Németország;terrorizmus;menekültek;zsarolás;Törökország;

2016-08-01 21:46:00

Német alkancellár: Európa nem engedheti, hogy zsarolják

 Törökországon múlik, hogy állampolgárai megkapják-e az uniós vízummentességet, és Európa semmiképp nem hagyhatja zsarolni magát - mondta hétfőn Rostockban a német alkancellár azzal kapcsolatban, hogy a török külügyminiszter jelezte, országa felmondhatja a menekültválság közös kezeléséről kötött EU-Törökország megállapodást, ha az EU legkésőbb októberig nem vezeti be a török állampolgároknak ígért vízummentességet.

Sigmar Gabriel hangsúlyozta: a "menekültek bevándorlásának" ügyében "szükség esetén elég erősek vagyunk ahhoz, hogy nehéz időket is átvészeljünk". Törökország elindult a halálbüntetés visszaállítása felé, és ezzel "olyan drasztikusan távolodik Európától, hogy végül fölösleges lesz folytatni az (uniós) csatlakozási tárgyalásokat" - tette hozzá a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke rostocki látogatásán tett sajtónyilatkozatában.

A koalíciós társ jobboldali CDU/CSU is bírálta Ankarát. Az uniós vízummentesség csak akkor jár, ha a török fél mind a 72 feltételt teljesítette, engedményről nem lehet szó - hangoztatta Berlinben Wolfgang Boschbach CDU-s parlamenti (Bundestag-) képviselő. A bajor CSU főtitkára, Andreas Scheuer pedig Münchenben azt mondta, hogy a feltételekről nem lehet "bazári" alkudozást folytatni, akkor sem, ha az "Erdogan-féle új Törökország stílusjegye a fenyegetés és az ultimátum".

Martin Schäfer külügyi szóvivő Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta, hogy a vízummentességgel kapcsolatban nem lehet határidőt kijelölni, mert a bevezetésről csak abban a "politikai pillanatban lehet szó, amikor mindkét fél úgy látja, hogy valamennyi feltétel teljesült".

A belügyminisztérium szóvivője, Tobias Plate arra a kérdésre, hogy fölerősödhet-e ismét a menekülthullám, ha Törökország felmondja a megállapodást, azt mondta, hogy ez elképzelhető, de a tárcának nincsenek előrejelzései erre az esetre. Az viszont az utóbbi hónapok adataiból kitűnik, hogy szíriai és iraki állampolgárok nem érkeznek nagyobb számban menedékkérőként új útvonalon, Észak-Afrika felől az EU területére, amióta zárva van a balkáni migrációs útvonal és életbe lépett az EU-Törökország megállapodás - tette hozzá. Az EU a megállapodás alapján eddig 849 szíriai menekültet vett át Törökországból, közülük 294-et Németország fogadott be - mondta a szóvivő.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lapban hétfőn kijelentette, hogy ha az EU nem szünteti meg a vízumkötelezettséget, Törökország "arra kényszerül", hogy elálljon a menekültügyi megállapodástól. Aláhúzta, hogy az ankarai kormány konkrét menetrendet akar látni. "Ez jelentheti október elejét vagy közepét is - de a dátum lefektetését várjuk" - mondta.

A megállapodás szerint vissza kell küldeni a Törökországból a görög szigetekre március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket. Uniós tagországok cserébe a tehermegosztás jegyében - egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig - legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

A megállapodás arról is rendelkezik, hogy felgyorsítják a Törökországgal szembeni uniós vízumkötelezettség feloldásáról 2013-ban kezdett tárgyalásokat. Az eredeti tervek szerint júliusban vezették volna be a vízummentességet, de Ankara nem teljesítette az EU 72 feltételének mindegyikét.