Gál Mária;

Európai Unió;Oroszország;szankciók;

2016-06-20 07:30:00

Olvad a jég Putyin körül

Az MTI ugyan már pénteken azt közölte, hogy Brüsszel egy évvel meghosszabbította az Oroszország elleni büntetőintézkedéseket, az Európai Unió a tervek szerint ma dönt a szankciók sorsáról. A pénteki döntés csak a krími árukra és befektetésekre vonatkozott, a globális szankciókat különben is fél évente vizsgálja felül az EU. A kérdés egyre mélyebben megosztja az uniós országokat, Frank-Walter Stienmeier német külügyminiszter szerint annyira, hogy ma már lehetetlen közös álláspontot kialakítani.

Ma kell döntenie az Európai Unió külügyminisztereinek az Oroszország elleni szankciókról, amelyeket a Krím-félsziget elcsatolása valamint a kelet-ukrajnai válságban játszott orosz szerepvállalás miatt hozott Brüsszel. A büntetőintézkedések 2014 júliusától vannak hatályban, félévente vizsgálja felül az Unió. Oroszország ellenintézkedéseket foganatosított, aminek következtében az Európai Unió országai is jelentős vesztességeket szenvednek el.

A nyugati tagállamokban az utóbbi időben már nem csak a gazdasági élet szereplői, hanem vezető politikusok is egyre gyakrabban foglalnak állást a szankciók eltörlése vagy legalább fokozatos enyhítése mellett, a balti államok illetve Lengyelország viszont a szigorú szankciós politika híve. Amint Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter fogalmazott május végi tallinni látogatása során, az EU annyira megosztottá vált ebben a kérdésben, hogy szinte lehetetlen egységes álláspontot kialakítani.

Egyelőre azonban minden jel arra mutat, hogy marad a megosztottság és még legalább fél évig maradnak az Oroszország ellenni szankciók, is nyilván hatályban maradnak az uniós tagállamok elleni moszkvai válaszszankciók is. A Krím területéről származó áruk bojkottjának illetve az itteni befektetések uniós tilalmának pénteki meghosszabbítása egyértelmű jelzés volt, mint ahogy az is, hogy ma az uniós külügyminiszterek döntenek a szankciókról nem pedig a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács. Vagyis, minden bizonnyal, politikai vita nélkül, automatikusnak mondható hosszabbítás történik.

Elsőként az olasz kormányfő, Matteo Renzi vetette fel tavaly év végén, a szankciók akkori fél éves hosszabbítása idején, hogy a kérdés kerüljön a legfelsőbb európai döntéshozó fórum, az ET elé. Javaslata nem járt ugyan sikerrel, de azóta a francia parlament mindkét háza határozatot fogadott el, amelyben arra szólította fel a párizsi kormányt, hogy szavazzon a szankciók meghosszabbítása ellen. Az EU álláspontja szerint a szankciók mindaddig hatályban maradnak, amíg Oroszország nem teljesíti maradéktalanul a minszki tűzszüneti egyezményben előírt kötelezettségeit és nem vonja ki véglegesen katonáit valamint haditechnikáját a kelet-ukrajnai szakadárok területeiről, nem szünteti be teljességgel a Kijev által terroristáknak nevezett donbászi szeparatisták támogatását.

Bár a két magát népköztársaságnak kikiáltó ukrán megyében a relatív tűzszünet nyomán gyakorlatilag patthelyzet állt elő, s a minszki határozatok teljesítése igencsak várat még magára, nemrég mégis úgy tűnt, akár engedményt is tehet Brüsszel Moszkva irányába. Az idén ugyanis látványosan megszaporodtak a nyugati, főképp német bírálatok a kijevi vezetés irányába, a minszki tűzszünetet is tető alá hozó német és francia diplomácia többször hangsúlyozta, hogy az ukrán fél sem teljesíti vállalt kötelezettségeit. Májusban pedig Sigmar Gabriel német alkancellár és Steinmeier külügyminiszter egyaránt már a szankciók enyhítésének szükségességéről beszélt.

Angela Merkel kancellár minden alkalommal leszögezte, nincs engedmény, a szankciókat csakis a minszki megállapodás maradéktalan tiszteletben tartása esetén oldják fel. Valójában már ez is engedmény, hiszen a fehérorosz fővárosban aláírt egyezményben szó sem esik a Krím-félsziget hovatartozásáról, az Oroszország elleni büntetőintézkedések bevezetésének egyik legfőbb indoka pedig épp az Ukrajnához tartozó terület annektálása, a nemzetközi jog megsértése volt.

A német alkancellár május közepén elhangzott felvetése, hogy Brüsszel a minszki egyezmény teljesítése ütemében, azaz fokozatosan számolja fel a Moszkva elleni büntetőintézkedéseket egyfajta középutas, a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon megoldásnak tűnt. És mivel a német kormányzati szereplők általában, párthovatartozásuk különbözősége ellenére (Gabriel és Steinmeier szocialista, nem a CDU/CSU szövetség tagjai) sem szoktak egymásnak ellentmondó álláspontokat megfogalmazni, minden esély megvolt arra, hogy a kérdés valóban a legmagasabb uniós döntéshozói színt elé kerül, lesz róla politikai vita és valamiféle változás, még ha nem is a szankciók teljes eltörlése. De mivel a külügyminiszterek hozzák meg a döntést, minden bizonnyal semmi sem fog változni e téren még legalább fél évig.

A jég azonban olvadni kezdett Vlagyimir Putyin orosz elnök körül. A múlt héten Szentpéterváron rendezett nemzetközi gazdasági fórumon, az úgynevezett orosz Davoson a szankciók bevezetése óta először jelent meg uniós vezető Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének személyében. Juncker kétoldalú tárgyalást is folytatott Putyinnal és a Krím elcsatolása óta szünetelő orosz-EU csúcsszintű párbeszéd intézményesített formájának visszaállításáról döntöttek. Az orosz Davos azonban elsősorban az energetikai kérdésekről és együttműködésről szólt, s egyértelműen megmutatta, hogy a gazdasági, energetikai érdekek felül tudnak írni politikai, nemzetközi jogi és emberjogi szempontokat egyaránt.

Putyin miközben arról beszélt, hogy a nyugat „mumust csinál Oroszországból", azt is jelezte, hogy kész mindennemű együttműködésre, feltételekkel akár Ukrajnával is. A Déli Áramlat projektet nem tekinti halottnak, s a Németországot és Oroszországot összekötő Északi Áramlat pedig kiemelten fontos Moszkva számára. Mint ahogy Berlin számára is, hiszen a szankciós politika sem befolyásolta ennek a gázszállítási útvonalnak a kiépítését.

Az elkövetkező fél évben minden bizonnyal tovább fognak élni a szankciók, ugyanakkor az is megelőlegezhető, hogy ez lesz az utolsó hat hónapos hosszabbítás ebben a formában a nyugati tagállamok politikai vezetőit érő gazdasági nyomás következtében.