Van munka vagy nincs, de az sem úgy van

Az MSZP szerint az Orbán-kormány impotenciája miatt 600 ezer ember kényszerült megélhetési okokból elhagyni az országot, miközben az országban munkaerőhiány van, mert képtelenek voltak valós gazdaságot teremteni Magyarországon. Kormányzásuk hat évében viszont eljuttattak minket oda, hogy a szakmunkások nem keresnek annyit, mint a visegrádi négyek országaiban a segédmunkások – mondta Gúr Nándor.

Jött is a reakció a Fidesz-székházból. És mint annyiszor, most is hibátlanul találták el szarva közt a tőgyét. "A bevándorláspárti baloldal" előbb adna munkát a bevándorlóknak, mint a saját állampolgárainak. "A szocialisták most is hazudnak, a baloldal és Brüsszel bevándorlókkal akarja elárasztani Európát és a munkaerőpiacot”.

Értjük persze, hogy a rémes nyári viharokat is a migránsok és a velük szövetséges baloldal okozta Soros pénzén, de hogy egy csepp szövegértésük nincs, azt nem értjük. A Fidesz nem habozott ismét hangsúlyozni, hogy „a polgári kormány a bevándorlók helyett a magyar embereknek biztosít munkát”. De nem biztosít, ezt mindannyian tudjuk. Nem lennék most Varga Mihály helyében, aki nemrég 250 ezer főnyi import munkaerő szükségességéről értekezett.

A migránsok közt viszont teremtett lélek sincsen, aki ide, minden világok legjobbikába akarna jönni, hogy elvegye a munkánkat. Beérik a hanyatló Nyugattal. (Mégis népszavaztat bennünket a jóságos hatalom.) Engedjük meg azért a helyes kérdést Gúr Nándorral szólva: hogyan is volt a népmese azzal az egymillió új munkahellyel?

Szerző

Szombati 7-es - Egy folt Polt

Polt Péter vagyonbevallásában – már nem emlékszem, hogy az ideiben, vagy a tavalyiban – szerepel egy egymillió forintos tétel; a bevétel forrása a Népszava. Bizony, bizony, ilyen becsületes a mi legfőbb ügyészünk, hogy a számára bizonyára piszlicsáré tételnek számító egymilliót is feltünteti. Azt persze nem tudom, nem tudhatom pontosan, hogy ez az őszinteség inkább egyfajta kérkedés-e, azaz a büszke híradása annak, hogy sajtópert nyert a Népszava ellen, vagy valóban az utolsó fillérig elszámolni akaró és képes közéleti személy portréjának erősítése.

Nekem persze eddig sem volt kétségem afelől, hogy Polt Péter talpig becsületes ember. És természetesen hűséges is. Hűséges a pártjához…, illetve, ezt itt azonnal módosítom is, mert hisz nincs neki pártja, sose volt, kötődése a Fideszhez ellenzéki ármány, tehát a mondat úgy szól helyesen: hűségesen szolgálja a rendszert. Ez a megállapítás talán kiállja a próbát, nem citálnak miatta bíróság elé, és nem lesz belőle újabb egymilliós bevétele a legfőbb ügyésznek.

Nem hiszem, hogy amúgy pillanatnyi kétség merülhetne fel Polt hűségével kapcsolatban; nem véletlen, hogy Orbán Viktor személyesen köszöntötte a szakmát és vezetőjét az ügyészség napján. A miniszterelnök és a Fidesz baráti kör sokat köszönhet e szakmainak kikiáltott szervezet hozzáértésének; már tudniillik annak a hozzáértésnek, amellyel az ügyeket kezeli. Annak megfelelően, ahogyan ezt egy hűséges embertől el lehet várni.

De mit is lehet tőle elvárni? Mindenekelőtt azt, hogy a politikai ügyekben szelektív legyen a látása és szeletív legyen a hallása. De ami még ennél is fontosabb: képes legyen az általa vezetett szervezetet ennek megfelelően kialakítani. Vigyázat: nem vezetni - kialakítani. Vagyis, olyan jogászokkal dolgoztatni, akik pontosan tudják, mi a teendőjük, értik az idők szavát, látják, ki hova tartozik, kik azok, akikkel szemben a nulla tolerancia is kevés, és kik azok, akikkel ezt a mérleg másik oldalán ki lehet egyenlíteni.

