódó kampány Spanyolországban

Majd fél éve nincs kormánya Spanyolországnak, pontosabban a konzervatív néppárti kabinet ügyvezetőként szolgál, s akár még további hónapokba telhet, mire megalakul egy működőképes kabinet. Három hét múlva, június 26-án újra az urnákhoz járulnak a választók, de az erőviszonyokat látva alig változik a helyzet, szétforgácsolt marad a törvényhozás, s a hiúság, sértődöttség, hatalmi ambíciók könnyen újra megakadályozhatják, hogy akár jobb-, akár baloldali kabinet alakuljon, vagy az ideiglenes kormányfő, Mariano Rajoy által már eddig is javasolt nagykoalíció jöjjön létre.

Hivatalosan csak jövő héten indul az előrehozott választásra a kampány, de valójában már december óta nem folyik más, mint permanens korteskedés. Időközben mindenki talán kissé bölcsebb lett, de épp elég sértegetés, vagdalkozás, nagyképűsködés, trükközés esett meg az előző hónapokban ahhoz, hogy nehéz legyen tiszta lappal indulni.

A konzervatív néppárti kormányfő, Mariano Rajoy egy dologban engedett: az új realitásokat elismerve vállalkozott egy – de csakis egyetlenegy – négyes tévévitára. Június 13-án, jövő hétfőn a négy legerősebb párt vezetője áll a kamerák elé. Az előző voksolás előtt Rajoy csupán a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével, a PSOE főtitkárával, Pedro Sánchezzel volt hajlandó vitázni, de összecsapásuk nagyon rossz szájízt keltett, Sánchez annyi mindent vágott az akkor még hivatalban lévő kormányfő fejéhez, hogy Rajoynak ezek után nehezére esett még szóba állni is a szocialisták harcias vezetőjével, s ugyan elvben megtette nagykoalíciós ajánlatát, de maga is pontosan tudta, hogy semmi esély a megegyezésre.

A PSOE új főtitkára keményebb akart lenni, mint elődje, Alfredo Pérez-Rubalcaba, de a páros tévévita inkább durvára sikeredett. A szocialisták ugyan teljesíteni tudták minimális céljukat, december 20-án a második legnagyobb politikai erőként végeztek, de az előző rossz választási eredményüket is alulmúlták, 110 mandátumukból húszat elveszítettek. Igaz, a kormányzó Néppárt (PP) még nagyobbat zuhant, 64 képviselői helyről volt kénytelen lemondani. A PP a legerősebb parlamenti párt lett, de 123 mandátummal messze került a 176 mandátumos abszolút többségtől.

A feltörekvő új pártok szétrobbantották a képviselőház addigi, hagyományos felállását, minden idők leginkább széttöredezett madridi parlamenti patkója jött létre. Mariano Rajoy abban reménykedett, hogy a középjobb kis katalán párt, a Ciudadanos elég mandátumot szerez ahhoz, hogy kettesben alkossanak koalíciót, de az Albert Rivera vezette tömörülés csupán 40 képviselői helyet szerzett, összefogva is kevesen voltak a kormányképes többséghez. A szocialisták semmiképp nem akartak belépni a Rajoy által forszírozott nagykoalícióba, mivel akkor a baloldali radikális Podemos (Meg tudjuk tenni) vált volna a vezető ellenzéki erővé.

A PSOE megtehette volna, hogy tartózkodik a jobboldali kabinet beiktatásánál, ám Pedro Sánchez kormányfő szeretett volna lenni. Csakhogy még saját pártja sem állt mögötte teljes mellszélességgel. A szocialista vezérkarban általános volt a vélemény, hogy – minden idők leggyengébb választási eredménye után – a PSOE számára nincs más út, mint ellenzékbe vonulni. Másik lehetőség egy széles baloldali koalíció felállása lett volna, a harmadik legerősebb formációvá vált radikális Podemos és kisebb baloldali regionális pártok bevonásával.

