A "parittyás Dávidok" csodát tettek

Vasárnap volt hatvan éve, hogy 1956. október 23-án kitört a forradalom és szabadságharc Magyarországon. Az emlékezés központi kormányzati rendezvényét a Kossuth téren tartották, ahol délután hatalmas füttyszó kísérte Orbán Viktor beszédét. Az eseményen készült fotókat itt nézheti meg!

Sípszó, füttykoncert, reggae

„Biztos a Gyurcsány intézte el!” – szól oda egy harmincas férfi egy idősebb házaspárnak a zsúfolásig tömött metróaluljáróban a Kossuth téren, majd felnevet. Mintha meg sem hallaná a humorosnak szánt (kéretlen) válaszfélét, Philemon és Baucisz továbbra is azon morfondírozik, hogyan lehet az, hogy csak egy mozgólépcső visz fölfelé, de tényleg, hát ekkora tömegre az nem lesz elég. „Á, nem tud az már elintézni semmit…” – válaszol az öregek helyett valaki mögülünk, hangjában tettetett sajnálkozás, majd kisvártatva fölnevet ő is. És még páran. Ilyen vidám hangulatban araszolunk gyök-tyúklépésben a mozgólépcső felé, rendőri biztosítás mellett. Szép lesz ez a délután.

Odafönn aztán egyből sípkoncertbe és kereplőzajba futunk: a Vértanúk terén tüntetők még a központi színpad műsorközlőjét sem kímélik, a kordon egyik oldaláról zeng az „Orbán takarodj!”, a másikról többnyire csönd árad, amit néha azért megtör egy-egy magányos bolsizás. A legtöbb konzi tömegrendezvényen feltűnő nem hivatalos nemzeti bazárok egyikénél a szemünk előtt vágnak át egy ötszázassal egy valószínűleg lengyel turistát, aki a kisebb zászlók ára felől érdeklődik. Amikor az árus belátja, hogy hiába emeli ő a hangerőt, a reménybeli vevő nem fogja jobban érteni, hogy kétezer-ötszáz, inkább elővesz a zsebéből egy csinosnak tűnő pénzköteget, keres gyorsan három ezrest, „nézd csak, bazmeg, drei!”, mondja, a csendőrpertut kitűnő lengyelséggel keverve, mire végül létrejön az üzlet.

Az Alkotmány utcába próbálunk eljutni a Kossuth téren keresztül, végül az árkádok alatt tűnik a leggyorsabbnak a tempó, besorolunk tehát, és hallgatjuk, ahogy egy fiatal lány gyors történelemleckét kap egy hetvenes úrtól – pedig csak azt kérte, ne lökdösse már hátulról, úgysem halad gyorsabban a tömeg. „Mi lett volna veled '56-ban? Megevett volna a fene! Én itt voltam!”, így a férfi. „Örülök, de akkor se lökdössön”, jön a válasz. „Ne örülj. Szar volt az nagyon!”, zárja le a beszélgetést az idős úr. Az Alkotmány utcába már alig szűrődik át a Vértanúk terének zaja, aztán mégis: az ünnepi műsor után a mikrofonhoz lépő Duda lengyel elnök újra megkapja. „Állítólag a Viktor ki se jön, amíg azok el nem takarodnak”, szól egy jól értesült láthatósági mellényes szervező a társának, akit egyébként nem nagyon érdekel a dolog, vállat von, és bámul tovább a Parlament felé.

A Viktor végül mégiscsak kijött – regisztráljuk: amikor a miniszterelnök a pulpitusra lép, minden korábbinál erősebb hangorkánt hallunk a Vértanúk tere felől, közben a járdán rendőri intézkedés foganatosításának lehetünk szemtanúi: a Ligetvédők soraiból ismerős Komáromi Gergelyt cipelik, na jó: kísérik határozottan a szakemberek kicsit odébb a tömegtől, nem tudunk elég közel menni, hogy megtudjuk, miért is emelték ki. A Kozma Ferenc utcán visszakanyarodunk a Vértanúk tere felé, immár hátulról közelítve a miniszterelnök ellen tüntetőket. Egy pillanatra megállunk a néhány száz méteres útszakasz közepén: jobbról Orbán hangját halljuk, amint éppen jól elmenekültezi magát a mikrofonba ötvenhatilag, balról meg a még messziről is őrületesnek tűnő fütty- és sípszót, közben csörren a telefon, jönnek a hírek, egyrészt, hogy verekedés volt a sajtótribünnél, másrészt meg, hogy Ungváry Krisztiánt ugyancsak megütötték a tömegben, de vérző fejjel csak tovább sípol, „ezt nem hiszitek el!” Pedig dehogynem hisszük. Csak a szokásos ügymenet.

Amikor újra a Nagy Imre szoborhoz érünk, még mindig tart a konstans sípszó – itt meg Orbán Viktor hangját nem hallani szinte egyáltalán, és akkor is csak alig csökken az „Orbán takarodj!” meg a „diktátor!” skandálás hangereje, amikor azt olvassuk le a miniszterelnök szájáról a kivetítőn búcsúzólag, hogy „hajrá Magyarország! hajrá magyarok!” A rendőrök ezután sem engedik túl közel egymáshoz a kétféle, apránként szállingózó tömeget, újra feltűnik viszont Komáromi Gergely, immár rendőrmentesen. A Ligetvédők aktivistája a Népszava kérdésére, hogy mit csinált, amiért kiemelték a tömegből, így felel: semmit. „Megérkeztem, pacsiztam a többiekkel, aztán leültem, és már jöttek is értem”, mondja, „pedig én csak reggae-zenét akartam játszani ezen”, mutat egy kisméretű hangfalra. „És fogsz is?” „Persze, hogy fogok!”, válaszol, és tényleg: kevesebb mint egy perc múlva már tényleg szól a reggae. Így míg a metró felé igyekvő tömeget kicsit odébb utcanépzenészek szórakoztatják (talán szilágysági zenével?) némi pénz reményében, a helyszínt a Báthory utca irányába lassanként elhagyó tüntetők fejébe másféle dallam és szöveg tapad: „Hasta la vista, Mr. Prime Minista!” - Cs. I. Z.