Kötcse;Farkas Flórián;Orbán;

Orbán ma Kötcsén migránsozhat - Megtaláltuk Farkas Flóriánt

Minden emberét az utcára küldi Orbán Viktor, sőt a szeptember 16-i uniós csúcs után maga is beszáll a kvótareferendum kampányában, mert érvényes és eredményes népszavazást akar. A miniszterelnök Balatonfüreden a zárt ajtók mögött sajátjainak nem csak parancsokat osztogatott, hanem dicsérte magát és a kormányt a Fidesz erősödése miatt, aminek szerinte a migrációs ügyek kezelése az oka. Bár a frakcióülésen semmi különös nem hangzott el, Orbán titkolózik. Tegnap szokásos rádióinterjúja is elmaradt, ma pedig szintén csak a kiválasztottaknak osztja meg gondolatait Kötcsén.

Megírtuk, a miniszterelnök a Fidesz balatonfüredi zárt frakcióülésén kiadta a parancsot, hogy mindenki, aki él és mozog menjen kampányolni. Orbán Viktor ugyanis érvényes és eredményes népszavazást akar, nehogy visszaessen a Fidesz népszerűsége, ami magasabb, mint tavaly ilyenkor volt. Az aktivistákon kívül a kormány tagjainak, az államtitkároknak, a képviselőknek, a pártelnökség tagjainak is az utcán kell mostantól győzködniük az embereket, hogy október 2-án menjenek el és szavazzanak nemmel. Még az otthonunkba is be akarnak kopogtatni, a siker érdekében pedig maga a miniszterelnök is beszáll a kampányba a szeptember 16-i pozsonyi uniós csúcs után.

Orbán most szinte csak a migránsügyekre és népszavazásra figyel, nehogy kudarcot valljon, mert ebben az esetben a demokratikus ellenzék a távozását követelheti. A szigorúan őrzött frakcióülés első estéjén az övéinek olyan kampánybeszédet beszédet mondott, amit akár a nyilvánossággal is megoszthatott volna. Szólt például arról, hogy a népszavazás nem a napi belpolitikai küzdelmekről, hanem Magyarország jövőjéről szól. A miniszterelnök szerint a tét, hogy az ország meg tudja-e védeni közösségeit, kultúráját. Mindenki arról biztosított, a migráció kezelésében a társadalom és a kabinet álláspontja azonos. A Fidesz számára kényes ügyekről hallgatott, sem a parlamenttől már kikért Mengyi Roland, sem Farkas Flórián, vagy Rogán Antall ügye nem került szóba és állítólag arról sem beszélt, hogy jövőre el akarja indítani a párt választási kampányát, ami mutatja, most csak a referendum a fontos.

Vélhetően ma is az Unió és a baloldal ostorozása, illetve a népszavazásra buzdítás határozza majd meg a kormányfő beszédét. Orbán a hagyományoknak megfelelően ezúttal szintén csak a kiválasztott jobboldaliaknak tart előadást Kötcsén, a polgári piknikeket befogadó Dobozy-kúrián. Várhatóan hétfőn napirend előtt a parlamentben is migránsozni fog.

Kósa Lajos a miniszterelnöki parancsot teljesítve, a balatonfüredi frakcióülés végén tegnap azzal riogatott, hogy az Európai Bizottság jelenleg több mint nyolc lépésben készíti elő a kötelező kvótát, amely felső korlát nélküli, arra ugyanis senki nem tud válaszolni, hány migránst kellene befogadni. "A felső határ a csillagos ég?" - tette fel a költői kérdést. A kormánypárti frakcióvezető teli szájjal hazugozta az ellenzéket, közölte, a "migráció nem oldja meg egyetlen ország munkaerő problémáját sem, induljunk ki abból az adatból, hogy a német hatóságok a 800 ezer tavalyi menekültből 65-öt tudtak munkába állítani". Kósa kétségbeejtőnek nevezte az illegális bevándorlással kapcsolatos brüsszeli álláspontot, amivel az emberek nem értenek egyet. A magyarok szerencsés helyzetben vannak, mert - Európában szinte példátlan módon - véleményt mondhatnak a migrációról a kvótareferendumon, amelyen "nemmel kell szavazni".

