RIO 2016;Németország;döntő;Brazília;labdarúgótorna;

2016-08-19 07:53:00

Neymaréknak sikerülhet

Kialakult a döntő párosítása a riói férfi labdarúgótornán, a világverseny mezőnyét vendégül látó Brazília vagy Németország egyaránt első olimpiai diadalát szerezheti meg szombat este. A női mezőnyben egy nappal korábban, ma játsszák a helyosztókat: az aranyéremről döntő összecsapáson svéd-német párharc következik, a brazil hölgyek a bronzéremért lépnek pályára.

Álomdöntőként vezetik fel a nemzetközi híradások a férfitorna fináléját. A csoportküzdelmek során Dél-Afrika és Irak elleni gólnélküli döntetlen után megtáltosodó brazil kapuját senki sem vette be a döntőig vezető úton, ahova a másik ágról a szintén remikkel kezdő németek 21 lőtt góllal érkeznek.

A huszonegy találaton hét német futballista osztozott, közülük a legtöbbet, hatot-hatot a keret egyetlen légiósa, az Arsenalban futballozó Serge Gnabry és a Freiburg támadója, Nils Petersen szerzett. „Gratulálok a német olimpiai futballcsapatnak, remekül teljesítenek egy fantasztikus edzővel” – közölte a végjátékba jutást követően a Twitteren Lothar Matthäus.

Míg a Londonban ezüstérmes brazilok fináléba jutását titkon az egész sportvilág várta, a németek döntős szereplése némileg meglepetés lehet. A tornát megelőzően finoman szólva sem Horst Hrubesch válogatottjáról szóltak a hírek, akikkel kapcsolatban egyedüli érdekességként azt lehetett tudni, hogy a vezetőedző a Bundesligában szereplő kluboktól - kivétel a Dárdai Pál által felkészített Hertha és a Bajnokok Ligája-selejtezőjében érdekelt Mönchengladbach – legfeljebb két-két játékossal számolhatott a keret kialakításakor.

A brazilokhoz hasonlóan Németország is először érhet fel a csúcsra az olimpiai focitornán: habár 1976-ban, Montrealban az NDK diadalmaskodott, azt a sikert nem „örökölhette” a később újraegyesített ország csapata.

A 2012-es ötkarikás döntőt Mexikóval szemben elbukó brazilok szeme előtt London után két cél lebegett: világbajnoki cím a 2014-es, hazai rendezésű felnőtt férfi vb-n, illetve a hőn áhított első olimpiai bajnoki cím megszerzése labdarúgásban – történetesen szintén otthon. Utóbbi célkitűzés elérésének érdekében a keret legnagyobb sztárja, a Barcelonában futballozó Neymar „igazoltan hiányzott” a Copa Américáról, csakhogy jelenlétével és góljaival, túlkorosként - a 23 éven aluliak alkotta olimpiai válogatottak három idősebb játékost nevezhettek - segíthesse hazája válogatottját.

Az öt meccsen háromszor eredményes Neymar egy mutatóban már az érem színétől függetlenül történelmet írt a játékokon: az Európában játszó klasszis Honduras ellen 14 másodperccel a játék elkezdése után betalált, ezzel az olimpiai tornák történetének leggyorsabb gólja már biztosan az övé.

Labdarúgás az olimpiákon, összesített éremtáblázat
1. Egyesült Államok 4 2 1 7
2. Magyarország 3 1 1 5
3. Nagy Britannia 3 0 0 3
21. Brazília 0 5 2 7
29. Németország 0 0 4 4

A női tornán meglepetésekből nem volt hiány: az Egyesült Államok csapata 1996 óta - mióta a női labdarúgás is szerepel az ötkarikás kínálatban - először Rióban marad érem nélkül, hiszen az amerikaiak meglepetésre már a negyeddöntőben búcsúzni kényszerültek.

Az USA csapatát az a Svédország ejtette ki büntetőrúgások után, amely a négy között a brazil aranyálmokat szertefoszlatta: az északiak szintén tizenegyesrúgásokat követően jutottak túl azon a Brazílián, akitől mellesleg 5-1-es vereséget szenvedtek a csoportkörben.

A másik vonalon a német női labdarúgó-válogatott vívta ki a döntőbe jutást, így adott esetben az sem elképzelhetetlen, hogy mindkét nem versenyét Németország csapata nyeri – korábban nem volt példa az olimpiai labdarúgóversenyek történetében arra, hogy ugyanaz az ország lesz a győztes a két tornán.

A női döntőt ma, a férfi finálét holnap - azonos időpontban -, magyar idő szerint 22.30-tól rendezik.

A férfiválogatottak útja a döntőbe
Brazília
Csoportmeccsek: Dél-Afrika 0-0, Irak 0-0, Dánia 4-0. Negyeddöntő: Kolumbia 2-0. Elődöntő: Honduras 6-0.
Németország
Csoportmeccsek: Mexikó 2-2, Dél-Korea 3-3, Fidzsi-szigetek 10-0. Negyeddöntő: Portugália 4-0. Elődöntő: Nigéria 2-0.