Koszovó;Joe Biden;

2016-08-17 11:26:00

Koszovóban az amerikai alelnök

Koszovóban folytat ma tárgyalásokat Joe Biden. Az amerikai alelnök tegnap Belgrádban járt, ahol Aleksandar Vucic szerb kormányfővel tartott közös sajtóértekezletén hangsúlyozta: a nyugat-balkáni régió békéje kulcsfontosságú egész Európa stabilitása szempontjából. A szerb miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokon a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolatok rendezését sürgette Biden, hangsúlyozva, hogy a krízis megoldásához túl kell lépni a történelmi ellentéteken.

Az amerikai alelnök emlékeztetett arra, hogy első alkalommal 2009-ben, Barack Obama beiktatását követően járt Szerbiában, s akkori útjával is jelezni akarták, hogy a demokrata elnök nagy fontosságot tulajdonít a térségnek. Elismerte, hogy Washington és Belgrád között vannak nézetkülönbségek, s maradtak múltbeli feszültségek. Az Egyesült Államok azonban támogatja Szerbia EU-csatlakozását, és érdekelt az egész térség gazdaságának fejlődésében – tette hozzá. Az amerikai és a szerb fegyveres erők közösen harcolnak az Iszlám Állam ellen, s részt vesznek globális békefenntartó műveletekben – mutatott rá Biden. Az amerikai alelnök együttérzését nyilvánította azokkal, akik elveszítették szeretteiket, amikor az 1999-es koszovói háború idején a NATO légicsapásokat hajtott végre Belgrád ellen. Tavaly Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hasonló gesztust tett, amikor Szerbiába látogatott. Vucic köszönetet mondott azért, hogy Washington támogatja a szerb EU-csatlakozási tárgyalásokat, s hozzájárul a térség stabilitásának fenntartásához.