Kossuth tér;

2016-07-01 20:40:00

Tüntetés - Megalázottak, félrevezetettek, dühösek

Péntek délután a fővárosi Kossuth téren megkezdődött a 12 órásra hirdetett "gigademonstráció". amit a Magyarország a Magyar Egészségügyért Civil Társaság szervezett. Szerintük ugyanis a nővérek négy évre elosztott, csepegtetett béremelése és a technikai munkatársak majd egy évtizede tartó kihagyása a bérrendezésből nem teszi vonzóbbá a szakmát, nem állítja meg a dolgozók elvándorlását és semmit nem javít a betegek biztonságán.  KATTINTSON A KÉPRE! - FOTÓK: SZALMÁS PÉTER ÉS VAJDA JÓZSEF, NÉPSZAVA

Fogjunk össze a tisztességes-becsületes betegellátásért, az egészségügyben dolgozók megbecsüléséért. Ne engedjük megosztásukat – ezzel a felhívással toborozták a résztvevőket a szervezők, akik között Sándor Mária mozgalma mellett ismét ott találjuk a tavalyi nagy utcai megmozdulások harcostársait, az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetségét, a Semmelweis Érdekvédelmi Szövetséget és több kis szakszervezetet is. A felszólalók névsora jelzi, hogy működik az összefogás más területek elégedetlen szervezeteivel is.

Sándor Mária a Népszavának előzőleg arról beszélt, hogy megkezdték egy átfogó, betegközpontú egészségügyi reform kidolgozását, ami érdemi javulást hozna az ellátórendszer működésébe.

A péntek délután 18 órakor megkezdődött tüntetés első epizódja a Kossuth téren összegyűlt emberek néma tiszteletadása volt a hortobágyi robbanásban meghalt négy tűzszerész emléke előtt, majd sorra a pódiumra álltak/állnak a rokkantak, nővérek, tanárok, orvosok, elmondva, sőt elkiabálva, hogy mitől lett igazságtalan és élhetetlen ez az ország, és hogy miért  kell változásnak jönnie, különben végérvényesen oda a jövőnk. 

 Országépítők néven új civil mozgalom alakul
Szeptemberben kezd működni Országépítők néven az a civil mozgalom, amelyben megvalósulhat valamennyi újat akaró érdekvédelmi és civil szervezet összefogása - ezt jelentette be az ötletgazda Sándor Mária a  Kossuth téri demonstráción. Olyan új országban akarunk élni, ahol nincs megfélemlítés, ahol a hatalom hajlandó velünk együttműködni - kezdte beszédét a fekete ruhás nővér, Sándor Mária utolsó szónokként, majd így folytatta: mi, akik együtt vagyunk a színpadon, a szociális, az oktatási terület képviselői, a védőnők és az egészségügy többi dolgozója, mind országépítők vagyunk. Ezért összefogunk és szeptembertől egy új, közös mozgalomban, az Országépítők néven induló szövetségben dolgozunk tovább.


Reggelig Parti Nagy Lajos, Dés László, Grecsó Krisztián, Bakacsi Béla, Závada Pál, a Mohikán együttes, Galkó Balázs, Kollár-Klemencz László, Juhász Tamás, Danics Dóra, Kukorelly Endre, Kováts Kriszta, Pál Tamás, Papp János, Bárdos Deák Ági és a PaDöDö szórakoztatja a téren egybegyűlteket, majd - mondhatni szokatlan módon - éjjel fél 2-kor kerekasztal-beszélgetések kezdődnek, ahol betegek és egészségügyi dolgozók mellett szakpolitikusok mondják el véleményüket az ágazatról. Ott lesz mások mellett Weltner János sebész, Donáth Ferenc belgyógyász, Kökény Mihály, László Imre, Csehák Judit, Kincses Gyula és Hegedűs Zsolt.

Cser Ágnes durván beszólt a tüntetőknek
A Beteg az ország, gyógyítsuk meg! mottóval tartott pénteki esti, Kossuth téri egészségügyi tüntetésről Cser Ágnes azt mondta: a demonstrálók tudatosan félrevezetik, manipulálni akarják a közvéleményt, hergelik az ágazat munkavállalóit. A Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint az elmúlt 25 év legszebb Semmelweis Napját ünnepelhetik az egészségügyi dolgozók. Cser Ágnes péntek este az MTI-nek azt mondta: ennél szebb ajándékot, társadalmi megbecsülést nem is kaphattak volna, mint az ágazati dolgozók számára megkötött bérmegállapodás.