infláció;

2016-07-09 07:22:00

Egész évben alacsony lesz az infláció

Júniusban sem sikerült a nulla százalékos szint fölé kerülnie az inflációnak, az egy évvel korábbinál 0,2 százalékkal alacsonyabb volt az árszint - közölte a KSH. Az elemzők szerint még egy két hónapig hasonló értékekre számíthatunk és az év egészében 0,6-0,7 százalékos lehet az áremelkedés. A jelentősnek mondható béremelések sem hatottak érdemben az árakra, sőt a vártnál 0,1 százalékkal nagyobb áresést éppen az élelmiszerárak csökkenése okozta júniusban.

A KSH jelentése szerint júniusban éves összehasonlításban az élelmiszerárak 0,4 százalékkal csökkentek, a szeszes italok, dohányáruk 1,9 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek 0,7 százalékkal, a szolgáltatások árai 1,6 százalékkal, a ruházati termékek 0,5 százalékkal drágultak, míg az egyéb cikkek árai 3,9 százalékkal, ezen belül az üzemanyagárak 10,4 százalékkal csökkentek.

Többek között üzemanyag- és energiaár-változások nélkül számolt, úgynevezett maginfláció 1,2 százalékra mérséklődött az előző havi 1,3 százalékról, ami azt tükrözi, hogy továbbra sincs inflációs nyomás a gazdaságban. Ez a mutató tavaly augusztusban volt ennyire alacsony.

A bázishatások és a dohánytermékek tervezett jövedéki adó emelése miatt 2016 őszén az infláció elérheti a 1,5 százalékot, év végére pedig a 2 százalékot, de a 3 százalékos inflációs célt várhatóan így sem éri el 2018-ig, ami lehetővé teszi a kamatok tartósan alacsony szinten tartását - véli Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Jövőre az inflációt egyes alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése fékezi, amit némileg ellensúlyoz a dohánytermékek jövedéki adójának további emelése, így 2017-ben az átlagos infláció 2,1 százalékra emelkedhet - tette hozzá.