MSZP;Molnár Gyula;

2016-06-27 07:01:00

Molnár az MSZP élén

Erős, szolidáris, hatékony és működőképes szocialista pártot akar két év múlva a választók elé állítani Molnár Gyula, aki az MSZP szombati tisztújító kongresszusán legyőzte Tóbiás Józsefet. A frissen megválasztott pártelnök bemutatkozó sajtótájékoztatóján kijelentette, az eddiginél nyitottabb pártot szeretne és világossá tette, hogy a demokratikus oldal egyetlen kihívóval győzheti le a Fidesz-rezsimet. Az országos választmányt mostantól Hiller István, az Országgyűlés alelnöke vezeti.

Molnár Gyula lett az MSZP új elnöke a párt szombati tisztújításán. A küldöttek a zárt ajtók mögött zajló kongresszuson két fordulóban szavaztak a pártelnökre, mivel az első fordulóban senki nem szerezte meg a tisztségre jogosító ötven százalék plusz egy szavazatot. Ez azért volt szinte lehetetlen, mert a pozícióért négyen versengtek: Tóbiás József regnáló elnök, Molnár Gyula volt XI. kerületi polgármester, Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes és Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő. Az elnökválasztás első fordulójában már Molnár vezetett, rá a jelenlévő 337 küldöttből 121-en voksoltak. Tóbiás 99, Harangozó 67, Szanyi pedig 45 szavazatot kapott.

Sokak meglepetésére Botka László szegedi polgármestert legyőzte Hiller István, így a következő két évben az Országgyűlés szocialista alelnöke vezeti az országos választmányt. A párt parlamentjének korábbi vezetője 134 szavazatot gyüjtőtt, míg Hiller 201 voksot kapott a küldöttektől. Az elnökhelyettesi poszton Gőgös Zoltán újrázhat, rá 183-an szavaztak, míg kihívója Tóth Bertalan frakcióvezető-helyettesre csak 144-en. A legtöbb, 262 szavazattal lett alelnök a posztot eddig is betöltő Ujhelyi István, aki korábban bejelentette, uniós ügyekkel kíván foglalkozni. Nemény András, a párt Vas megyei elnöke 234 szavazattal és Gúr Nándor országgyűlési képviselő 197 szavazattal lesz a társa. Lukács Zoltánnak nem sikerült alelnöki posztját megőriznie.

Minden tartalmi, szervezeti és kommunikációs ügyet a 2018-as parlamenti választásoknak tervez alárendelni - erről a megválasztása utáni első sajtótájékoztatóján beszélt a szocialisták frissen megválasztott elnöke. Molnár Gyula azért akar dolgozni, hogy két év múlva erős, szolidáris, hatékony és működőképes szocialista pártot tudjon a választók elé állítani. A párt új vezetője a jelenleginél nyitottabbá szeretné tenni az MSZP-t, mert úgy gondolja, a demokratikus oldal egyetlen kihívóval győzheti le a Fidesz-rezsimet. A pártok közötti esetleges együttműködésről Molnár szerint még korai beszélni, először az értelmiség, a civilek és a szakszervezetek felé akar nyitni. Úgy fogalmazott: "egy kihívónak kell lenni a demokratikus oldalon, korai lenne megmondani, ezt hogyan érjük el". A politikust ellenfelei hetek óta támadják, mert pártelnöki kampánya elején arról beszélt, szeretné, ha a baloldali pártok legalább a vasárnapi asztalhoz le tudnánk egymással ülni. 2018-ban ugyanis csak így nyerhetnek választást. Bejelentette, mindenkire számít abban, hogy vissza tudják szerezni az elmúlt időszakban elvesztett hitelességüket és azt kérte, tegyenek félre minden belső dilemmát, vitát, félreértést a párton belül.

Molnár bejelentette azt is, hogy összegyűlt a 200 ezer aláírás a földtörvény elleni népszavazáshoz, és az új vezetés is elszánt, hogy kiírják ezt a népszavazást, "ez nem a földről, hanem az egész kormányról szól". Ami a kvótareferendumot illeti, a Brexit tanulságait levonva az új elnök határozottan arra kért mindenkit, otthonmaradásával jelezze, hogy nem ért egyet az Európa egységét veszélyeztető populista politikával.

Hiller István úgy fogalmazott, a siker érdekében össze kívánja hangolni a modern baloldal és a modern nemzet fogalmát, a büszke magyarságot a büszke európaisággal. A választmány új elnöke azt ígérte, jól együtt tud majd működni Molnár Gyulával. Megismételte, az elnökség a jövőben elsősorban a napi aktualitásokkal foglalkozik, míg a választmány feladata a hosszú távú stratégiaalkotás lesz.

Az elnökségről leköszönő Tóbiás, aki a szavazások előtt még a párt feladatait, a jövőbeni menetrendet vázolta, a kongresszus helyszínén várakozó újságíróknak, utóda tájékoztatója előtt jó munkát kívánt az új vezetőknek, és azt mondta, nem kívánja megtartani frakcióvezetői tisztségét. Kiderült, büszke arra, hogy az utóbbi két évben nehéz helyzetből sikerült talpra állítania egy olyan pártot, amelyben már sokan nem hittek. Úgy fogalmazott, reméli, volt értelme igazi baloldali politikát folytatni. Arra a kérdésre, hol hibázott annyit válaszolt, ezt még korai lenne megfogalmazni, annyi biztos, hogy új szakasz kezdődik a párt életében.

Ha kell, segíti az új elnökséget. Ezt Botka ígérte, aki búcsúzóul Tóbiással állt ki a nyilvánosság elé. A szegedi polgármester is jó munkát kívánt az új vezetésnek, amelynek szerinte az lesz a feladata, hogy az MSZP mögé állítsa azt a társadalmi többséget, amely le akarja váltani az Orbán-kormányt, ugyanakkor még kritikus a szocialistákkal. Közölte, továbbra is szegedi polgármesterségét tartja a legfontosabb politikai tisztségének és cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek 2018-as miniszterelnök-jelöltségéről szóltak. Hangsúlyozta, ez a kérdés egy év múlva lehet a legkorábban esedékes.

A szombaton megválasztott elnökség tagja lett Bangóné Borbély Ildikó, Gurmai Zita, Tüttő Kata, Bárány Balázs, Heringes Anita, Király József, Korózs Lajos és Molnár Zsolt.