Uszoda - Etűd két hangra

Etűd női hangra

Bebotorkáltam a zuhanyozóba, és mostam, mostam magamat… alig tudtam végül felhúzni a fürdőruhám. Aztán hirtelen elfogott a fáradtság, és csak ültem az öltözőben a padon, mint akit odaszegeztek. Hasamba éles fájdalom hasított, összegörnyedtem, nem kaptam levegőt.

Amikor az a srác odajött hozzám, és megkérdezte, nem unatkozom-e, majd rögtön hozzátette, hogy szívesen elszórakoztatna, fölnevettem a sekélyes mondaton. De már mellettem is ült a törülközőn, szája szélét árnyalatnyi mosolyra húzta, csak a szeme nem mosolygott. Hagytam, hogy beszéljen, kérdezzen, én meg válaszolgattam. Nem volt tolakodó, inkább magabiztos, elhencegett néhány úszó sikerével, bedobott egy-két poént, és úgy tett, mint aki aggódik, nehogy leégjek a tűző napon. Ránéztem. Rám nézett. Nem ebédre hívott meg, nem is vacsorára, csak azt kérte, sétáljak el vele úgy ötven métert, oda szemközt a szertárépülethez, ahol az import napbarnítókat tárolják sportolók számára. Érdemes kipróbálni őket, a legjobb márkák leégés ellen, itthon még nem kaphatók, de az uszodában kéz alatt beszerezhetők.

Miért is ne – gondoltam, és elindultam vele az alacsony, raktárféle épület felé. Egyszerűen nem fogtam gyanút, ostoba voltam. Mert mi történhet az emberrel fényes nappal egy uszodában, ahol strandolók heverésznek földre terített törülközőkön, a medencében vizet csapkodnak egymásra, mint a gyerekek, a nap ragyog, az ég kék…?

Egy félhomályos helyiségbe léptünk be, és amikor kulcsra zárta mögöttem az ajtót, egy csapásra megértettem, hogy csapdába estem. Először tiltakoztam, még kiáltottam is, de akkor megütött. Letépte a melltartómat, meglökött, majd ledöntött, és ő maga is zuhant velem. A fejem nekikoppant valami rácsnak, elszédültem, de azért próbáltam a combomat összezárni, és beleharaptam a vállába. Összeszorított foggal káromkodott, s miközben erőszakosan a matracba préselt, a haverja összefogta a két kezem a fejem fölött. Kiabálni, üvölteni kellett volna, de lebénultam. Undor fogott el, és csak feküdtem mereven és tehetetlenül. Aztán minden elsötétedett. Amikor magamhoz tértem, már a másik fiú volt rajtam. Nagydarab volt, a bőre nyirkos és csúszós, mint a halnak, és emlékszem, hogy egyszer felemelte az öklét, mert egy pillanatra sikerült kicsúsznom alóla, de végül nem ütött meg. Kedvetlen grimaszt vágott, amikor leszállt rólam, mint aki csalódott, mert nem azt kapta, amit várt. Akkor már olyan volt a testem, mint a felmosórongy. Puha, nedves, élettelen. De még mindig nem volt vége.

A harmadik rám nézett, a szája megfeszült, tekintete izzott, nagyon be volt gerjedve. Vele már nem tartott sokáig. Középen elválasztott barna haja két sötét szárnyként libegett a fején, ahogy mozgott rajtam. Rekedten kiáltott, félig fölemelkedett, majd súlyosan visszazuhant rám. Aztán feltápászkodott és hidegen végigmért.

Fölkeltem, magamra húztam a fürdőruhát és miközben a kijárat felé botorkáltam, önkéntelenül belepillantottam a falitükörbe, melynek kopott tükörfóliájából egy homályos, meghatározhatatlan alak nézett rám vissza. Tényleg én vagyok az a lány, akivel ez történik? Tényleg én volnék?

A bírósági tárgyaláson nem néztek a szemembe, inkább elnéztek mellettem üres tekintettel, mintha egy senki lennék. Igen, bűnösök, végül azt kapták, amit megérdemeltek, csakhogy ettől egyáltalán nem éreztem jobban magam. Fagyos és megvető pillantást vetettek felém, eszük ágában sem volt szégyenkezni. Amikor kijöttem a teremből, ugyanaz az egyetlen kérdés motoszkált a fejemben: nem vagyok-e bűnös én magam is?

Az ember iszogatja a traubiját a medence partján, végighever a törülközőjén, érzi a nap erejét, könnyű szél siklik végig a testén, csivitelő madarak köröznek a fák fölött… minden élő, eleven. Egy szabadtéri strand napozója délben igazán idilli hely, pláne annak, aki nem ismeri az uszoda belvilágát. Én nem ismertem.

Azt mondják, az a sportoló, aki körbekeféli az uszodát, jó fej. De az a lány, aki szereti a szexet, kurva, ő a hibás, ha megerőszakolják. Vonzó férfiaknak adódnak ifjúkori botlásai, a fiatal lányok viszont felelőtlenek. Tán nem tudják, hogy ha testhezálló pólót húznak, a férfiak kíváncsiak rá, mi van alatta? A bikini provokáció. Felszólítás, hogy szabad a tánc.