A kormány semmit nem bíz a véletlenre. A fideszes aktivisták ezekben a napokban kapják meg azt a belső terjesztésű érvelőkártyát, ami segít minél meggyőzőbben korteskedni. Az atv.hu birtokába került kártyán egyebek mellett az olvasható: "Bár a magyar rendvédelmi erők kiváló munkát végeznek, ilyen körülmények között nem lehet teljesen kizárni, hogy nálunk is megtörténjen az, ami korábban Párizsban vagy Brüsszelben".

Felvételeket vár a Kétfarkú
Segítséget kér a Kétfarkú Kutya Párt, hogy valahogy leállítsák a fővárosi kerületi önkormányzatokat, mert leszedetik a plakátjaikat. Facebook-oldalukon arra figyelmeztetnek, ezt tenni, főleg közpénzből a törvény szerint tilos. Pedig több kerületben, így Terézvárosban is az önkormányzat ad utasítást arra, hogy távolítsák el az MKKP közadakozásból készített plakátjait. Aki ilyesmit lát fotózza vagy videózza le és küldje el a [email protected].


Ahogy várható volt, a kormányhoz közelebb álló médiumok óriási pénzeket szakítanak a kvótanépszavazás kampányával. Csak júniusban a Pesti Srácok 4,1 milliós, a Magyar Idők 2,1 milliós, a Ripost 2,8 milliós, a 888.hu 10,9 milliós, a Lokal.hu 8,6 milliós, az origo 30,4 milliós hirdetést kapott. A televíziók TV2-csoportnak 202 milliós, az origót is birtokoló New Wave Mediának 20 milliós,az Echo TV-nek 9 milliós megbízás jutott. Ezt az Átlátszó derítette ki, ám mert a Miniszterelnöki Kabinetiroda csak annyit engedett, hogy a lap munkatársa a minisztériumban megnézze a dokumentumokat, fénymásolni nem lehetett, az újságíró a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatósághoz fordult, mert szerinte ki kell hogy adják neki a teljes dokumentációt.

Megtaláltuk Farkas Flóriánt!
Megtaláltuk végre Farkas Flóriánt! Az MTI szerdai felvételén autójával éppen megérkezik a Fidesz Balatonfüredi frakcióülésére. Mindent megteszünk, hogy minél hamarabb összejöjjön Farkas Flórián és a Népszava közötti találkozó, a jövő héten pontot szeretnénk tenni a történet végére - közölte lapunkkal a Miniszterelnökség, miután Lázár János ígéretére emlékeztettünk. Ugyanis a miniszterelnökséget vezető miniszter legutóbbi Kormányinfóján munkatársunknak megígérte: összehozza lapunkat Farkassal. Hosszú hetek és rengeteg megválaszolatlan kérdés után most először van reális esély arra, hogy a miniszterelnök szolnoki barátja a nyilvánosság előtt tisztázza „balhés” ügyeit. A Népszava - amint Lázár János tanácsolta – az Emberi Erőforrások Minisztériumától kezdve a Miniszterelnökségen át, a Fidesz-frakciójáig érdeklődött, de csupán sokatmondó hallgatást kaptunk válaszul. Farkas két hete részt vett az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF kihallgatásán, erről sem tud a közvélemény semmit, de az egyik legfontosabb kérdés, hogy mi van azzal az 1, 6 milliárd forinttal, amit Farkas elnöksége alatt tüntetett el a roma önkormányzat a botrányos Híd a munka világába nevű programon keresztül. Az Emmi már régóta követeli a pénzt, de hogy miből és mikor fogja előteremteni a súlyos milliárdokat az ORÖ, arról egyelőre nincs információ.
Z.Á.