Amnesztiát ígér Aszad az aleppói lázadóknak

Elnöki kegyelmet ígért csütörtökön Bassar el-Aszad minden lázadónak, aki leteszi a fegyvert. A felhívás elsősorban a Szíria második legnagyobb városában, Aleppóba harcoló felkelőknek szólt. Aleppó az Aszad-ellenes erők fellegvára, a legnagyobb település, amely nem a kormányerők kezén van.

A településen évek óta harcok folynak, 2012 óta a nyugati kerületeket a hadsereg, a keletieket a lázadók tartják megszállva. Aleppó ostroma még a tavasszal megindult, ezért is szakították meg a mérsékeltnek mondott, a genfi béketárgyalás próbálkozáson jelen lévő lázadócsoportok képviselői az ENSZ által közvetített egyeztetéseket.

Július 7-től a várost szoros ostromgyűrűbe zárták a kormánycsapatok, 17-én nagyszabású hadműveletet is indítottak ellene, de bevenni nem tudták. A tegnapi elnöki közlemény azt sugallja, minden eszközzel fegyverletételre, feltételek nélküli megadásra próbálják rábírni a felkelőket.

A rendelet szerint mindenki mentességet kap, ha leteszi és beszolgáltatja fegyverét, akkor is, ha az igazságszolgáltatás látókörében szerepel. Amnesztiára számíthat az is, aki ellenszolgáltatás nélkül szabadon enged foglyokat. Az amnesztia rendelet három hónapig lesz hatályban.

Az állami média kedd óta folyamatosan sugározza a hadsereg felhívását, amelyben arra kéri a lázadók által megszállt városrész lakóit, hogy csatlakozzanak a „nemzeti megbékéléshez” és űzzék el a „külföldi zsoldosokat”, (így nevezik a lázadókat a kormányzati kommunikációban.)

Mindez vélhetően összefüggésben áll azzal, hogy tegnaptól a Szíriában harcoló orosz haderő és az Aszad-kormány (ez utóbbi vélhetően moszkvai sugallatra) humanitárius folyosókat nyitott az ostromlott városban, ahol a lakosság helyzete katasztrofális. A nemzetközi humanitárius szervezetek hosszú ideje figyelmeztetnek a veszélyre. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter tegnap úgy nyilatkozott, hogy Aleppó környékén nagyszabású humanitárius műveletbe kezdenek, hogy „segítsék a terroristák által túszul ejtett civileket, ahogy azokat a harcolókat is, akik letennék a fegyvert”.

Szerző

Merkel megvédte menekültpolitikáját

Publikálás dátuma
2016.07.29. 07:34
Merkel: nem az iszlámmal, hanem az Iszlám Állammal harcolunk FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Megvédte menekültpolitikáját Angela Merkel, aki tegnap szabadságát megszakítva tartott rendkívüli sajtóértekezletet. A német kancellár megismételte azt a korábban híressé vált mondatát, amely szerint „Úrrá leszünk a menekültválságon”. 

Egyben ismételten elutasította, hogy módosítson ezzel kapcsolatos politikáján. Merkel a würzburgi és az ansbachi merényletet „civilizációs tabudöntésnek” nevezte, s mint mondta, keményen lesújt az igazságszolgáltatás mindazokra, akiknek közük volt a terrorakciókhoz. A német kancellár „iszlám terrorról” tett említést.

Merkel megdöbbenését fejezte ki annak kapcsán, hogy a merényleteket menekültek hajtották végre, olyanok, akik „Németországban kerestek oltalmat, vagy azt remélték, hogy itt lelnek menedékre”. Mint fogalmazott, a tettesek abból az országból űznek gúnyt, amelyik felvette őket. „De a menekülteket segítő önkéntesekből, valamint a törvénytisztelő menekültekből is gúnyt űznek” – fogalmazott.

Mint mondta, ez esetben teljesen mindegy, hogy a szeptember 4. előtt, vagy utána érkezett menekültekről van szó. (Németország szeptember 5. hajnalán nyitotta meg határát a Magyarországon rekedt menekültek előtt. Ezt követően tízezrek érkeztek Németországba.)