Nagyon aljas dolog volt, amit velem tettek, de az aljasságuk megtanított valamire. Lett egy harcom, amit ismerősökkel és ismeretlenekkel szemben vívok a mai napig. Vagyis inkább ők vívják ellenem, mert félnek az erőszaktól, és azt hiszik, aki jól viselkedik, az megúszhatja. De elég ebből! Nekem senki nem mondhatja többet, hogy az én hibám volt, senki nem háríthatja rám mások bűnét, nem fordíthatja rám vissza a vádat. Az bűnös, aki a gyengébbre támad, belegázol a testébe, megerőszakolja a lelkét, összetöri az érzéseit, nem pedig az, aki mindezt elszenvedi.

Sokáig én is titkolóztam szégyenemben, mintha bűnt cipelnék magammal, de aztán rájöttem, hogy a titok olyan, mint a méreg. Szétszivárog, elpusztít, szétmarja az érzéseidet. Aki titkolódzik, valójában egy másik ember életét éli. Csakhogy én a saját életemet akartam élni.

Éveken át féltem a fiúktól, és biztosan ők is tartottak tőlem, mert furcsa voltam, más, mint a többi lány. De aztán megismertem valakit, aki elfogadta a zavaromat és a zárkózottságomat. Félénk volt ő is, és ez meghatott. Együtt bátrabbak voltunk, tudtuk, hogy az ember csak akkor számíthat a másikra, ha van önbecsülése, és akkor hisznek benne, ha ő is hisz magában. Hát hittünk magunkban.

Megszerettük egymást. Mielőtt házasságot kötöttünk, elmondtam neki a titkomat. Annyira megrendült, hogy akkor szóhoz sem jutott. De írt másnap egy levelet a megtalált bizalomról, a megkönnyebbülésről, és bocsánatot kért tőlem minden erőszakos férfi nevében.

Boldog voltam, s végre megint úgy tudtam nevetni, mint annak előtte. Olyan szép volt az élet, a fák, az ég! Olyan jó volt kijönni a fényre.

Ma már nincs bennem harag, vagy gyűlölet, de nincs bennem megbocsátás sem. Sem büntetni, sem pedig ítélkezni nem akarok, csak az igazságot akarom elmondani, hogy mindenki eldönthesse, melyik oldalon áll, s hogy maradtak-e kétségei ez ügyben egyáltalán. Ebbe már nem szólhatok bele. Én csak a tanú vagyok, aki elmondja, hogyan is történtek a dolgok.

Szolidárisak lesznek velem, vagy gyalázni fognak? Az már nem tartozik rám. Nekem csak meg kell vallanom az igazságot, mert itt már nem egy nő, hanem az összes nő pere folyik.

A fiam elkísért, a stúdió ajtajáig fogta a kezem, s amikor a kamera elé léptem, egyszerre szabadnak éreztem magam. Vádaskodások, cinkos összekacsintások, hazugságok - annak a szörnyű napnak az emléke is eltűnt.

Mindent elmondtam, amit el kellett mondanom.

Megszabadultam tőle. Most már vége. Valóban vége.

Etűd férfi hangra

Amikor bezártuk mögötte az ajtót, annak a lánynak már semmi esélye nem volt. Az arcából kiszaladt a vér, a szája reszketett, könyörgött, hogy engedjük el. Volt is eszünkben! Kanosak voltunk, ki akartuk élvezni. Az ágyra vetettem. Hangos puffanással zuhant le, a fejét jól be is verte az ágy szélébe.

Nem volt valami nagy szám. Először sírt, hisztizett, nem hiszem, hogy megjátszotta magát. Gyuri adott neki egyet, erre elcsitult, csak szipogott. Vacak kis teste volt, sovány, de akkor a fiúk már nagyon bepörögtek, adtak neki, ami belefért. Eleinte még vonaglott, dobálta magát, de aztán elveszítette az erejét, a végén már csak nyüszített. De még azt sem, hevert, mint egy darab fa. Nem élvezte. A haverok sem, már csak ímmel-ámmal fűrészeltek, nehezen mentek el.

Voltunk másokkal – pofon nélkül – azok jobban bírták, ha megdolgoztuk őket. Volt, akit egyszerre ketten, hárman, és bírta. Ő nem. Elájult, alig tudtuk életre pofozni. Hamar el is ment tőle a kedvem. Van, akit a dugás felvillanyoz, hát őt nem. A végén már csak egy szétázott veréb volt. Azért tettem, amit kellett, csak nem égek le a haverok előtt! De sok örömöm nem telt benne, azt mondhatom.

