Nem vendégmunkások, normális fizetések kellenek

A hazai munkaerő negyedszázada európai szinten is versenyképes szakmai tudással, munkamorállal rendelkezett. Ez lehetett az alapja a kilencvenes évek közepétől nagyjából tíz évig tartó gazdasági visszaerősödési folyamatnak.(...) Az ország kétharmada volt és van bajban, és egyre nagyobb a nyomorgók körében azok aránya, akik bár rendelkeznek munkajövedelemmel, de abból megélni képtelenek. Ez a szükségszerű következménye annak a kormányszinten ma is vallott alapelvnek, hogy a magyar gazdaság legnagyobb vonzereje az olcsó és kiszolgáltatott helyzetű munkaerő.(...) Emiatt az antiszociális ámokfutás miatt mára másfél millió egykori dolgozó tűnt el a magyar gazdaságból. Az ő pótlásukat tervezik most az illetékesek külföldről, megfeledkezve azon egyszerű tényről, hogy ezen emberek jelentős hányada ma is itt van, csak ki van szorítva a magyar gazdaságból. A kényszerből háztartásbeli nők, a zsákfalvakba szorult romák, a szüleiknél dekkoló fiatalok, a munkásszállókról hajléktalanszállóra szorult emberek és a nyugaton robotoló magyar munkások lehetnének azok, akikre első körben gondolni kellene hazai munkáshiány esetén.

(...) Érdemi átalakulásra azonban sok esély nincs abban az országban, ahol a szakszervezeteket még csak meg sem hívják azokra a munkások jövőjét firtató megbeszélésekre, ahol Széles Gábor, Varga Mihály és Matolcsy György ülnek a tárgyalóasztalnál.