A Pablo Iglesias vezette Podemos azonban a szocialisták számára vállalhatatlan feltételeket támasztott, legfőképpen, mivel azt követelte: Katalóniának meg kell adni az önrendelkezési jogot, tarthasson népszavazást arról, marad vagy kiválik Spanyolországból. A katalán referendumot azonban mind a PP, mind a PSOE határozottan elutasítja. Sánchez a radiális baloldal helyett szívesebben szövetkezett volna a liberális Ciudadanos vezetőjével, Alberto Riverával, hiába dolgoztak azonban ki közös kormányprogramot, a PSOE-Ciudadanos koalíció megalakítását sem a PP, sem a Podemos nem volt hajlandó kívülről, parlamenti tartózkodással támogatni.

Így aztán több hónapos kormányalakítási huzakodás után maradt a patthelyzet, s nem lehetett elkerülni az előrehozott választások kiírását. Ám könnyen meglehet, június 23. után a pártok ott folytatják, ahol abbahagyták. Az elmúlt időszak viharaiból egyedül a radikális baloldali Podemos profitálhat, Pablo Iglesias pártja szövetségre lépett a kommunistákat is magában foglaló Egyesült Baloldallal (IU), s közös választási tömörülésük, az Unidos Podemos a törvényhozás második legerősebb frakciója, így az ellenzék vezető ereje lehet.

A hétvégén két közvélemény-kutatás, az El País számára készült Metroscopia-, és az El Mundo hasábjain közzétett Sigma Dos-felmérés egyaránt azt jelzi, hogy a konzervatív Néppár marad az élen, a második helyen azonban változás történik: az Unidos Podemos megelőzi a szocialistákat, a PSOE harmadik helyre csúszhat vissza. A piacbarát, liberális Ciudadanos tovább gyengülhet, s így továbbra sem jön össze egy PP-Ciudadanos-koalíció. Igaz, Albert Rivera nem is akarna Mariano Rajoy eddigi kormányfővel közösködni, szerinte a PP a korrupt múltat képviseli, s Spanyolországnak változásra van szüksége.

A szocialisták a baljós közvélemény-kutatási adatok láttán a finisben korábbi ellentéteiket félretéve kampányolnak, Pedro Sánchez és fő pártbeli vetélytársa, Susana Díaz ezúttal nem egymás ellen hadakozik. A PSOE az előrehozott választási kampányra átalakította imázsát, a hagyományos vörös-fekete színek helyett lágyabb, világosabb és virágosabb – pipacsos - kampánylogót használnak.

Mariano Rajoy, az ügyvezető kormányfő az elmúlt évek legalacsonyabb munkanélküliségi mutatóira hivatkozhat a jövő héttől hivatalosan is megkezdődő kampányban. A konzervatívok adócsökkentésekkel próbálják visszanyerni a választók bizalmát, a PP vezetője a fiatalok felé is tett gesztust: az új munkavállalóknak ígérete szerint az első évben nem kellene jövedelemadót fizetniük. Mindez aligha húzza ki a két hagyományos nagy pártot a csávából.

Pablo Iglesias az El Paísban publikált véleménycikkében hangsúlyozta: a Podemos valódi alternatívává, kormányzóképes erővé vált. A szocialisták pedig eldönthetik, csatlakoznak-e a változás képviselőihez, vagy a múlt erői mellé állnak. A megszorítás-ellenes párt vezetője úgy véli, a brit Brexit veszélye, illetve a szélsőjobboldali pártok megerősödése hatalmas kihívás Európa számára, s így különösen fontos a jóléti állam és a szociális jogok megőrzése.

Iglesias szerint, ha a szocialisták nem változtatnak, akkor történelmi súlyuk és befolyásuk jelentősen visszaesik. Az Unidos Podemos háza táján sincs azonban teljes egyetértés, épp a hétvégén mondott le az IU vezetője, aki szerint túl sokat adtak fel a közös lista kedvéért, s csak nehéz szívvel fog tudni szavazni Iglesiasra június 26-án. A Podemos vezetőjének a legnagyobb egyébként az elutasítottsága a kormányfőjelöltek közül, a legpozitívabb a Ciudadanos első emberének a megítélése.