Napi Extra;előzetes letartóztatás;menekülő taxis;

2016-08-26 16:29:00

Előzetesben a rendőrök elől menekülő taxis

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki kedden Budapesten az általa vezetett taxival menekült az őt igazoltatni próbáló rendőrök elől - közölte a Fővárosi Törvényszék.

A közleményben felidézték, a férfi kedden a hatóságok elől a belvárostól a budai rakpartig menekült, ezalatt a közlekedési szabályokat több alkalommal megszegte és közvetlenül veszélyeztette más gépjárművezetők testi épségét. Amikor a rendőrök végül igazoltatták, ruházatában és a gépkocsi utasterében kábítószergyanús anyagot találtak.

A törvényszék közölte, az előzetes letartóztatást azért rendelték el, mert fennáll a szökés vagy elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye, a gyanúsított ugyanis többszörösen visszaeső, cselekményét több más folyamatban lévő büntetőeljárás, illetve felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.

Valószínűsíthető az is, hogy kényszerintézkedés hiányában a gyanúsított megszökne, ismeretlen helyre távozna, így jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható - tették hozzá.

A bíróság indokolásában hangsúlyozta, hogy a cselekmény tárgyi súlya önmagában nem kiemelkedő, de veszélye a társadalomra jelentős, így amennyiben megállapítják a férfi bűnösségét, hosszabb büntetés kiszabása várható.