Tudomány;gyógyszerek;halálos kór;

2016-08-10 07:15:00

Hatásos szer három halálos kór ellen

Három halálos betegség, az afrikai álomkór, a Chagas-kór és a leishmaniasis ellen lehet hatásos egy új szer az állatokon végzett tesztek alapján - tudósított a BBC. A három kórt élősködő okozza és a szegény országokban élők millióit sújtja. A Nature tudományos lapban megjelent tanulmány alapján az új szer kifejlesztését hárommillió vegyület tesztelésével kezdték, most a biztonságát vizsgálják, mielőtt az emberi klinikai teszteket elkezdenék.

A három kórt hasonló paraziták okozzák, ezért vélték úgy a kutatók, hogy egyetlen terápiával meg lehet őket gyógyítani. Az afrikai álomkór a cecelégy csípésével terjed és elsősorban Fekete-Afrika lakosait sújtja. A Chagas-kór a szívkamrák és egyes emésztőszervek megnagyobbodásával járhat, mely halálos lehet. Latin-Amerika trópusi vidékein terjeszti a rablópoloska, de már más kontinenseken is megjelent. A leishmaniasist a hasonló nevű élősködő okozza, melyet fertőzött légyfajták, elsősorban a lepkeszúnyog terjeszt Amerikában, Afrikában és Ázsiában. Tünetei sokfélék lehetnek attól függően, hogy a test mely részét fertőzi meg.

A három élősködő összesen mintegy 20 millió embert fertőz meg évente, közülük 50 ezren halnak bele a betegségekbe - közölte a kutatócsoport. A létező orvosságok drágák, gyakran intravénásan kell beadni őket, ami a szegényebb régiókban akadályokba ütközhet. A hárommillió tesztelt vegyület közül olyat kerestek, amelyik egyszerre többféle parazitát is el tud pusztítani. Amikor találtak ilyet, több ezer módosítással tették hússzor hatékonyabbá. A GNF6702 kódjelű szert egereken tesztelték és azt tapasztalták, hogy mindhárom parazita fertőzéséből ki tudta gyógyítani az állatokat. Most a szeren további finomításokat végeznek, hogy biztonságos legyen, mielőtt az emberi klinikai teszteket megkezdenék. Az új szer úgy működik, hogy a paraziták sejtjeinek fehérjebontó enzimkomplexumát támadja meg, de az emlősök sejtjeire nem veszélyes.