"Bemutatnak" - Hülye kérdésre hülye válasz

Publikálás dátuma
2016.09.01 16:49
Juhász Péter, az Együtt - a Korszakváltók Pártjának alelnöke, Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke, Karácsony Gergely, a Párbesz
Kinyújtott középső ujjal kampányol az október 2-i népszavazás ellen a MoMa, az Együtt és a PM. A három ellenzéki párt bemutatta közös óriásplakátját, amellyel bojkottra szólítanak és üzenik: "Hülye kérdésre ez a válasz". A kampány költségét részben a pártok állják, de pénzt is gyűjtenek erre a célra.

Bokros Lajos, a közös fellépést kezdeményező MoMa elnöke a Kossuth tér torkolatában bojkottra szólította fel a három ellenzéki párt híveit. Óriásplakátjuk előtt arra figyelmeztetett, "hülye kérdésre, ez a válasz, aljas kérdésre nincs jó válasz". A bojkott véleménye szerint kifejezi, hogy a kvótareferendumon sem a nem, sem az igen szavazat nem megfelelő, mert az EU egyetlen tagállamba sem akar illegális bevándorlót betelepíteni. Csupán azt kérik, hogy a menekültek ideiglenes befogadását illetően minden ország teljesítse szerződésben vállalt kötelességét. Nincs mit üzenni Brüsszelnek, ráadásul nincs is olyan, hogy Brüsszel - fogalmazott a korábbi EP-képviselő. A kvótareferendum kérdése "aljas és gonosz", a kormányzati propaganda pedig hazugságra épül, a népszavazás árt az ország tekintélyének. Erre a kezdeményezésre a bojkott a méltó válasz - közölte. Történelmi jelentőségűnek nevezte, hogy a plakáton közösen szerepel a három párt, mert "tisztában vannak azzal, hogy az önkényuralom körülményei és feltételei közepette" csak a demokratikus erők minél szélesebb összefogásával lehet eredményt elérni.

Az Együtt azért fogadta el a MoMa közös kampányra vonatkozó felkérését, mert "undorodnak attól, amit Orbán Viktor csinál ezzel az országgal". A miniszterelnök egy Európa-ellenes kampányban hazudik Európáról, és közben "visz minket Keletre". Erről már Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke beszélt az óriáspalkát előtt, amelynek felső részén a "Hülye kérdésre ez a válasz!" felirat alatt egy háttal ülő nő és férfi képe látható, akik mindketten kinyújtják jobb kezük középső ujját. A "Népszavazás 2016" felirat vörössel áthúzva látható, a plakát alján pedig a három párt logója mellett az áll: "Aki otthon marad, Európára szavaz". Szigetvári szerint az Együtt olyan partnereket keresett, akik a bojkott mellett kampányolnak. Bevallotta, ő maga nem kvóta-, hanem kerítésellenes, mert az ideiglenes áttelepítés a közös kiutasítási politikával és határőrséggel együtt a megoldás része.

Karácsony Gergely, a PM társelnöke szerint a népszavazás, ami "az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb politikai szélhámossága", csak arról szól, hogy felkeltsék az emberekben meglévő félelmeket. A menekültválság létezik és ennek megoldásában Magyarországnak részt kell vennie, de ha a kormány úgy akarná, akkor ebben az ügyben is párbeszéddel és konstruktív gondolkodással vehetné ki a részét a közös európai megoldásból - fogalmazott a PM társelnöke. A félelem elvonja az emberek figyelmét egyebek mellett arról, mennyi közpénzt lopnak el Magyarországon és nemcsak az emberek pénzét akarják ellopni, hanem az "emberek lelkét is, az emberek jóindulatát".

A közös kampány 20 millió forintba kerül, ezt részben a MoMa, az Együtt és a PM állja, de a három párt pénzgyűjtésbe is kezd. Emellett közös tájékoztatókon is buzdítanak majd a bojkottra.

