Halálos lövést kapott egy rendőr - Akció szélsőjobbos háttérrel Bőnyben

Publikálás dátuma
2016.10.26 12:07
MTI Fotók: Krizsán Csaba
Fotó: /
Gépkarabéllyal adott le öt-hat lövést Bőnyben egy idős férfi két rendőrre szerda reggel. Az így kialakult tűzpárbajban egy rendőr olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy életét már nem lehetett megmenteni. A Központi Nyomozó Főügyészség kora délutáni sajtótájékoztatóján elmondták, hogy a rendőrök a településre egy házkutatás céljából vonultak ki, a tettes, egy 76 éves férfi még a bejutás előtt egy gépkarabéllyal lövöldözni kezdett, ezután a rendőrök is visszalőttek a támadóra. A 25 éve szolgáló áldozatot hősi halottá nyilvánítottak és alezredessé léptettek elő.

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője elmondta, hogy hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt rendeltek el nyomozást, és a megalapozott gyanút még ma közlik az idős férfivel. Hozzátette: a helyszínelés és tanúk kihallgatása jelenleg is zajlik. 

Forrás: police.hu

Forrás: police.hu

A rendőrség a rendőrségi épületeken gyászzászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tiszteleg elhunyt munkatársának helytállása előtt. Magyarország belügyminisztere Pálvölgyi Péter rendőr őrnagyot hősi halottá nyilvánította és előléptette rendőr alezredessé. Pálvölgyi Péter 46 évet élt, és 25 éve szolgált a rendőrségnél - olvasható a police.hu-n megjelent közleményben.

 

Hajdu János, a TEK vezetője a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a terrorelhárító szervezethez akkor érkezett a riasztás szerda reggel, amikor már rendőrök megtámadásáról szólt az információ. 

A sajtótájékoztatón azt a lapinformációt megerősítették, hogy a gyanúsított is megsebesült, őt azóta megoperálták, állapota lehetővé teszi az őrizetbe vételét. Az idős támadó kilétéről, de a házkutatás elrendelésének okairól sem adnak egyelőre tájékoztatást.  

A kisalföld.hu információi szerint Bőnyben a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) tevékenységének köze volt az akcióhoz, a vélt elkövető Gy. I. A Nemzeti Arcvonallal 2009-ben állítólag német neonácik fegyveresek gyakorlatoztak a bőny-szőlőhegyi táborban. 2012-ben a hvg.hu szintén arról számolt be, hogy évente hungarista kiképzőtábort szerveznek Bőnyben. A kislaföld.hu úgy tudja, a ház, ahol az eset történt a Magyar Nemzeti Arcvonal tevékenységéhez köthető.

Az Origo úgy tudja, hogy az elkövető, a nyilas mozgalmakat szervező Győrkös István, a Magyar Nemzeti Arcvonal alapítója és vezetője. Ő az, akit tűzharcban végül elfogtak, és gyomorlövést kapott.

MTI Fotók: Krizsán Csaba

MTI Fotók: Krizsán Csaba

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki a férfi bőnyi házához, ahol még bejutásuk előtt adott le lövéseket a tulajdonos. A rendőrök is használták szolgálati fegyvereiket - mondta a főügyész. Hangsúlyozta: a fejsérülést szenvedett rendőr életét semmilyen módon nem lehetett volna megmenteni. Az idős férfi előéletével kapcsolatban később ad tájékoztatást a Központi Nyomozó Főügyészség - jelezte Keresztes Imre. A sajtótájékoztatón nem lehetett kérdéseket feltenni.

A közösségi portálon, Setét Jenő aktivista felhívására romák szerveznek gyertyagyújtást a halott rendőr emlékére 

Szerző
2016.10.26 12:07
Frissítve: 2016.10.26 18:16

Öngyilkosságot akadályoztak meg az erkélyen bemászó rendőrök Nagykovácsiban

Publikálás dátuma
2018.09.23 12:43
Illusztráció
Fotó: / Shutterstock
A férfit a fürdőszobában találták meg, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak.
A budakeszi rendőrök még éppen időben érkeztek meg egy nagykovácsi ingatlanhoz, ahol egy orvosi ellátásra szoruló férfi életét mentette meg a gyorsaság – írja a police.hu. A rendőrök szombat délután kaptak riasztást arról, hogy egy Nagykovácsiban lévő házban a hozzátartozója szerint önkárosító szándékkal tartózkodik egy férfi. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, de a házőrző kutyától a bejárati ajtót nem tudták megközelíteni. A házat körbejárva viszont egy erkélyajtót találtak, ami nem volt bezárva, és azon keresztül bejutottak az ingatlanba. Az emeleti fürdőszoba ajtaja zárva volt. Betörték az ajtót, és a fürdőkádban egy férfit találtak, aki még eszméleténél volt, de a rendőrök korábbi többszöri szólítására addig nem reagált. A férfi mindkét kezén erősen vérző sérülések voltak, amelyeket a rendőrök elszorítottak a további vérzés megakadályozása érdekében. Az ellátásra szoruló férfit ezt követően biztonsági intézkedés keretében átadták az időközben értesített mentőszolgálat munkatársainak. Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot! 
2018.09.23 12:43
Frissítve: 2018.09.23 13:19

Halálos baleset – Árokba hajtott egy motoros Baranya megyében

Publikálás dátuma
2018.09.23 08:05

Fotó: police.hu/
A baleset Alsómocsoládon történt. A helyszínelés már véget ért, így feloldották a teljes útlezárást.
Árokba hajtott egy motorkerékpáros vasárnap hajnalban a Baranya megyei Alsómocsoládon – írja a police.hu. A motort vetető férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás volt érvényben, amelyet a rendőrök 9 órakor feloldottak, így ismét zavartalanul halad a forgalom. 
2018.09.23 08:05
Frissítve: 2018.09.23 10:45