elnökválasztás;Hillary Clinton;Egyesült Államok;Donald Trump;

Trump és a tábornokok

Donald Trumptól a felmérések szerint többen várnák az amerikai gazdaság fellendítését, mint Clintontól, a szavazóknak kétségeik vannak azonban a nemzetbiztonság terén. 

A volt külügyminiszter már szenátorként is a védelmi, biztonsági kérdések szakértőjének számított, nem kell bizonyítania hozzáértését. Trump most e téren próbál erősíteni, tegnap közzétette 88 nyugalmazott katonai vezető levelét, akik támogatnák elnökké választását.

Ezen a listán azonban, mint a Clinton-kampány rámutatott, jórészt másod-harmadvonalbeli nevek szerepelnek, miközben több négycsillagos tábornok is elkötelezte már magát a demokrata elnökjelölt mellett. A volt First Lady egyenruhás támogatóinak listáján 95 tábornok neve szerepel. John Allen volt afganisztáni főparancsnok a demokrata elnökjelölő konvención is beszédet mondott. (Négy éve az akkori republikánus elnökjelölt, Mitt Romney elnökké választását 300 magasrangú katona támogatta.)

Trump kijelentései többször kiverték a biztosítékot a katonai vezetésnél, például, amikor azt mondta, hogy elnökként utasítást ad a kihallgatásoknál a kínzás visszaállítására. A milliárdos hangzatos ígéreteket tett arra is, hogyan fogja – egycsapásra – legyőzni az Iszlám Állam terrorszervezetet. Egy háromcsillagos tábornok, Mark Hertling azt mondta, Trump nem utasíthatja úgy a hadsereget, mintha saját elnöki gárdája volna. Sokan nem szívesen bíznák a milliárdosra a nukleáris fegyverek indítógombját.

Trump kezdettől kereste a veteránok kegyeit. Nagyobb támogatást ígért a nehéz körülmények között élő volt katonáknak. Alighanem ez is hozzájárult, hogy a fegyveres erőknél szolgálók, illetve a veteránok körében a milliárdos 19 százalékkal előzi meg Clintont egy friss NBC-felmérés szerint. Árulkodó azonban, ahogy Trump a volt vietnami hadifogolyról, John McCain szenátorról nyilatkozott, az ő szemében az arizonai szenátor „nem háborús hős, mivel fogságba esett”.