Kína;Külügyminisztérium;

2016-10-17 07:09:00

Kína odaszólt a külügynek

Nemtetszését fejezte ki a Kínai Népköztársaság, amiért a magyar labdarúgó-válogatott a dalai lámával készített közös fényképet – erősítette meg a Magyar Nemzet értesüléseit a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

 A találkozóra hétfőn, a Lettország ellen vívott selejtezőmérkőzés előtt került sor, s a magyar csapat egy dedikált mezzel is megajándékozta a Kína-ellenességéről ismert buddhista szerzetest. Szijjártó Péter minisztériuma leszögezte, hogy a magyar államnak a találkozó megszervezéséhez nem volt köze, a jelzést azonban tudomásul vették. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) sajtóosztálya az esettel kapcsolatban azt mondta, tisztában vannak vele, hogy Peking érzékeny a dalai láma személyére, a magyar válogatott tagjai azonban spontán futottak össze a vallási vezetővel. Az ügy azért kínos, mert novemberben a lettországi Rigában rendezik meg a Kína és tizenhat kelet-közép-európai ország vezetői közötti „16+1” Együttműködés csúcstalálkozót.