A kancellár említést tett a nizzai, valamint az orlandói terrorakciókról, illetve a francia pap elleni merényletről. Kifejtette, a terroristák gyűlöletet és félelmet akarnak gerjeszteni a kultúrák és a vallások között. Merkel kilenc pontos tervezetet tett közzé a biztonság javítására. Egyebek mellett emelik a német biztonsági szolgálatnál dolgozók számát. Megerősítik a rendőrséget és jobban bevonják a hadsereget a terror elleni küzdelembe.

Folytatják az internetes bűnözés ellen felállított hatóság (CITIS) kiépítését, fejlesztik a terrorizmus tudományos kutatását, szorosabbra fűzik együttműködést az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal. Javaslatot tett továbbá arra, hogy uniós szinten is szigorítsák a fegyvertartási szabályokat. Megemlítette továbbá a kitoloncolások következetesebb végrehajtását.

Az intézkedéscsomagot két nappal azután jelentette be, hogy a keresztényszocialisták elnöke, Horst Seeofer keményebb intézkedéseket követelt a biztonság javítására. több ellenőrzés, és szigorúbb fellépés a menedékkérőkkel kapcsolatban. „Mindent megteszünk azért, hogy fokozzuk az emberek védelmét” – fejtette ki akkor Seehofer. Mint mondta, az emberek félelme nő, s választ várnak az államtól. Bajorország pedig „eltökélten” lép fel.

Szerző

Trump elzárkózóbb Amerikát akar

Publikálás dátuma
2016.07.29. 07:33
Bebizonyosodott, hogy az iraki amerikai kivonulás elsietett volt FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ROBERT NICKELSBERG
Orbán Viktor magyar kormányfőnek nagyon tetszik az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltjének külpolitikai programja, a számára is szitokszónak tartott globalizmus elvetése, a „demokráciaexport” tagadása és mindenekelőtt a menekültek befogadásának elutasítása miatt. Noha Donald Trump azzal, hogy az „amerikanizmust” teszi meg vezérelvévé, voltaképp hátat fordítana a világnak, s nem sokra becsüli az euroatlanti szövetségi rendszert, amennyire ezt külpolitikai tárgyú beszédeiből, kijelentéseiből és a republikánus pártplatformból kiderül.

A Fehér Ház birtoklásáért novemberben harcba szálló republikánus jelölt, Donald Trump nemrég egy interjúban még az amerikai kül- és védelmi politika alappillérének számító NATO keretében vállalt garanciát, a nevezetes 5. cikkelyt is megkérdőjelezte. Ha rajta múlik, csak azokra az államokra terjedne ki jövőben az amerikai (nukleáris) védőernyő, amelyek teljesítik a NATO-ban vállalt kötelezettségeiket, azaz nemzeti jövedelmük legalább két százalékát fordítják védelmi költségekre. (Magyarország ettől igen távol van.)

A közös kultúrán és értékeken, közös érdekeken és célokon alapuló kapcsolat tartóssága – írja a republikánus pártprogram az Európához fűződő viszonyról – "nem vehető biztosra", az öreg kontinens gazdasági bajai és demográfiai változásai miatt. A politikai szövetség „vitalitásának” megőrzése megértést és erőfeszítéseket követel mindkét oldalon – szögezi le a dokumentum.

Trump „veszélyesen jó beszédének”, ahogy a londoni Economist jellemezte, Richard Nixon 1968-as, jelölést elfogadó szónoklata volt a mintája. Abban azonban Nixon, írja a hetilap, Trumppal ellentétben óvott az elzárkózástól, izolacionizmustól, s azt ígérte: „Amerika reménysugár lesz mindazok számára, akik a szabadságot és a lehetőségeket keresik”. Két világháború tanulságait felidézve sokan emlékeztetnek rá: az Egyesült Államok soha nem jött ki jól abból, ha vissza akart vonulni a nemzetközi szerepvállalástól.