Polt már első vezető ügyészi ciklusában (2000-2006) megmutatta, hogy rátermett figura, kellően szerény ha kell, a társasági – mondjuk így: a celeb – életben csak a jó ízlés határáig megy el (vadászat, Videoton- és Felcsút-páholy szeretete), különben visszahúzódó, családszerető, semmiképpen nem uralkodni vágyó. Lám, a feleségét is hagyja, hogy önálló karriert fusson be a Magyar Nemzeti Bankban. Távol áll tőle a nepotizmus, valódi érdemeiért kapta meg a kiváló ügyésznek járó Kozma Sándor díjat. És persze a kiemelkedő tudás jutalma volt az is, hogy Schmitt Pál köztársasági elnökként 2010-ben újra őt jelölte legfőbb ügyésznek.

Polt valóban sokat tett. Sokat tett az egész ügyészség átalakításáért. Már úgy értem: a szemlélet átalakításáért. Ebben a szervezetben, ahogy egyes forrásokból ez kiszivárog azért, mindenki tudja mi a dolga. Hiába a hierarchia, a közvetlen utasítás lehetősége, erre igazán nincs szükség. Polt Péter, mesélik egyesek, akiknek persze nyilván semmiféle valódi tudásuk nincs arról, miként is történnek ott a dolgok, tehát a főügyész soha nem szól „le” senkinek, a konkrét ügyekben nem foglal állást, soha nem mond senkinek olyat, hogy legyen a hangfelvételen egy jól hallható bólintás; ő csak ül a helyén, és várja a hét végi focifordulót. A beosztottak teszik a dolgukat, ha kell nyomoznak, ha nem kell, nem nyomoznak. Illyéssel szólva: mindenki szem a láncban. És lám, senki nem hibázik. Hiába randalírozik itt az ellenzék, hiába hoz elő különböző ügyeket, nincs olyan beosztott ügyész, akit megrendítene, ha fideszes politikusról van szó. Lett légyen szó egyértelmű hangfelvételről, nyilvánvaló lebukásról, nem akad olyan ügyész, aki ilyen esetekben vállalná a kockázatot. Természetesen nem az egzisztenciális kockázatra gondolok. Hogyan is feltételezhetném, hogy ha akadna ilyen ügyész a szervezetben, annak ez lenne az utolsó akciója, illetve az utolsó előtti. Mert az utolsó az lenne, hogy becsukja maga mögött hajdanvolt hivatala ajtaját. Nem, szakmai kockázatról beszélek; az ügyészek körében mindenki tudja, hogy az ellenzék minden hájjal megkent képviselői, micsoda hamisításokra képesek. És igen: ehhez kell különös felkészültség, éleslátás és szakmai rátermettség; nehogy felüljön bárki is az ilyesfajta provokációknak. Ennek a felkészültségnek köszönhetően sikerül megakadályozni, hogy bárki fideszes a hecckampányok áldozatául essen, nehogy ezek a kreált ügyek bírósági szakba kerüljenek. Polt Péter óvó tekintete vigyáz arra, nehogy bármiféle melléfogás legyen, és – ismétlem – teszi ezt úgy, hogy csak a magasból tekint le a beosztottakra. Így aztán nincs mitől rettegnie senkinek, nyugodtan alhat Rogán, Kósa, Mészáros Lőrinc, Garancsi, Csetényi, és mindahányan, legújabban például Mengyi Roland is. Az ügyészség őrzi a rendet.

Most már csak azt a kérdést kell tisztázni, hogy minek a rendjét őrzi? Azt a rendet, amit Orbán kialakított maga körül, vagy azt a rendet, amit mi hagyományosan e fogalom alatt érteni vélünk. Nincs kizárva, Mészöllyel szólva, a mi időnk lejárt, a nyelvünk, fogalmi rendszerünk már a múlté. Csak nehogy ez is büntethetővé váljon, pusztán azért, mert Polt Péter érti az idők szavát…

Szerző
Németh Péter

Valaki közülünk

Mondhatnánk, ha már egyszer államtitkár valaki, főként, ha kereszténydemokrata, a magasztos nevű Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti összekötője, hát akkor biztosan nem ostoba. Vagy, ha ostoba, akkor legalább jólelkű naiv. Hogy bármennyire is kiszolgáltatottjává tette magát ennek az egzisztenciálisan egypólusú orbáni világnak, amelynek megélhetési elkötelezettje lett, viszont nem hazudik, ha nem muszáj. De, muszáj. Mert a centrális erőtér minden együttműködőt, vagy vele kacérkodó önkimagyarázkodót erre kényszerít.

