Kocsis Máté győz? Börtönbe mehet a volt jegyzője

Letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség a vesztegetéssel vádolt volt józsefvárosi jegyző ügyében hétfői perbeszédében a Fővárosi Törvényszéken.

Az ügyben Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere tett feljelentést, miután jelezték neki a korrupcióról a hivatalban keringő híreket.  A vád szerint X. Judit, aki a VIII. kerületi önkormányzat jegyzője volt, még 2010-ben - a jegyzői referensén, az ügy másodrendű vádlottján, D-né V. Katalinon keresztül - 1,5 millió forintot kért egy vállalkozótól azért, hogy az önkormányzat megadja a tulajdonosi hozzájárulást egy az egykori Ganz-telepen lévő épület ügyében indult eljárásban. 

A vállalkozó, K. Béla (az ügy harmadrendű vádlottja) ugyanis több épület tulajdonosa volt a valamikori Ganz-MÁVAG-telepen, és - hasonlóan a 42 hektáros terület több mint száz tulajdonosához - szerette volna ő is az egyik épületét átépíteni. Ehhez - mivel a terület osztatlan közös tulajdon volt -, szükség volt az önkormányzat mint tulajdonostárs hozzájárulására is. Az önkormányzat azonban ezeket a hozzájárulásokat nem adta meg, ezért a tulajdonostársak pertársaságot alapítottak, és pert indítottak az önkormányzat ellen.  

Ezután, 2009-ben a lemondott Csécsei Béla polgármester helyére Kocsis Mátét választották meg, és a tulajdonosi hozzájárulást - valamennyi érintett épület esetében - végül 2010 áprilisában kiadta az önkormányzat a jegyző előterjesztésére. 

A vádirat szerint ugyanezen épület építési engedélyének kiadása ügyében is történt vesztegetés, akkor egymillió forintot kértek az ügyintézésért. A jegyző és a vállalkozó között a jegyzői referens, D-né V. Katalin és a vállalkozó cégének ügyvezetője, a per negyedrendű vádlottja, F. Edit közvetített. 

Az ügyészség szerint a telefonlehallgatási anyagok alátámasztják a korrupciós bűncselekmény elkövetését, az egyik - a jegyző és a referens közötti - beszélgetésben például arról esik szó, mikor fog K. Béla "virítani". Az egyik vádlott a "virítani" kifejezés magyarázatául a bíróságon azt adta, hogy korábban már kapott egy nagyon szép virágot a vállalkozótól, és bízik abban, ha lezárul az ügy, most is kap egyet. 

Az ügyészség szerint egyébként a Ganz-telep rendezetlen viszonyai miatt sokkal több korrupciós ügy volt, mint amire az eljárás során fény derült. 

Egy másik vádpont szerint a jegyzői referens egy másik ügyben is közbenjárt hatósági engedély kiadásának meggyorsítása érdekében: ekkor nem pénzt kért, hanem kolléganője - aki szintén az ügy vádlottja - fiának egy állást. Ebben az ügyben az egyik vádlott feltáró beismerő vallomást tett. 

A per része egy térfigyelő kamera képének meghamisítása is: még 2009-ben megvertek egy férfit a Ganz-telep közelében, amit rögzített a K. Béla cégének egyik épületére helyezett biztonsági kamera. A rendőrség 2010 augusztusában kérte el a felvételeket. K. Béláék tartottak attól, hogy magukra haragítják az elkövetőket, ha kiderül, hogy ők adták ki a felvételt, amely alapján azonosították őket. Ezért K. Béla és F. Edit azt kérte a cég informatikusától, hogy a felvételek minőségét rontsa le, ne lehessen felismerni az elkövetőket. 

A vádlottak - az ötödrendű kivételével - vagy nem tettek vallomást az eljárás során, vagy tagadták a bűncselekmény elkövetését. X. Judit korábban azt mondta a bíróságon, nem ő döntött a tulajdonosi hozzájárulások megadásáról, az építési engedélyezési eljárást (a közigazgatási hivatal döntése értelmében) nem is a józsefvárosi, hanem az erzsébetvárosi önkormányzat folytatta le. Ráadásul az építési engedély kiadása idején már a felmentési idejét töltötte, ezért nem életszerű, hogy bármit is el tudott volna intézni. Ő maga is hallotta, hogy valaki az önkormányzat nevében pénzt kér az építési engedélyek kiadásáért, ezért még feljelentést is tett a rendőrségen - mondta korábban a volt jegyző. 

A volt jegyzőt vezető beosztású hivatalos személy által, hivatali helyzetével visszaélve elkövetett vesztegetéssel, a jegyzői referenst pedig a többi között hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel és befolyással üzérkedéssel vádolják. A vállalkozót és cége ügyvezetőjét szintén vesztegetéssel és büntetőeljárásban elkövetett hamis tanúzással vádolja az ügyészség. A per további három vádlottja ellen hivatali vesztegetés, illetve befolyással üzérkedés, a vállalkozó cégének informatikusa ellen pedig büntetőeljárásban elkövetett hamis tanúzás a vád. 

Az ügyészség a volt jegyzőre, a referensre, a vállalkozóra és az ügyvezetőre letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta, a többiekre felfüggesztett szabadságvesztést javasolt. A per a védői perbeszédekkel szeptemberben folytatódik.

Szerző
2016.06.20 16:54

Holttestet találtak egy kigyulladt házban Sajólászlófalván

Publikálás dátuma
2018.11.20 22:04
Illusztráció
Fotó: Népszava/
A tűzoltók az épület ajtajában találták meg a ház lakóját, aki életét vesztette.
Kiégett egy ötven négyzetméteres családi ház Sajólászlófalván, a Petőfi Sándor utcában. A tűzoltók az épület ajtajában találták meg a lakót, aki életét vesztette – közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Az egységek három vízsugárral előbb körülhatárolták, majd megszüntették a lángokat, és megkezdték az utómunkálatokat.
2018.11.20 22:04
Frissítve: 2018.11.20 22:05

Halálra gázoltak egy idős nőt Polgár közelében

Publikálás dátuma
2018.11.20 20:56
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
A nőt kórházba vitték, ám az orvosi ellátás ellenére életét vesztette.
Belehalt sérüléseibe egy 85 éves nő, akit elütött egy személygépkocsi Polgár külterületén – írja a police.hu. A mentőszolgálat munkatársai a nőt életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, azonban az orvosi ellátás ellenére életét vesztette. A gépkocsit egy 19 éves férfi vezette.
2018.11.20 20:56
Frissítve: 2018.11.20 20:56