Az elmúlt évtizedek során többször is nagy vita folyt az Egyesült Államokban a „demokráciaexport” kérdéséről, vajon hatékony és kívánatos eszköze-e az amerikai külpolitikának. Orbán Viktor nagy elégedettséggel jelentette ki többször is, legutóbb tusnádfürdői beszédében, hogy az amerikai „demokráciaexport” elbukott. Nyilván az Obama-kormányzatnak az Arab Tavaszt, tehát a reménybeli közel-keleti demokratizálódást támogató politikáját akarta bírálni ezzel, akárcsak. Donald Trump, aki Barack Obama elnöki és Hillary Clinton volt külügyminiszteri tevékenységével indokolja az Iszlám Állam megerősödését, a szíriai háború elhúzódását, a menekültáradat megindulását.

A „demokráciaexport” korántsem csupán a demokrata adminisztrációk vesszőparipája, hanem a mindenkori amerikai külpolitikát végigkísérő célkitűzés. Az Egyesült Államok különböző időszakokban, természetesen más-más formában és eltérő eszközök bevetésével, de mindig is alapelvének vallotta a demokratizálódás elősegítését világszerte. Akadtak negatív és pozitív példák szép számmal, a hathatós washingtoni segédlettel végrehajtott 1973-as chilei Pinochet-puccstól a Kuba-párti nicaraguai sandinistákkal szemben a „kontrák” felfegyverzéséig az egyik oldalon, ám a másik serpenyőben pozitív példaként említhetjük a kelet-európai békés rendszerváltás, vagy azóta a különféle „színes forradalmak” támogatását.

Barack Obama 2008-as választási kampányában a demokrácia erő alkalmazásával történő exportját, elődje, George W. Bush két háborúját, de különösképpen az iraki beavatkozást bírálta, s a háborúk befejezését tette meg egyik fő célkitűzésévé. Igaz, utóbb bebizonyosodott, hogy az amerikai kivonulás Irakból, amelyről egyébként még Bush állapodott meg, elsietett volt, nem is beszélve Afganisztánról, ahol jelenleg éppen azzal próbálkozik Washington és a NATO, hogy a csapatkivonás lelassításával támogassa meg az erősödő tálib nyomás alatt kis híján összeroppanó kabuli kormányzatot.

Sajátos módon, a 2001-ben hivatalba lépett ifjabb Bush történetesen Bill Clinton külpolitikáját ostorozta a „demokráciaexport”, a balkáni háborúkban vállalt szerep miatt. Condoleezza Rice, Bush nemzetbiztonsági főtanácsadója, s későbbi külügyminisztere pedig úgy nyilatkozott, hogy az amerikai katonai képességek degradálása, ha a 82-es elithadosztály katonái „kisgyerekeket kísérgetnek az óvodába”. Az Egyesült Államok balkáni katonai fellépésének azonban az volt az oka, hogy az európai szövetségesek bizonytalankodtak, nem voltak képesek saját erőből a második világháború utáni egyik legsúlyosabb európai konfliktus megoldására.

A Bush-kormányzat a felelősség megosztását javasolta: a Balkán biztonságára ügyeljenek az európai szövetségesek. Hasonlóképpen ahhoz, ahogy most Trump felveti: az Egyesült Államok ázsiai és európai szövetségesei vállaljanak nagyobb terheket a védelmi költségekből. Ám a neokonzervatív tanácsadókkal körülvett ifjabb Bush ugyanakkor soha nem kérdőjelezte meg a NATO alapelveit. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás nyomán meghatározott Bush-doktrína nagyjából arról szólt, hogy az Egyesült Államok folyamatos háborúban áll, mindent megtesz a terrorizmus megelőzéséért, megelőző csapásokat mér az ellenfélre és támogatja a demokratikus „rezsimváltásokat”.