Itt van mindjárt Rétvári Bence, a regnáló koalíció zsenge, de máris fás kereszténydemokrata hajtásának államtitkára, aki csütörtökön az M1 képernyőjén, aztán legott a Kossuth rádióban azt mondta: „szervezetten szállítják az embercsempészek Nyugat-Európába a kísérő nélkül érkező, kiskorú migránsokat a fóti gyermekotthonból. Az elmúlt évben 3500 olyan fiatal került Fótra, aki kiskorúnak vallotta magát, de egyiküknél sem volt semmilyen ezt igazoló okirat. Dánia mellett Magyarország az az állam, amely ugyanolyan ellátást nyújt a migráns kiskorúaknak, mint az anyaországbelieknek, és ezt jól láthatóan egyre többen tudják. A többi közt wifit is biztosítanak számukra, ennek segítségével felveszik a kapcsolatot az otthoniakkal, akik kifizetik a további út árát az embercsempészeknek, majd a fiatalok eltűnnek a táborból. Találtak a migránsoknál olyan urdu nyelvű brosúrát, amelyben leírták a kiadók - ezek lehetnek Soros-pénzből működő segítő szervezetek -, hogy ki, miként kerülhet Fótra. Jellemzően akkor, ha 18 év alattinak vallja magát”. Rétvári, ezzel a menekültellenes kormánygépezet olajozott csavarja lett. Megtette szerény hozzájárulását az októberi kvótaellenes böffenet sikeréhez.

Egyetlen szavát sem hisszük el. Ha igazat beszélt volna, akkor azt mondja: „a magyar hatóságok a fóti gyermekotthon felügyelőinek figyelmeztetése nyomán gyermekcsempész-banda tagjait vették őrizetbe. A nevelők arra figyeltek fel, hogy a nem a magyar hatóságokra, hanem az urdu nyelvű nyomdatermékekre hallgató, magukat 18 évesnél fiatalabbnak valló fiúk, a wifit felhasználva az otthon maradottakkal konzultáltak. A családjuk kifizette a csempészeket, akik pedig szervezetten próbálták az országból az Unióba vinni a menekülteket. Lebuktak. Az ügyben a bizonyítékok bemutatásával nemzetközi sajtótájékoztatót tartunk”.

Nem ezt mondta, az államtitkár tehát szerintünk hapacsolt, ami a hazugság gyengébb megnevezése. Előfordult ez már sok államférfival is, akiknek volt bátorságuk azt tenni, amit a saját horizontjuk diktált, s amely látóhatárból a köznép mit sem látott. Roosevelt belopta hazáját a Hitler elleni háborúba. Ha akkor népszavazást rendeznek, a bezárkózó Amerika hideg tekintetétől kísérve Európa elvérzik a nácik oltárán, így Amerika világhatalom lett. Johnson, majd Nixon az 1964-es, Tonkini öböl-incidens ócska hazugságának hátán vitte bele ezt a világhatalmat a vietnami háborúba, és ami súlyosabb, a nemzeti lelkiismereti válságba. A mai magyar kormány migráns-böfögése azért ocsmány, mert aljassá érett, sikoltozó politikai logikával vezeti orránál fogva nemzetét. Nem a demokrácia megújításáért, hanem az ellen háborúzik, nem a nemzet európai érdeke, az igazság, a politikai etika, hanem a pitiáner előnyszerzés, a hatalom megtartásának, az ország jobboldali átformálásának kényszerképzete, az önmagát fenntartó megfelelés diktátuma vezérli.

Ne tüntessük ki figyelmünkkel túlzottan e szennyáradatban Rétvári államtitkárt. Korunk egyszerű gyermeke csupán ő. Közülünk való. Hús a húsunkból, vér a vérünkből. Jó, jó, nem államférfi ugyan, gondolhatjuk, de mégiscsak államtitkár, ő mégsem mi vagyunk. Gondolhatnánk. De, ne gondoljuk.

Szerző
Friss Róbert