Hogy minek kellett pont ez a lány nekünk, magam sem tudom. Olyan megszokott dolog elkapni egy csajt az uszodában, mit számít egy dugás? Fiatalon mindenki csajozik, nagyon kell a szex, és azért van abban rizikó, amikor becserkészünk egy csajt. Kell hozzá leleményesség, jó duma, határozottság, izom, hogy lássák, kivel állnak szemben. Egy tökös palival, nem valami pipogya fráterrel. Aztán ezt kőkeményen be is bizonyítjuk. Irányítunk, kordában tartjuk a meneteket, beosztjuk őket magunk között. A végén a legtöbb csajt valami gyengeség önti el, zavart lesz, lusta, olyan törékeny, néha bőgnek kicsit, de én azért tudom, hogy jólesett nekik. A nők imádják az erős férfiakat, csak nem merik bevallani. Némelyik kiskutyaként ragaszkodott aztán hozzánk, le sem tudtuk vakarni magunkról.

Nálunk erős a csapatszellem, soha nem köpünk be senkit. Tagadj le mindent – ez a legfőbb szabály, csakhogy ez most nem sokat ért. A szövetségben ugyan azt ígérték, hogy tisztára sikálnak, senkinek nem akarják romba dönteni a sportolói karrierjét, mégis behívtak rendőrségi kihallgatásra.

Dörzsöltek voltak ám a zsaruk. A végén azt se tudtam, fiú vagyok-e, vagy lány, csak jött egyik kérdés a másik után, s ha hazudtam, gyorsan egy újabb. Hát persze, hogy belezavartak. Hiába tagadtam, mert a kabinosok beköptek. Ők tudnak mindent, de mert nekik már nem áll fel, hát irigyek. Pedig azt hittük, haverok. Hát nem azok.

Három évet sóztak rám, el sem akartam hinni, amikor a bíró kihirdette az ítéletet. Aztán elfogott a jeges rémület… három év a sitten, mert megkeféltünk egy bigét, aki szerintem nem is volt szűz? Még csak liliomtiprás sem volt.

Nem lettem köcsög, mert a haverokkal meg tudtuk védeni egymást, de azért párszor kiosztottak, de hát ez benne volt a pakliban, hozzá lehetett szokni. Közben az olimpia elmúlt, tudtam, hogy nekem többet már úgysem lesz, és amikor megkaptam a felezést, már azt is sejtettem, hogy spíler úszó sem lesz belőlem soha.

Amikor szabadultam, egyből lementem az uszodába, be a vízbe, de a többiek rakétaként húztak el mellettem, métereket vertek rám, hiába, kijöttem a gyakorlatból. Viszont közeledett az Európa Bajnokság, minden edző nyakig ült a melóban, új edzőkre volt szükség, és megnyugodva láttam, hogy senkit nem érdekel a priuszom. Nagy mázlista vagyok, Zsiga bácsi éppen akkor ment nyugdíjba, átvettem a gyerekcsoportját, és attól kezdve beindultak a dolgaim.

Észre se vettem, és befutottam. A kicsik után jöttek a serdülők, aztán az ifik, akik közül az egyik igazi klasszis volt. Bajnokot faragtam belőle, legenda lett, mindenki kedvence, én pedig bekerültem a sporttörténetbe. Többre vittem, mint valaha remélni mertem volna, a nevem címoldalakra került.

És egyszerre bumm, beütött a krach. Egy rohadt firkász előásta az ügyet, és most tönkre akarnak tenni. Nem csak engem, az egész sportágat. Ötven év munkája megy a levesbe egy dugás miatt, mert meg kell adni, ezek az újságírók nem teljesen hülyék, tudják, hogyan kell felcukkolni ellenünk az olvasókat. De remélem, lesz, aki megvéd.

Kérdezzék csak meg a sportolókat, a tanítványaimat, hogy mit gondolnak rólam! Kérdezzék csak meg, kiállnak-e mellettem a sporttársaim, meg akikkel évtizedeken át együtt dolgoztunk a szövetségben.

Engem nem írhatnak ki a sport történetéből, az én karrieremet nem törhetik csak úgy ketté. Nem is ismerik a sport világát, az utolsó emlékük az uszodáról az volt, amikor kijöttek a zuhany alól, és összeszedtek egy lábgombát. Fingjuk nincs arról, amiről írnak.

Az edző nem gonosz, nem kegyetlen, nem pedofil, hanem az eredményre hajt. Hogy néha oda nyúl, ahová nem szabad? Edzője válogatja, mindenkinek megvannak a maga sajátos módszerei. A legtöbb edző szeretetből üt, mert mindent ki akar hozni a tanítványából. Ha valaki széklábbal üt, annak is megvan a maga oka. Ez nem szadizmus, hanem stratégia. Hány aranyérem kell, hogy ezt végre megértsék?

Tönkre tettek. Kész. Ez már a játék vége. Tanúk sincsenek már, miről beszélünk akkor? Hagyjanak békén. Megkaptuk a büntetést, ügy lezárva, nem büntethetnek meg kétszer ugyanazért. Senkinek nincs joga újra ítélkezni fölöttünk. Ha kérdeznek, nem válaszolok, sajnálom, de ilyen régi dolgokkal nem foglalkozom. Nincs mit mondanom.