Történelmi doktrínák
Az amerikai külpolitika egyik alaptétele az 1823-as Monroe-elv volt, amely kimondta: „Amerika az amerikaiaké”. Az európai hatalmaknak szóló üzenetben James Monroe elnök azt követelte, szüntessék be gyarmatosító törekvéseiket, s ismerjék el a latin-amerikai államok függetlenségét.
A későbbi értelmezések szerint Washington ezzel azt is kimondta, hogy az amerikai kontinensen az Egyesült Államok befolyása a döntő, s jogában áll beavatkozni a déli félkontinens ügyeibe. Ez az elv csaknem két évszázadig megszabta Washington lépéseit, mígnem 2013-ban az Amerikai Államok Szervezetének ülésén John Kerry külügyminiszter kijelentette: a Monroe-doktrína korszakának vége. „Ez nem rossz dolog, nyugodtan tapsolhatnak” – biztatta hallgatóságát a diplomata a Wall Street Journal akkori jelentése szerint.
Gyakorta idézik másfelől a wilsoni elveket – Thomas Woodrow Wilson elnök nevezetes 14 pontját. Az első világháború végén íródott alapvetés első öt pontja általános szabályokat szögezett le a jövendő háborúk elkerülése érdekében: nyilvános diplomácia, a tengerek szabadságának kimondása, a nemzetközi fegyverkezési verseny korlátozása, a gyarmati viták pártatlan rendezése, s a nemzeti önrendelkezés jogának kimondása.
A liberális elnök célkitűzései magukban foglalták a globális piacok megnyitását, nemzetközi békefenntartó intézmények létrehozását, s az Egyesült Államok aktív részvételét a demokrácia terjesztésében. A wilsoni elvekből eredeztetik azt a szándékot, miszerint az Egyesült Államok a béke és a demokrácia önzetlen védelmezőjeként lép fel a világban.

Nyolc év után sem egyértelmű, létezik-e körülhatárolható Obama-doktrína. A 44. elnök, írják róla, mindig is közelebb érezte magát idősebb Bush racionalitásához, mérsékletéhez, mint fia cowboy-stílusú külpolitikájához. Várakozások szerint Hillary Clinton, aki négy évig Obama külügyminisztereként szolgált, egykori főnökénél keményebben lép majd fel, s aktívabb, határozottabb elnök lesz. A volt First Lady a „galambokhoz” sorolt Joe Biden alelnökkel szemben inkább „héja” volt a fehér házi stratégiai megbeszéléseken.

Hillary támogatta az afganisztáni csapaterősítéseket, a kommandós akciót Oszama bin Laden likvidálására. Ha csakugyan ő költözik jövő január 20-tól a Fehér Házba, akkor az amerikai külpolitikának szerves része marad a globális ügyek felvállalása, nem utolsósorban a klímaváltozás elleni harc. 45. elnökként Clinton kiáll majd az afganisztáni demokrácia megszilárdításáért, a szíriai konfliktus tárgyalásos rendezéséért, s nem rejti véka alá aggodalmait a „visszacsúszó” kelet-európai demokráciák jövőjével kapcsolatosan.

Vlagyimir Putyin orosz elnök (akárcsak a magyar kormányfő) a jelek szerint inkább a republikánusok győzelmére tesz. A demokrata pártplatform szerint az Egyesült Államok a jövőben is kész együttműködni Oroszországgal a nukleáris fegyverzetcsökkentés, Irán vagy Afganisztán ügyében, de a Fehér Ház nem fog habozni, hogy szembeszálljon egy esetleges orosz agresszióval. Egy leendő Clinton-kormányzat továbbra is kiáll majd a NATO-szövetségesek védelmében. Donald Trump esetében ez korántsem tűnik ilyen biztosnak.

