Bulvár;Sarka Kata;

2016-09-26 11:55:00

Sarka Kata kiborult a Blikk cikkén

Sarka Kata körül nem nyugodnak a kedélyek, Hajdú Péter feleségének még a születésnapja is szenzációszámba megy, főleg hogy a Blikk szerint például férje nélkül ünnepelte a nagy napot. Kata nem akarta beavatni a nyilvánosságot a szerinte intim ünnepbe, de a lap írása annyira kiborította, hogy mégis elárulta, hogyan töltötte a szülinapját igazából.

"Mostanában igazán érdekesen megy az újságírás. Több lapnál is. Előző héten a Story magazin volt képes úgy a számba adni nyilatkozatot, hogy senki fel sem hívott tőlük, majd aztán kiderült, hogy azokat valóban én nyilatkoztam, de 10 éve, 7 éve, 4 éve, és tökéletesen volt összeollózva. Sosem szoktam ilyeneken kiakadni, de ez annyira hihetetlen, hogy erre képesek, hogy érdemes egy szót erről szólni" - kezdte írását Sarka Kata, majd rögtön folytatta:

"A másik hasonló a mai Blikk. Szerintük Budapesten ünnepeltem egy belvárosi étteremben a férjem nélkül boldogan egy baráti társasággal. Természetesen informátoruk szerint, aki ebben az esetben szemtanú volt. (...) Viszont nemhogy a várost nem sikerült eltalálni, hanem az országot sem. Tehát kedves Szemtanú, itt valami nem stimmel! - üzente a lap "informátorának" Kata, aki hétfő reggelig nem akart beszélni születésnapjáról, lévén szó olyan ünnepről, ami szerinte csak a családjára tartozik, de miután a bulvárlap egy szemtanúra hivatkozva állította, hogy férje nélkül ünnepelt, úgy érezte, meg kell szólalnia, és cáfolni a pletykákat.

Az anyuka a közösségi oldalán azt írta, hogy péntek estétől meglepetések sora érte a hétvégén. "Pénteken a szívemhez egyik legkedvesebb baráti házaspár lepett meg egy vacsival, szombaton a gyerekek reggeli fantasztikus ébresztése következett, majd megérkeztek a szüleim, akik szintén meglepetés helyre vittek, eközben megérkezett a férjem 100 szál rózsával, aztán a barátnőim, akikkel az estét töltöttem" - írta le élményeit Hajdú felesége, aki szerint mindezt el is mondta volna a lapnak, ha felhívták volna, de ezt nem tették meg.