Szerző

Tarlós betiltaná az éjszakai repüléseket Ferihegyen

Publikálás dátuma
2019.02.21 22:04
A kép illusztráció
Fotó: Facebook/Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
A főpolgármester éjszaka öt órára teljes repülésstopot kér, de napközben is csökkentené a környék zajterhelését.
A főpolgármester el akarja érni, hogy éjszakai repülési tilalmat vezessenek be a Liszt Ferenc repülőtéren – erről maga Tarlós István beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában. Tarlós elmondta, a Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén az egyik legfontosabb kérdés volt a repülőgépek okozta zajszennyezés kezelése.
A főváros a tanács ülésén azt indítványozta, hogy legyen teljes repülési tilalom éjfél és hajnali 5 között, változtassanak a berepülési útvonalon, a zajszennyezést pedig másképp mérjék, és az ellenőrzést vegye át a közlekedési hatóság. Hozzátette: azt reméli, hogy legalább a repülési tilalom megvalósulhat legkésőbb egy éven belül, de lehetőleg jóval hamarabb. A fővárosi kezdeményezés összefügg Ughy Attila XVIII. kerületi polgármester lobbijával, aki régóta azon dolgozik, hogy a Ferihegyről felszálló gépek ne lakott területek felett, hanem más útvonalon haladjanak, és ne a kerületi lakók legmélyebb álmát zavarják meg.

Tudósok vitáztak a Palkovics-tervről

Publikálás dátuma
2019.02.21 21:05

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Biztosítékok és garanciák nélkül marad a hazai tudományosság, ha a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóhálózata – a Budapesti Corvinus Egyetemhez hasonlóan – alapítványi kézbe kerül – hangzott el az Akadémiai Dolgozók Fórumának csütörtöki rendezvényén, ahol az MTA-t érintő minisztériumi terveket vitatták meg. Múlt héten merült fel, hogy a Corvinus fenntartóváltásához hasonlóan egy új alapítványi forma, egy vagyonkezelő alapítvány működtethetné az Akadémia kutatóközpontjait és intézeteit. A kormány így költségvetési forrásból finanszírozná a működést, cserébe az MTA-nak önként át kellene adnia ingatlanjait, így vagyonának egy jelentős részét az alapítványnak. – Lássuk be, ez nem tűnik egy jó ajánlatnak – mondta Zsoldos Attila, az MTA Történettudományi Intézetének kutatója. Hozzátette: az, hogy az Akadémia csak úgy átadja a vagyonát, minden jelenlegi jogszabálynak és az MTA saját szabályainak is ellentmond. Holott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetője, Palkovics László azt tervezi, hogy ennek már akár február végéig meg kellene történnie. – Még ha ez lenne a világ legjobb ajánlata, akkor sem lehetne ilyen gyorsan elintézni – fogalmazott Zsoldos. Körtvélyesi Zsolt, a Politikatudományi Intézet munkatársa arról beszélt, az MTA átalakításáról szóló minisztériumi háttéranyagban hatalmas ellentmondások szerepelnek. Például miközben jó nemzetközi példákat sorol az akadémiai működésre, az MTA alapfinanszírozását elvették – erre a világon sehol nincs példa, ahogy arra sem, hogy egy Tudományos Akadémiának pályázati pénzekből kelljen finanszíroznia például a rezsiköltségeket. A fórumon részt vett Körösényi András is, aki ugyancsak a Politikatudományi Intézetben dolgozik. A kutatónak a Magyar Nemzetté átkeresztelt kormánylapban is megjelent egy véleménycikke, amelyben egyebek mellett arról írt: ha megvalósul a „Palkovics-terv”, azzal kiüresedik az MTA. - Mégis azoknak lesz igazuk, akik szerint az Orbán-kormány összeszerelő üzemmé változtatja az országot? – tette fel a kérdést. A fórumon hangsúlyozta: az ITM által tervezett „hierarchikus kontroll” biztos, hogy nem fogja növelni az ország tudományos teljesítményét. Deák Dániel, a Corvinus oktatója a BCE fenntartóváltásának eddigi tapasztalatairól számolt be. Mint mondta, az egyetemet nyártól fenntartó alapítvány – melynek MOL és Richter részvények biztosítják majd az alaptőkéjét – kuratóriumának összetételéről szinte semmit nem lehet tudni, de az biztos, hogy működése teljesen átláthatatlan lesz a nyilvánosság számára. Hangsúlyozta: a részvény a legkockázatosabb befektetési eszköz, egy közfeladatot ellátó intézménynek biztos tervezése, nem „spekulációkra” lenne szüksége.
Témák
MTA
Frissítve: 2019.02.21 21:48