6.oldal;menekültek;Vadai Ágnes;

2016-07-12 08:21:00

Dramatizált hőtérkép

Ma reggel 40 fokos hőséget vizionált az egyik politikus. (...) Vadai Ágnes (...) azt fejtegette, hogy a hazánkba bekéredzkedők olyan regisztrációs pontokon, átmeneti táborokban rostokolnak, ahol izzasztó hőség honol a konténerben, a hajdani iparcsarnok bádogteteje alatt. Azt is hozzáfűzte, hogy a hivatalos Magyarország képviselői közül feltűnően kevesen lézengenek a „migránsok” körül, mintha szándékosan lassítanák az ügyintézést, hogy a pokoli hőséggel és a szomjúsággal küszködők minél rosszabbul érezhessék magukat, ha már idedugták az orrukat. Mindazt átéléssel adta elő a tévéstúdióban. Egy ellenzéki politikus számolt be a kormány rideg, embertelen menekültpolitikájáról. Oké, ez a dolga. De minek drámai túlzásba esni, ha amúgy is drámai a helyzet? (...) Logikailag két magyarázat van erre. Nem tájékozódott az említett helyeken, ezért drámai túlzással, nagyotmondással helyettesítette az élménybeszámolót. A másik lehetőség az, hogy tájékozódott ugyan a verőfényes helyszíneken, úgy érezte azonban, hogy maradandóbb hatást ér el, ha a részletek helyett néhány fokkal megtoldja azt a fránya kánikulát. Az első esetben nem alkalmas arra, hogy a nyilvánosság előtt képviseljen egy ellenzéki pártot, a második esetben pedig „csak” nem gondolta végig, hogy egy kormányt bíráló politikusnak miként kéne hitelesen kommunikálnia.