Demokráciafelfogás török módra
Törökország sajátos „demokráciaexportra” törekszik a puccskísérlet óta. Ankara ugyanis nemcsak az országon belül lép fel az állítólagos puccsistákkal szemben, hanem szövetségeseit is arra kényszeríti, hogy az általa demokráciának mondott világrendet vegyék át, s fellépjenek azon erőkkel szemben, amelyeket Recep Tayyip Erdogan török elnök saját ellenségének tart.
Az európai szélsőjobboldali pártok gyakran emlegetik, hogy „közvetlen demokráciára” van szükség, ki kell kérni az emberek véleményét, elsősorban természetesen olyan kérdésekben, amelyek kapcsán az adott radikális tömörülés nem ért egyet a kormány irányvonalával. Az adott népszavazási kampányt ráadásul fel lehet használni a populista szólamok terjesztésére.
Erdogan azonban még annyira sem tartja a demokráciát, amennyire az európai szélsőjobb. Az ő alapállása „az állam én vagyok”. Elrendelheti bárki őrizetbe vételét arra hivatkozva, hogy részt vettek a puccskísérletben. Hasonló stratégiát követ, mint Kína, vagy több közép-ázsiai állam, amelyek terrorveszélyre hivatkozva rendelték el ellenzékiek letartóztatását.
Erdogan demokráciafelfogásáról mindent elmond, hogy azt közölte, a nép akarja a halálbüntetés visszaállítását, márpedig mivel demokrácia van az országban, ezért meg kell hallani a nép szavát. Kicsit hasonló ez a retorika, mint amikor a magyar kormány indokolta meg, miért is fogadtatott el a parlamenttel egy-egy az európai alapértékeket sértő törvényt. A magyarázat az volt, hogy a kormány kétharmados felhatalmazást kapott, tehát lényegében azt csinál, amit akar.
Erdogant az sem zavarja, hogy - amint erre Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke figyelmeztetett - mihelyst újra bevezetik a halálbüntetést Törökországban, azonnal automatikusan felfüggesztik a csatlakozási tárgyalásokat Ankarával.
Erdogan számára azonban az uniós integráció már nem perspektíva, ő egyre inkább keletre tekint. Kibékült Vlagyimir Putyin elnökkel, s már azt állítja, puccsista volt a légierő pilótája, aki lelőtte az orosz gépet a határnál. Érdekes, hogy akkor a török kormány nemhogy megvédte az orosz gép lelövését, dacosan is válaszolt az orosz megnyilatkozásokra.
Erdogan most kényelmes helyzetben van. Abból indul ki, hogy aki nem igazodik az ő álláspontjához, az a demokrácia ellensége, mert katonai diktatúrát akar. Elérte azt, hogy két parlamenti ellenzéki párt, a nacionalista MHP és a szociáldemokratának nevezett CHP is támogatja a tárgyalásokat az alkotmánymódosításról, amely nemcsak a halálbüntetés visszaállításáról rendelkezhet, hanem arról is, hogy a parlamentáris demokrácia rovására elnöki köztársaságot vezessenek be.
A mostani alaptörvényt még az 1980-as katonai puccs után fogadták el. Nyilván lehetne demokratikusabb alkotmányt is elképzelni az akkorinál, most azonban éppen az a veszély fenyeget, hogy egy diktatúrát idéző jogszabálycsomagot fogadnak el, amely kivételes jogköröket biztosít az államfő számára, s Törökország olyan „demokratúrává” vedlik át, mint amilyen Azerbajdzsán.
Törökországban már legalább 60 ezer embert tartóztattak és váltottak le a puccskísérlet óta, de további kemény fellépések várhatóak a demokrácia nevében. Nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy ezt a meglehetősen sajátos demokráciafelfogást az ország határain túlra is exportálják.
Erdogan elnök és a Hizmet mozgalom vezéralakja, Fethullah Gülen közötti konfliktus hullámai egy sor országig elérnek. (Az államfő Gülent vádolja azzal, hogy ő áll a puccskísérlet mögött.) A Boszniába akkreditált török nagykövet, amint arról tegnapi számunkban is beszámoltunk, felszólította a boszniai hatóságokat arra, számolják fel a Gülenhez kapcsolható iskolákat, mondván: azok a terrorizmus fészkei.
Erdogan demokráciáról alkotott elképzeléseit rá akarják erőltetni egy másik államra. Mivel Ankara minta a mérsékelt muzulmán államok számára, ez az erőszakos fellépés akár sikerrel is járhat. Üzbegisztánban és Azerbajdzsánban, ez utóbbi állammal különösen baráti Törökország viszonya, már fel is függesztették a Gülen-iskolák működését.